In memoriam Török Miklós, 1946-2013
Nem, nem irigykedtem rád, Miklós, pedig akkoriban, a múlt század hatvanas éveiben, a tollforgatással próbálkozó Ady-körösök társaságából egyedül csak neked volt írógéped. Viszont irigylésre méltóan jól bántál a masinával, s ha hozzád fordultunk, gyorsan pergő ujakkal verted gépbe – ha kellett, akár hajnalig – a kézzel írott verseket, novellákat. Legfeljebb olyankor torpantál meg, amikor kivetnivalót találtál az általunk diktált szövegben. Reánk sandítottál, és a reád jellemző félmosollyal várakoztál, amíg menet közben nem született egy elfogadhatóbb változat. Ez a fanyar félmosoly ritkán kopott le az arcodról, fiatalságunk színterein, baráti társaságban, kávéházi törzsasztalunk mellett, éjfélbe nyúló beszélgetéseinkhez józanító iróniával szolgált.
Az Ifjúmunkás hasábjain Aranyhalaim cím alatt folytatásokban napvilágot látott sorozatod nem kis vihart kavart Várad állóvizű posványában, szeretettel átszőtt gunyorosságod megbocsáthatatlan sértésnek tűnt azok szemében, akik magukra ismertek markánsan karikírozott portréidban. Azon nem volt mit csodálkozni, hogy a részben már a hetvenes években megírt Kutyadolgok és egyéb, kesernyés, avagy kötetlen humorú írásaid nem állhattak össze kötetté. Hiszen azokban a bizonyos hetvenes években már nem az élet, hanem a túlélés vált elsődleges feladattá. Például, sorba kellett állni mindenért, túl kellett élni a Securitate nyolc hónapig tartó, megismétlődő zaklatásait, a kihallgatásokat. és a házkutatásokat, melyeknek húsz év multán megjelent könyved tanúsága szerint leghűségesebb boxer kutyád volt a leghitelesebb tanúja. A mi famíliánk már nem csak a gépíró, a házi kritikus, hanem a kényszerűségből sokoldalú, bábszínészből táviratkihordóvá, majd szobafestővé, rovarirtóvá avanzsált Török Miki „szolgáltatásait” is igénybe vette, s mindezt csupán egyetlen gesztussal: az otthonunkban megtartott baráti búcsúztatóval viszonozhattuk. Családoddal, pároddal és néhány hónapos fiaddal 1982-ben menekültél ki, néhány napig élt ikergyermekeitek fájdalmas emlékével meg sem álltatok Frankfurtig, ahonnan esztendőkön át csak tél-túl érkeztek életjelek rólatok. S hogy nem tétlenkedtél a Majna partján, annak számomra legmegdöbbentőbb bizonyítéka egy újabb, hozzánk kötődő „szolgáltatásod” volt: a Sipos Tibor református lelkész vezette Maecenatura Hungarica főmunkatársaként kétnyelvű kiadásban, magyarul és németül megjelentettétek apám Boldog rabságom című láger-emlékiratait. Fentebb emlegetett sokoldalúságod csempészerényekkel is párosult: 1986 karácsonya táján hazalátogattál, válltáskádból elővarázsoltad a Boldog rabságom két példányát, majd fél esztendő múlva újabb huszonöt példány erejéig játszottad ki a román belügyiek éberségét. Persze, nem csak apám könyvét, hanem néhány egyéb kötetet is gondoztál, részint az emigráció irodalmából, részint olyan szerzőktől, akiket a Majnától keletebbre tilos volt kiadni.
És adott volt a helyszín: Frankfurt, az évente megrendezett nemzetközi könyvvásárok színtere, ahol a Német-Magyar Társaság saját standot bérelt, míg tehette, hogy ingyen bemutathassa az emigráció akkor még nagyon aktívan működő sajtóját és irodalmát. Aztán, ahogy egy veled készült interjuban nyilatkoztad: „‘97-ben tagság és vezetőség híján megszűnt volna, ha nem vagyok annyira őrült, hogy elvállaljam a további vezetését.” Igenis, voltál „annyira őrült”, hogy elvállaljad, és néhány melléd szegődött társsal a hivatalos stand mellett négy négyzetméternyi magánstandot béreltetek, és „ettől kezdve főleg azokra a határon kívüli kis kiadókra, szerzőkre koncentráltunk, Erdélytől Szlovákiáig, akik eddig és saját erőből soha nem lehetnének itt jelen.” 1999-ben, amikor Magyarország, a magyar kultúra lett a vásár „díszvendége”, a ti fáradozásotoknak köszönhetően az erdélyi irodalom is méltó helyet kapott a seregszemlén.
Miután fordult a világ, idehaza is, Magyarországon is közölgettél az irodalmi sajtóban, s nagyobb részt Budapesten, kisebb részt Erdélyben is jelentek meg könyveid. Nyolc saját köteted mellett legjelentősebb szerkesztői teljesítményed a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján Marosvásárhelyt napvilágot látott memoár-válogatás volt, melybe az emigránsok ötvenhatos emlékeit gyűjtötted össze. Ugyancsak 2006-ban, immár a magyar nemzeti standon szorítottak helyet húsz amerikai, kanadai, ausztráliai és argentínai magyar szerző általatok prezentált kötetének. Mi több: az 56-os könyv német változatát is bemutathattad a magyar pavilonban. Gondolom, könyves emberként csúcsév volt számodra a 2006-os esztendő…
A Német-Magyar Társaság, amelynek megmentése és tovább éltetése érdekében voltál szíves „őrültnek lenni”, 2012. szeptember 2-án téged ünnepelt: irodalmi estjüknek te voltál a főszereplője, írói munkásságodat Cserna Csaba színművész mutatta be. De jó lett volna váradiakul jelen lennünk azon az estén, a Freiherr-vom-Stein-Strasse 8. szám alatti teremben, részt venni a meghirdetett baráti beszélgetésen, borozgatáson. Ki hitte volna, hogy alig egy esztendő elteltével ismét emigrálsz, abba a másik világba vándorolsz ki, ahonnan nincs visszatérés, ahol örök békesség várja az érkezőket…