Húsevő nyulak, sztaniolkirályok mindeközben…
Mindeközben. Kezdődhetne így egy mese, egy szürreális történet, egy másmilyen meskete. De hát végül is minden festmény egy mese is lehet, hiszen minden képnek megvan a maga története. Mindeközben tárlat nyílt a nagyváradi HolnapUtán Fesztivál első napján a Szigligeti Stúdió fehér termében: Ozsváth Zsuzsa Meanwhile című festménykiállítása. A vernisszázson az Élő Várad Mozgalom tagjai is felolvastak írásaikból.
Bevezetésképpen Biró Árpád Levente, a Szigligeti Színház kommunikációs felelőse, nem mellesleg szintén élővárados tollforgató szólt Ozsváth Zsuzsa sokoldalúságáról. Zsuzsi költőként szintén tagja az Élő Váradnak, hiszen ír verset, prózát, dalszöveget, amúgy a Lilliput Társulat irodalmi titkára, plakáttervezője stb. A Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti szakán végzett felsőfokú tanulmányokat. A Meanwhile az első festménykiállítása, fotótárlata már volt a Lokal klubban.
Zsuzsi a tárlat beharangozójában ezt írta: „Csak azt akartam mondani, hogy… Itt van pár festmény. Nagyrészt akril vásznon, falemezen, kartonon. Néhányuk kevert technika, hogy, ugye, a klasszik + egy kis staniol itt, egy kis ragasztószalag ott, ilyen-olyan fotók, meg az új kedvenc, a pukkasztós zacskó, hát az zseniális. Ezek a bolyongó királyok viszonylag újak némi szürreál ízzel. Meg azok a fura, feldúlt arcok. Állatok is vannak, nyulak, macska…” Nem is magyarázza túl a dolgokat, hiszen a képek mindenkinek más-más hangulatot, üzenetet, jelentést adhatnak. Ezért nem adott címet sem a festményeknek. És ezért lett a kiállítás címe: Meanwhile, azaz Mindeközben.
Mindezután Horváth Gizella egyetemi docens (Partiumi Keresztény Egyetem, filozófia- és kultúratudományi tanszék) mondott pár jó szót, pár jó mondatot Zsuzsiról és a festményeiről, a vörös-fekete tájról, a laza húsevő nyulakról, a sztaniolból készült királyról például. A méltató frappáns beszédében – ami hamarosan olvasható lesz a Várad áprilisi számában – megemlítette, hogy némelyik expresszív festmény El Kazovszkij művészetét juttatta eszébe: ugyanaz az erős színhasználat, vörös, fekete, kék, a kiépülő félben lévő magánmitológia, kegyetlen világlátás, hangos, néha harsány kiáltás. Azzal a különbséggel, hogy Zsuzsi tud mosolyogni, még ha sokszor ironikus is a mosoly. Az örömökön. És a szorongásokon, félelmeken, kudarcokon is. Hozzáfűzte: azt mondják, Nagyvárad csöndes, nyugodt, nyugdíjasoknak való város, mindeközben itt születik az Élő Várad.
A festmények mellé egy kis irodalom következett: az élő váradosok közül Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsa, Mihók Tamás és Tasnády Sáhy Péter olvasott föl.
A kiállítás a HolnapUtán Fesztivál idején megtekinthető a Szigligeti Stúdió fehér termében.
Fotók: Szűcs László
