Idei adók és illetékek
Mind a nagyváradi, mind a Bihar megyei önkormányzati képviselő-testület döntött november végén a 2022‑es helyi adók és illetékek mértékéről.
Az idei nagyváradi adókat és illetékeket csak a 2,6 százalékos inflációs rátával emelték a tavalyiakhoz képest, egyes új helyi adókat pedig azért vezettek be, hogy hasonló javak vagy helyzetek esetén kiegyensúlyozott legyen az adók szintje, nyilatkozta Florin Birta nagyváradi polgármester.
Új parkolási övezeteket hoztak létre a mélygarázsok és parkolóházak 300 méteres körzetében, ezeket vörös színnel jelölik, legfeljebb egy órára foglalhatók el, s egyórai parkolási díj 8 lej. Ezt a díjszabást a kijelölt helyeken hétfőtől péntekig 7 és 21 óra között alkalmazzák. Az intézkedéssel a mélygarázsok és parkolóházak használatára ösztönöznék az autósokat, mivel ott csak 3 lejbe kerül egyórányi parkolás. Idén egyébként az utcai parkolókban 150 lejbe kerül egy havibérlet, míg a lakáshoz tartozó parkolóhelyért 160 lejt kell fizetni egész évre. A parkolóházakba és mélygarázsokba kiváltható bérletek ára is nőtt: egy hónapra 160 lejt (tavaly: 150), negyedévre 460 lejt (tavaly: 430), fél évre 860 lejt (tavaly: 810), egy évre pedig 1630 lejt (tavaly: 1530) kell fizetni 2022-ben. Jogi személyeknek ugyanezekre az időtartamokra 250, 710, 1350, 2550 lejt kell fizetniük.
Mindazok, akik március 31‑ig befizetik a teljes évi ingatlan- és gépjárműadójukat, idén is kedvezményt kapnak. Online kifizetés esetén – kizárólag a www.oradea.ro és www.ghișeul.ro oldalakon – 8 százalékos a kedvezmény, azoknak pedig, akik más módon, például a városháza ügyfélszolgálatán személyesen, postán vagy banki átutalással stb. fizetik be az adót, 4 százalék kedvezmény jár.
A közigazgatási úton lezajló válás továbbra is 600 lejbe kerül. Azoknak, akik nem a városháza dísztermében vagy a várban lévő házasságkötő teremben kötnének polgári házasságot, idén 1500 lejt kell fizetniük a tavalyi ezer helyett az anyakönyvezető kiszállásáért.
A Közterület-kezelő Zrt. árai is változtak. Emelkedtek egyes temetkezési szolgáltatások tarifái is, például a hűtőkamrában napi 100 helyett 150 lejért tárolják a holttestet, az elhunytat a városból a kápolnáig 150 lejért (tavaly: 130), a kápolnától a sírig pedig 110 lejért (tavaly: 100) szállítják.
Az ősi strandra a felnőttbelépő ára 20 lej (tavaly 18 lej volt), a 60 napig érvényes, 25 belépésre feljogosító bérlet ára pedig 250 lej (tavaly: 210). Nőttek a belépőárak a Nymphea Élményfürdőbe is: a felnőttjegy 70 lejbe, a diák‑ (14 és 18 év közöttieknek) és nyugdíjasjegy 60 lejbe, a gyermekjegy 30 lejbe kerül.
Változások, új adónemek
Újdonság, hogy ezentúl minden Airbnb szálláshely kiadásáért is fizetni kell; a turizmus népszerűsítésére szolgáló adót eddig csak az öt szobánál többet kiadó szálláshelyekre kellett fizetni. Idéntől vagy a bevétel havi 3 százalékát, vagy 500 lej éves adót kell fizetni szobánként/lakásonként.
Bár arra, hogy ez hogyan történt, nem adtak magyarázatot, de a váradi polgármesteri hivatal közleménye szerint a városban kiadott taxisengedélyek száma meghaladja a törvényes előírásokban szereplő számot. Mivel kevesen mondanak le az engedélyről, inkább átadják azt másnak, az átadás díját 60 lejről 1000 lejre emelték.
Új helyi adót vezetnek be a közúthasználatért az alternatív módon személyszállítással foglalkozóknak, ez évente 500 lej, és azoknak kell kifizetniük, akik például különféle internetes, telefonos alkalmazások segítségével vállalnak személyszállítást, és rendelkeznek a Román Közúti Hatóság (ARR) engedélyével. Az adót két részletben, március 31‑ig és szeptember 30‑ig kell befizetni, azoknak pedig, akik év közben szerzik meg az engedélyt, december 31‑ig kell fizetniük.
