Hercegi kiszolgálás

1.

Egy kávézós, esős szombat reggelen eszembe jutott, hogy én bizony még sosem feküdtem le kurvával.

Nem volt ez ugyan egy hirtelen megvilágosodás, egy felszabadító gondolat, az viszont meglehet, hogy a génjeimbe volt kódolva, és csak el kellett érnem egy bizonyos kort, hogy felmerüljön bennem. Valószínűleg minden korombéli férfinak birizgálta már a fantáziáját, hogy milyen is lehet egy prostitól szexet venni. Persze nem mindenki volt abban a – akár anyagi, akár erkölcsi, akár családi – helyzetben, hogy ezt megtehesse. Én abban voltam. Pontosan ezért nem ment ki a fejemből a gondolat, ami akkor szombaton, kedvenc belvárosi kávézóm ablakán kinézve ötlött fel bennem.

Nem voltak pénzbeli gondjaim. Gazdag ugyan nem voltam, főként sok jelölt közül kiválasztott városomban, ahol egyáltalán nem volt ritka a kétszemélyes sportkocsival villogó, személyre szabott öltönyökbe öltöző fontosember. Én sosem szabattam öltönyt magamnak (bár mindig úgy gondoltam, hogy jól állna egy igazi angol rajtam), olcsón, másodkézből jutottam hozzá a ruháimhoz. Így mindnek megvolt egy tőlem független személyisége, története, és nagyon megnyugtatott a tudat, hogy a világ nagyobb, mint én, tehát minimális a felelősségem vele szemben.

Ezért is kezdtem el utazni az egyetem befejezése után. Meg akartam bizonyosodni erről, hiszen az iskolapadban ülve, vagy a tévé képernyőjét bámulva, nem tűnt olyan nagynak a világ. Megvolt az állat alakú országom a térképen, és kicsi volt, még saját kontinensén belül is. A kontinens pedig a Földön volt, ami jelentéktelenül kicsi volt, még saját naprendszerén belül is. A Naprendszer meg parányi porszem a galaxisban, az meg kis porszem a világegyetemet tekintve, és így tovább. Mindig volt és van nagyobb hal, ország, világ. Az iskolapadban ülve mégis olyan átfoghatónak tűnik az egész, olyan fontosnak az én országom, a Földem.

Mindenesetre elkezdett érdekelni ez az egész nagy világfalu. Úgyhogy felkerekedtem, mint a mesében a herceg, annyi különbséggel, hogy én nem akartam megcsinálni a szerencsémet, úgysem hittem a királylányban meg a sárkányban. Egyszerűen csak fogtam a hátizsákomat, telerámoltam némi szükségessel, és gyalog, meg busszal, vonaton ingyenjeggyel, kalauzt lefizetve, állomásokon aludva, a világ szemében jelentéktelenül átsétáltam néhány országhatáron, végül pedig letelepedtem egy átlagos városban, ahol megvolt minden, amire igényem volt. Meg az is, amiről még nem is tudtam, hogy igényelem.

2.

Szóval ültem a kávézómban (na jó, csak béreltem a székemet egy kávéval, de jobb érzés volt kisajátítani), és elkezdtem tervezni, hogyan ültethetném gyakorlatba a szándékomat. Mert egyelőre ötletem sem volt, hogy kell nekifogni az ilyesminek, nem voltak alvilági kapcsolataim, még a fűhöz meg egyéb kvázi legális drogokhoz is csak akkor jutottam hozzá, ha valamelyik nagyobb társasági estén, nálam többet tapasztalt és bátrabb, távoli ismerőseim megkínáltak vele. Fogalmam sem volt, hol kell keresni olyan dolgokat, amik nincsenek nagy felirattal a kirakatban hirdetve.

