2014. augusztus 17 | Fenyvesi Orsolya | Irodalom

Hogyan fázhatok ilyen közel a naphoz?

A fákon a rügyek a levegő akaratos
megvalósulásai. Az ég inni kér,
és mert nem adhatok neki, a testem
cserbenhagy. Mit ért megszületni,
ha semmi sem elég valóságos?
Az elme virágzik hát a csupasz fákon,

és szemléli részvét nélkül, hogy remeg
a kéz, a láb, hogyan ütődnek a bőrhöz
az erek, mintha átszakíthatnák.
Nézem ezt a testet,
ahogy küszködik a félelemmel,
és nem tudom szeretni, csak nézem
a bénulásig magára hagyott testet,
ahogy a buszról bizonytalan léptekkel földet érve
egy ágyat keres, amiben meztelenre vetkőzve
hozzám simulna,
és nem aludna el soha.