hová lett(él)
emlékeztess arra ki vagyok
ültem fel egy reggel az ágyban
úgy ébredtem hogy te mégsem voltál
az ágy végénél az ágyneműtartón
se melltartód se bugyid
s a széken sem találtam
az ismerős ruhakupacodat
kinéztem de csak vöröshajú
kislányok viháncoltak
holott az utcában senki ilyen
aztán vádló ujjakkal mutogattak felém
hangjuk mint kő törte be ablakom
emlékeztess arra ki vagyok
ültem fel ismét az ágyban
de te még mindig nem voltál
ijedten indultam kifelé
tudva fontos dolog történik nemsokára
a kávéfőzőt ott találtam ahol este hagytam
csak a konyhabútor volt kitinszerű
egy lehalkított telefon zúgott fel
valahonnan mélyről
mint mellkasomból a sóhaj
emlékeztess arra ki vagyok
ültem fel már-már sírva az ágyban
kétségbeesve dúlva fel a helyed
a párnát a paplant – netán odabújtál
aztán kiszaladtam a konyhába
a telefon még mindig zúgott-vibrált
s ahol korában semmi
egy fűzfa verődött a párkánynak
olyan valótlannak tűnt mint az üzenet
amit az idegentelefonra nekem küldtek:
„Drágám elmúlt a nyár
úgy hét éve talán…
emlékszel arra a férfira
akihez hozzámentem?”