A kurvázás iránti kíváncsiság azonban nem hagyott nyugodni, és tudtam, hogy azt nem fogom a főutcán sétálgatva megkapni, sőt, még csak nem is fog valamelyik nálam züllöttebb ismerősöm megkínálni vele valamelyik borozgatós estén. A mahagóni asztalnál ülve, és hallgatva a standard, nyugtatónak szánt kávézós zenét, cigire gyújtottam, és elkezdtem mobilomban a névjegyek között kutakodni olyan ismerős után, akiről el tudtam képzelni, hogy volt már efféle tapasztalata. Meg is akadt a szemem néhány olyan ismerősöm számán, akikről tudtam, hogy nem vetik meg piát, a könnyű drogokat, és munkájukat sem mindig a legális keretek között végzik, tehát feltételezhető, hogy tudnak szolgálni olyan telefonszámmal és címmel, ahol sikerrel járhatok szexuális szolgáltatások megvételében. De felhívni nem volt kedvem egyiket sem. Sosem beszéltem ezekkel az emberekkel még telefonon, az is tök véletlen volt, hogy egyáltalán megvolt a számuk, és csak így, a reggeli órákban rácsörögni Deshaunra, aki épp mostanság érhetett haza az egyik nightclubból, ahol ajtónállóként dolgozott, hogy szevasz, tudsz nekem egy jó kurvát ajánlani?, valahogy nem tűnt kifizetődő vállalkozásnak.

A számok között szörfözve és vacillálva aztán megláttam Marc nevét, aki szingli volt, pénzes, szabadszellemű, de kellemes ember, tisztességes állással, és akire szívesebben bíztam volna magam, mint Deshaunra ilyen ügyekben. Rögtön tárcsáztam is, és közben elgyakoroltam fejemben a lehető legrövidebb, mégis megfelelően tapintatos párbeszéd-lehetőségeket, amelyek célt érhetnek. Mire kitaláltam, már csörgött is.

– Szevasz, Marc! Hogysmint? Bocs, hogy ilyen korán hívlak, zavarlak? Nem? Biztos? Remek. No, egy kicsit érdekes kérdéssel fordulnék hozzád. Annak, hogy felmerült bennem, csupán az unalom és a kísérletező kedvem az oka. Mondjam már? De ne sértődj meg vagy röhögj ki, jó? Oké, kibököm. Szóval… voltál te már valaha kur… prostituáltnál? Hogy miért? Mondom, csak passzióból kérdem, mert én meg még sosem voltam, s így úgy érzem, kimaradhatok talán valamiből… Nem maradok ki, azt mondod? De akkor értsem úgy, hogy voltál már ilyen helyzetben, nem? Aham. És van valami telefonszám, amit fel kell hívni, vagy van egy bizonyos sarok, ahová el kell menni? …mittomén, így látom mindenhol, hogy sarkon állnak… Szóval van egy cím? S ott van több opció? Úgy értem, hogy van mondjuk vörös meg szőke, meg ilyenek? Igen? Na jó, oké, ez hol van? Oké, köszi. Ja persze, sörözhetünk majd egyet valamikor. Oké, mindenképp. Na szevasz.

Viszonylag fájdalommentesen zajlott a beszélgetés, úgy éreztem, jó ötlet volt Marcot hívni, valahogy jobban bíztam az ízlésében, mint másokéban, legalábbis ebben az esetben mindenképp. Meg is adta egy külvárosi motel címét, ami kifejezetten az ilyen ügyekre specializálódott, s ami mellett volt egy étterem, ahol a lányok tanyáztak. Azt is hozzátette, hogy könnyen meg lehet ismerni őket, és valószínűleg nem fenyeget majd az veszély, hogy véletlenül egy ott ebédelő civilt, más foglalkozású nőt szólítsak le. Szerinte ez a hely igényes, pontosabban a lányok azok, nem kokós kurvák, és nem is a megfizethetetlen luxuskategóriás eszkortok. Marc szerint itt érdemes egy első kalandot megélni. Azt azért még hozzátette, hogy nem maradtam le sok mindenről, de erről inkább magam akartam meggyőződni.

3.

Aznap estére nem csináltam más programot, és nyolc felé, izzadó tenyérrel kocsiba ültem, hogy átéljem első élményemet egy prostival. Fogalmam sem volt, mire számítsak, és igazából leginkább arra voltam kíváncsi, hogy hogyan reagálok egy ilyen helyzetben én, aki még egy pincérnővel szemben is kényelmetlenül érzi magát, mert az kiszolgálja. Úgy éreztem, ha ezen túl leszek, egy kicsit majd felszabadulok, jobban bízom majd magamban és a pénz erejében is.

