2014. szeptember 24 | Dimény H. Árpád | Irodalom

II. Ima

Olyanok vagyunk neked,
mint ujjnyomok a hamuban,
de te látsz minket a sötét sarkokban is.
Látod a lelkünk rostjait és porcait.
És látod, hogy szívünk megkérgesedik,
és elválik a testtől. Sursum corda.
Szél a csillagok között. Sursum corda.
Az életünk mindenütt
ugyanabban a percben ér majd véget.
Életcsapdában. Abban a bizonyosságban,
hogy változnak a dolgok:
új emberekkel találkozunk,
új szokásokat alakítunk ki az élet maradékában.
Bármit is teszünk, üres palackok vagyunk,
és semmi nem teljesül be soha,
egészen mindennek a végéig…
Sursum corda.
Kétségeid vannak efelől?