Módosítottak a Városi Sportklub tarifáin is a gáz‑ és elektromos energia drágulása miatt. A fedett teniszpályákat például hétfőtől péntekig 8 és 15 óra között óránként 80 lejért, 15 és 18 óra között 90 lejért lehet kibérelni (tavaly 55, illetve 65 lej volt a díj), szombaton és vasárnap egységesen óránként 90 lejért.
Megyei adók és illetékek
November végén a megyei önkormányzat is döntött a 2022‑es adók és illetékek mértékéről. Olvasóink számára remélhetőleg jó hír, hogy lapunk ára egyelőre változatlan marad: egy lapszám 10 lejbe, az előfizetés három hónapra 25, hat hónapra 50, egy évre 100 lejbe kerül. A Familia kulturális folyóirat havonta 15 lejbe kerül, az előfizetési díj negyedévre 45, fél évre 90, egy évre 180 lej.
A Gheorghe Șincai Bihar Megyei Könyvtárban továbbra is 26 lejbe kerül az éves olvasójegy, 16 lejért egyhetes, 3 lejért napi belépőt is lehet váltani. A nagyterem bérleti díja óránként 80 lej, a kisteremé 50 lej. A könyvtári dokumentumok fénymásolatának ára oldalanként A4‑es formátumban 0,5 lej, A3‑as formátumban egy lej, a dokumentumok szkennelése elektronikus adathordozóra oldalanként 0,5 lej. Internet-hozzáférésért óránként 3 lej fizetendő, könyvek és más kiadványok bekötésének ára a formátumtól függően 16 és 36 lej között változik százoldalanként.
A Nagyváradi Állami Filharmónia Bartók–Enescu termét óránként 1500 lejért lehet kibérelni; ha a bérlő hangosítást is kér, a tarifa 1600 lej; ha hangosításra és kivetítésre is szükség van, akkor 2000 lej; ha a zongorát is bérlik, ugyancsak 2000 lej. Ha hangosításra, kivetítésre és a zongorára is szükség van, 2500 lej az óránkénti bérleti díj, az események előkészítéséért pedig óránkét 250 lejt kell fizetni.
A filharmónia együttesei fellépésének árát is meghatározták: a zenekar fellépése például 25 ezer lejbe kerül, a kórusé 10 ezer lejbe, a Michael Haydn Kamarazenekaré és a fúvószenekaré 8000-8000 lejbe, a kamarakórusé 6000 lejbe kerül. Hangszereket is bérbe ad az intézmény meghatározott tarifáért…
A Szigligeti Színház díszelőadásaira 40 és 80 lej közötti áron lehet belépőt váltani, a jegyek és bérletek ára az előadások száma, műfaja és a helyek szerint változó, ezek részletes leírása megtalálható a színház www.szigligeti.ro honlapján. A Szigligeti Színház termét színielőadásokra óránként 1220 lejért lehet bérbe venni, az előadások előkészítése óránkét 610 lejbe kerül, más célra 1830 lej az óránkénti tarifa. A Regina Maria Színház jegy‑ és bérletárai is változók, ezekről a www.teatrulreginamaria.ro oldalon lehet tájékozódni. Ettől a teátrumtól például népviseletet is lehet bérelni, nőit napi 120 lejért, férfinak valót napi 100 lejért.
A Körösvidéki Múzeum és a várbeli Városi Múzeum kiállításaira 15-15 lejbe kerül egy teljes árú belépő, a kedvezményes (gyermek‑, nyugdíjas‑ stb.) jegyek ára 5 lej. A Körösvidéki, a várbeli és az emlékmúzeumok, valamint a révi barlang látogatására is lehet 48 óráig érvényes jegyet vásárolni, teljes áron 60, kedvezményesen 30 lejért. A múzeum új illetékeket is javasolt, például alkotó-nevelő célzatú műhelymunkákon személyenként 10 lejért lehet részt venni, az amfiteátrum és a múzeumpedagógiai terem bérlése pedig 500-500 lejbe kerül kétórai időtartamra. A vivárium élőlényeit is örökbe lehet fogadni, ezt magánszemélyek évente 70, jogi személyek 150 lejért tehetik meg.
Nyitókép: A parkolóházak 300 méteres körzetében drágább az utcai parkolás
(Megjelent a Várad 2022/1. számában)