Mindez persze együtt járt egyfajta elv-felfüggesztéssel, hiszen ezelőtt sosem volt olyan szexuális kapcsolatom, amelyben bármilyen szinten úgy kellett volna érezzem, én vagyok a fennebbvaló, az, akit kiszolgálnak. Sőt, inkább az volt mindig a cél, az okozott nekem nagyobb örömöt, ha én feleltem meg a nő elvárásainak, orgazmushoz tudtam juttatni, vagy legalábbis egy kellemes élménnyel távozott az ágyból. Harminchoz közeledve azonban úgy éreztem, hogy bár igazán rossz élményeim nekem sem voltak, sosem tapasztaltam meg, milyen a teljes önzőség az ágyban, milyen csak a saját örömömet szem előtt tartani.

Ahogy kifelé hajtottam a belvárosból, próbáltam lelkileg felkészíteni magam erre az élményre, gyakoroltam fejben az olyan lehetséges beszélgetéseket, amikkel megfelelően elegánsan tudok valakit meginvitálni egy kis fizetett dugásra. Úgy képzeltem, hogy előkelően, stílusosan kell ezt csinálni, valahogy úgy, ahogy egy elegáns kávézóban bourbont kér egy jól öltözött úriember, magabiztosan, hozzáértően, hogy szavaitól a pincér úgy érezze, ez az ember jobban ismeri az italt, mint ő.

Néha a visszapillantóba néztem, győzködtem magam, hogy én vagyok a kliens, fizetek érte, tehát nem kell szégyellnem fennebbvalóságom érzését. Előbb megyek el, mint a csaj, biztattam magam. Tartottam attól, hogy, akár egy jó szemű pincér, majd a lány is észreveszi bennem a kezdőt, a kíváncsi amatőrt, és előre rettegtem a lenéző, sokat tudó tekintetétől, amitől majd kuncsaft létemre elkezdek arra figyelni, hogyan járhatnék a kedvében. Ahogy magam ismertem, azt is el tudtam képzelni, hogy az ágyat is meg fogom vetni utána, csak hogy előzékeny legyek.

Lassan közeledtem a címhez, amit Marc adott meg. Elkezdtem keresni a Planet Dinert, közben pedig, egyúttal (és magamnak sem bevallva) kerültem minden sofőr tekintetét, igyekeztem jelentéktelen maradni, hogy azt képzelje mindenki, csak eltévedtem, és amúgy semmi dolgom nincs itt, a külvárosban.

Miután csaknem összeütköztem egy szembejövő Forddal, mert nagy szemkontaktus-kerülgetésemben többet néztem szégyenlősen a műszerfalat, mint az utat, megpillantottam a fémből tákolt, konténerhez hasonló, kör alakú éttermet, aminek a bejárata fölött egy bolygó volt, a piros neon pedig villogva hirdette: Planet Diner. Beparkoltam az egyik fenntartott helyre, vigyázva arra, hogy a rendszámom ne látszódjon az útról, majd leállítottam a motort, kiszálltam kétszemélyes kis masinámból, és beléptem a Bolygóba.

4.

Nem mondhatnám, hogy túlzottan energikus vagy barátságos lett volna a hangulat odabent. A felszolgálónő a pult mögött szunyókált, nagyjából tíz asztalnál ültek a húszból, és rájöttem, igaza volt Marcnak, mikor azt mondta, könnyű felfedezni, ki egyszerű kliens, és ki szolgáltató. Hét asztalnál ült egy-egy lány, akik közül első látásra kihúztam hármat, mert olyan csúnya vagy legalábbis kellemetlen arcuk volt, hogy nem fűlött hozzájuk a fogam. A többi között még vacilláltam, úgy döntöttem, hagyok egy kis időt magamnak a döntésre, az első benyomás néha csalhat, aki szépnek tűnik, arról tíz perc alatt kiderülhet, hogy a rákent sminkréteg teszi elsőre kellemessé kinézetét.

Így aztán helyet foglaltam egy félreeső asztalnál, ahonnan nyugodtan és feltűnésmentesen tudtam szemlézni a felhozatalt. A pincérnő az asztalomhoz vánszorgott, fásultan, de alig leplezett örömmel vette tudomásul, hogy csak kávét kérek, tele is töltötte gyorsan a bögrémet, és meglepő fürgeséggel visszasurrant a pult mögé, még mielőtt eszembe juthatott volna esetleg több munkát adni neki. Pár perc, és már nyugodtan szunyókált is tovább.

Elkezdtem tüzetesebben megfigyelni a lányokat, persze továbbra is kerülve a tekintetüket. Az egyik, tőlem balra lévő asztalnál egy platinaszőkeség ült unottan. Én sosem tudtam elviselni a tétlenül üldögélést, és mindig is csodálkoztam az olyanokon, akik képesek erre. Ez a nőcske is ilyen volt, nem aludt vagy olvasott, csak kifejezéstelen arccal meredt maga elé. Arcát vastagon borította a barnítókrém, természetellenes barnaságát a halogénlámpák kék fénye még jobban kiemelte, bár gyanítottam, hogy a legmelegebb őszi fényben is hasonlóan torznak és taszítónak láttam volna. Egy kilőve.

A mögötte lévő asztalnál ülő nőn meglepődtem, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy prosti, annyira egyszerűen volt öltözve, smink is alig volt rajta. Kávét kortyolgatott és cigizett, köves, eljegyzésinek tűnő gyűrűjét forgatta az ujján, s néha a mobiltelefonját nézegette. Már elkezdtem örülni, hogy nem szólítottam le egyből, mert tutira kínos helyzet lett volna, hisz ez csak egy átlagos nő, aki valakit idevár. Még sajnáltam is kicsit, mert eddig ő tűnt a legszimpatikusabbnak, még akkor is lefeküdtem volna vele, ha nem kellett volna fizetni érte.

Ebben a pillanatban kinyílt a Bolygó ajtaja, és belépett rajta egy fekete öltönyös figura, aki egyenesen a szimpatikus nő asztalához sietett. A nő hirtelen a zsebébe dugta gyűrűjét, majd néhány szót váltott az öltönyös faszival. Elképedve néztem, hogy alakul át az arckifejezése, amit addig kissé szomorúnak, de ártatlannak mondtam volna: ahogy a pasira nézett, szája visszataszító, csábosnak szánt mosolyra húzódott, és néhány, csaknem némán váltott mondat után felállt, és követte a faszit kifelé a helyiségből, odakinn pedig beszálltak egy fekete Audiba, és elporoztak látókörömből. Nem tudom, miért, de mélységes sajnálat fogott el, ahogy a bolygólakó megürült helyére és gazdátlanul maradt kávéscsészéjére pillantottam.

5.

Unottan kortyolgattam tovább a kávémat, lassan a kedvem is elment ettől az egésztől, és már éppen feladni készültem, amikor még egyszer utoljára körbepillantottam a Bolygó kerek termében. Nem voltam elég óvatos, és tekintetem találkozott a tőlem távol, de velem szemben elhelyezkedő asztal lakójáéval. Mintha egy nagy csövön keresztül néztem volna, nem tudtam elfordítani a fejem, nem tudtam másra nézni, és bár a gyenge, villogó fényben alig láttam el az asztalig, rókaszemeit mindennél tisztábban ki tudtam venni.

Egyből ez a kifejezés jutott eszembe: rókaszemek. Nem tudom, miért, nem tudtam másra gondolni. Egészen elvesztem ebben a csaknem állatian kiismerhetetlen tekintetben, egyszerre gyönyörű és félelmetes szempárban. Talán csak egy másodpercig tartott az egész, én azonban sokkal többnek éreztem, és ahogy kicsit magamhoz tértem, erőt vett rajtam az a fajta szégyenkezés, ami akkor fogja el az embert a boltban, amikor túl sokáig bámul egy marhadrága csokit, amit soha nem venne meg, és már nézni is lopásnak tűnik.

A rajtakapottak szégyenérzetével álltam fel az asztalomtól, és indultam a rókaszemű felé, aki érdeklődve nézett rám. Amikor odaértem, rájöttem, hogy fogalmam sincs, mit mondjak, teljesen kiürült a fejem, elfelejtettem az összes begyakorolt, elegáns megszólítást, és fejbe verten, nyökögve álltam meg az asztal előtt.

Lenyűgöző volt a nő, ahogy ott ült egy egyszerű kék topban, ami rajta veszettül elegánsnak hatott. Hátára omló, mélyvörös haja pedig szebben csillogott, mint bármelyik samponreklámban. De továbbra is a szeme volt a legmegfogóbb, abban a pillanatban éppen hihetetlen nyugodtságot, bölcsességet árasztott, és éreztette, hogy tőlem eltérően, ő nem jött zavarba.

– Motelvendég? – kérdezte a rutin halálos nyugalmával.

– Igen – nyögtem én.

– Remek. Meghívna egy pohár italra?

Bólintottam. A rókaszemű felállt, és kifelé indult.

A pulthoz érve visszafordult, rám nézett, majd megszólalt:

– Nem fizetne nekem is? Elhagytam a pénztárcámat.

Mondtam, hogy persze, odaléptem a kiszolgálóhoz, aki elém nyújtott egy háromszázötven dolláros, meg egy kétdolláros számlát. Már fogtam volna neki felháborodottan tiltakozni, hogy ez milyen hülye vicc, aztán végül szótlanul kifizettem a tarifát, három dollár borravalót is hagytam, majd követtem a rókaszeműt a bolygón kívülre.

6.

Szótlanul tettük meg az utat autómban a Planet Dinertől a Planet Motelsig. Míg az étterem alaprajzán még felfedezhető volt a szándék, hogy valamilyen formában összhangban legyen a hangzatos névvel, addig a motel tervezői erre a legcsekélyebb kísérletet sem tették. Még a villogó neontáblára is csak felírták a nevet, semmi díszítés vagy dizánjelem nem emlékeztetett arra, hogy itt bolygóközi dolgokról lenne szó. Mondjuk nekem elég izgalmas volt ez az éjjel a saját bolygómon maradva is.

A nő az első házhoz irányított.

– Hozom a kulcsot – szólt, azzal ki is szállt a kocsiból. Néztem, ahogy bemegy a portára, egy zsíros arcú, kopasz alakkal beszélt, aki leemelt egy kulcsot a háta mögötti tábláról, és szótlanul a nő kezébe nyomta. Aztán a vörös hajkoronát már az iroda fényei világították meg, én pedig nagyon furcsának láttam a fejformáját, és mintha a haja mögött valami más is kirajzolódott volna, de az is lehet, hogy csak a szemem káprázott.

A rókaszemű nem szállt vissza, csak intett hívogatóan, és elindult a kis házak mentén. A kocsival az ötös számot viselő ház előtt parkoltam le, ahol a nő már a zárral bajlódott. Ahogy a motort leállítottam, megmarkoltam a kormányt, hirtelen ismét elfogott az ismeretlentől való félelem. Tenyerem izzadni kezdett, azt is elfelejtettem, hogy néz ki a női mell, azt meg főleg, hogy mit is szokott vele csinálni egy férfi.

Ezúttal kifejezetten kerestem a szemkontaktust, s mivel más nem volt a kocsiban, a visszapillantóba néztem, és azt mondogattam magamnak, nem lesz gond, nincs elvárás, zéró a felelősség, olyan lesz az egész, amilyennek szeretnéd, mindig is szeretted volna, de a másik iránti tisztelet, az egyenrangúsítás sosem engedte meg neked; ráadásul már a számla is rendezve van. Mély levegőt vettem, és felvértezve önnön felsőbbrendűségem tudatával, kiszálltam a kocsiból és követtem a rókaszeműt a szobába.

7.

Szegényes berendezésű, jellegtelen szoba volt, a széles ágy töltötte ki a tér nagy hányadát, azon kívül csak egy kis szekrény volt ott, rajta régi típusú tévével, meg egy másik hasonló, rajta üvegvázában egy műanyag rózsa. Valószínűleg a motel összes többi szobája pontosan ilyen, sőt Amerika összes motelszobája is, én azonban úgy éreztem, még sosem jártam ehhez hasonló helyen. Az előttem álló élmény ígérete egyedivé tette a helyiséget a sorozatgyártású műrózsával és seszínű lepedőivel együtt.

A rókaszemű az ágyon ült, éppen a topjából bújt ki. Látszottak az égőpiros melltartóba csomagolt, tökéletesen kerek, szabályos mellei, amelyek láttán elfogott az ismerős bizsegés.

Egyre közeledve az érintkezés pillanatához, felsőbbrendűség-érzésem semmivé lett, határozottságommal együtt. Csak álltam és bámultam a tökéletes nőt, ahogy az ágyon ülve készül bérbe adni nekem a testét. Teljesen semleges volt az arckifejezése, a napi százötödik ruháját elkezdő varrónőé lehet ilyen. Részéről szó sem volt semmiféle várakozásról, kíváncsiságról, izgalomról, amihez addigi szeretkezéseim előtti pillanatokban szoktam a másik fél részéről. Ettől talán meg kellett volna nyugodnom, most viszont csak még tehetetlenebbnek éreztem magam.

– Közelebb jöhetsz, ha gondolod – mondta a rókaszemű, miközben melltartója pántjával babrált.

– Várj, majd én – mondtam, remélve, hogy ha utolsó ruhadarabjától én szabadítom meg, visszatér majd cselekvőerőm is. Csodálkozva nézett rám, ahogy közelebb léptem, és kipattintottam a hátán a csatot.

Talán az aprócska mozdulat, talán csodálatos illata, talán csak maximumra fokozódott vágyam tette, nem tudom: mindenestre megnyugodtam. A szakértők rutinjával kezdtem el csókolgatni a nyakát, játszani a mellével, simogatni a testét, ahogy azt tettem már előtte sok nővel.

Mindenféle tudatosság nélkül kerültek le rólunk a ruhák, és úgy zajlott tovább minden, ahogy szokott, azt leszámítva, hogy amikor megpróbáltam szájon csókolni meg a haját simogatni, eltolta az arcom és a kezem. Az elején ez nem zavart, egy idő után viszont elkezdtem érezni, hogy mennyire hiányzik az egészből a meg nem engedett csókolózás és simogatás. Szájam teljesen kiszáradt, igényeltem volna a csókot és a nyálcserét, ez viszont nem jött, vágyam pedig egyre alábbhagyott.

Már épp kezdtem elunni a dolgot, és dolgomvégezetlenül abba akartam hagyni, lefújni az egészet, amikor kezeit kikerülve végigsimítottam a haján, alatta pedig ujjaim megakadtak valamiben. Meglepődtem, de nem álltam le, továbbra is benne maradtam, és elkezdtem másik kezemmel is simogatni, fején két szőrös rókafület fedezve fel. Ettől egészen tűzbe jöttem, nem érdekelt már sem csók, sem nyál, csak egyre gyorsabban, egyre vadabban hatoltam belé, és hallottam, hogy ő is egyre jobban kezdi élvezni. Egészen addig szinte meg sem mukkant, most viszont egyre hevesebben lélegzett, hamarosan egymásra hangolódott a lihegésünk. Rólam már folyt a víz a forróságtól, a fizikai megerőltetéstől, a Róka bőre azonban teljesen száraz maradt. Csodálatosan puha szőrű fülét simogatva jutottam el a csúcsra, annyira intenzíven, ahogy azelőtt még soha.

8.

Mire magamhoz tértem, a Róka már öltözködött. Mozdulataiban érződött, hogy szégyelli magát, végig kerülte a tekintetem. Én kitartóan néztem, mindenféle kényelmetlenség-érzés, szemrebbenés nélkül, de nem szóltam hozzá.

Ahogy ruháit magára vette, rám fordította a tekintetét, amiben már nyoma sem volt a kezdeti érzelemmentességének, bár azt most sem tudtam megmondani, mi zajlott le rókaszemei mögött. Nézett rám egy ideig, én visszabámultam, és egy ideig ültünk így mozdulatlanul. Aztán végigsimított a kezemen, elpirult, felszökött az ágyról, és csak ennyit hadart felém, mielőtt kiviharzott volna az ajtón:

– Gyere még.

Egy ideig néztem utána és tudtam, hogy csodálkoznom kéne rajta vagy sajnálnom őt, esetleg utána kéne rohannom, ehelyett viszont csak nyugodtságot és valami önteltséget éreztem.

Lassan felöltöztem, kinyitottam az ajtót, és még egyszer végigpillantottam a szobán, nehogy valamit ott felejtsek. Megláttam a komódon a vázában álló műrózsát, és némi habozás után elvettem.

A városba visszafelé rájöttem, hogy némi erőbefektetéssel meg tudnám szelídíteni a nőt, még csak meghódítanom sem kéne. Elég lenne egy párszor a bolygója felé néznem, meghívnom pár körre, egy héten belül pedig már két dollárba kerülne az ő kávéja is, kiszolgálóból kiszolgáltatottá tehetném, s a rózsa helyett őt vihetném haza a kocsimban, őérte lennék felelős.

S ha még mindig gyerek lennék, talán meg is tenném.