Hamlet-bolyongások a kizökkent világban
Kultikus helyen, a Gyulai Várszínházban tartott Hamlet-bemutatót augusztus 29-én a nagyváradi Szigligeti Társulat. William Shakespeare drámáját Telihay Péter rendezte. A Gyulai Várszínház és a váradi Szigligeti Színház koprodukciójában létrejött előadást át- meg átszövik az erőteljes hangulatok, jelenetek. Megannyi csodás pillanat jött létre az ódon várfalak között.
E hangulatok, színek, zenék (jazz, rock, elektronikus, sokféle stílus), jól megadott ízek a szöveg (Nádasdy Ádám új fordítása, helyenként beemelve Arany János-szövegrészek), a mondandó mellett belopóznak az ember lelkébe. Napok múltán is bevillan egy-egy jelenet az előadásból. Amikor pedig ennek hatására itthon, a premier után kedvem kerekedett újraolvasni a Hamletet, folyamatosan, filmkockákként pörögtek emlékezetemben a várszínpadi események.
Rengeteg remek jelenetet lehetne kiemelni az előadásból. Volt egy-két picit vontatottabb is közöttük, a négyórás előadás második felvonásában talán néha már lankadt valamelyest a figyelem. Mégsem volt sok ez a négy órahossz, elrepült velünk az idő, úgy érzem.
Hamlet, a bús és furcsa dán királyfi világa bonyolult és érzelmekben gazdag, varázslatos és felzaklató, rémületes és őrületes, vad és komoran misztikus, mozgalmas és elgondolkodtató, élénk és spirituális.
A játéktérbe szép lassan csordogál a víz, ami sok mindent jelképez, és sok mindent tükröz vissza. A szereplők mélyre merülnek – szó szerint és átvitt értelemben is. Csordogál az idő is, keresztülfolyik rajtuk.
Sebestyén Hunor Hamletje tiszta és természetes. A királyfi épp ezt tanácsolja a Színészkirálynőnek és társulatának: a természetes, magával ragadó játékot. Hamlet sötét lovag, bolondnak tartott poéta, aki szuggesztíven suttogja vagy épp kiabálja bele monológjait a mikrofonba. Az ő színe a fekete. A gyász és bosszúállás színe. Kiábrándult és elkeseredett. Zaklatottságában is ragaszkodik küldetéséhez: bosszút állni megmérgezett apja miatt, helyretolni a kizökkent világot. Feldúltan, szenvedélyesen, meg nem alkuvón. Mindenkihez bonyolult és különleges kapocs fűzi, ahhoz is, akit szeret, ahhoz is, akit nem. E találkozások során csodaszép pillanatok jönnek létre a színpadon és a várormokon megállva, várfalak között sétálva-nyargalva.
Hamlet atyjának szelleme nyomasztó titokkal ruházza föl fiát, akinek többé nem lesz nyugalma. Az új király, a királyné újdonsült férje, Hamlet nagybátyja, Claudius néha nyegle, máskor meg bűnbocsánatra áhítozik. De lehet-e bűnbocsánatot nyerni, míg élvezi bűne gyümölcseit? Hiába az ima, kétséges kezdettől fogva, hogy bármi is jóra fordulhat. A régi király a fehér király, az uralmat átvevő, a hatalomért mindenre képes új király színe a piros-fekete, ami szenvedést és halált hoz.
Gertrud, Hamlet anyja kétségbeesetten őrlődik férje s fia között. Látszólag boldog, mégis nagyon boldogtalan királyné ő. Tengerfájdalom az övé. Hamlet kedveséért is ugyanúgy búsul, mint saját fiáért. Ophelia temetésén összetört szívvel mondja: bár a nászágyra szórnának most szirmokat, s nem a sírra.
Ophelia színe a narancssárga. Ő csupa élet, csupa dal. Aztán elveszíti a dallamokat, amiket utolsó percig dalol és őriz, nem nyílhat már neki több ibolya. A temetési jelenet is a szomorúan szép pillanatok közé tartozik.
A Színészkirálynő és társulata vándorol ide-oda. Hurcolni kell a vándorszínészek zötykölődő kordéját. A Színészkirálynő és Hamlet fontos és mai, szétesett világunkban meglehetősen aktuális dolgokat mond ki a közönségnek tükröt tartó színészetről. Becsülik-e még a színészeket? Van-e még közönségük? Hogyan és kinek játsszanak? A tükör amúgy lényeges visszatérő motívum. Tükör által homályosan…
A sírásás jó ok az elmélkedésre életről, de főleg halálról, mulandóságról. Mindjárt minden darabjaira esik szét, vagy elcsúszik a „normális” helyéről. Az emberi psziché pedig nagyon-nagyon törékeny, sérülékeny valami. Hamlet és a hozzá tartozó emberek nem tudnak menedéket lelni önmagukban és/vagy egymásban. Nem segíthet barátság vagy szerelem. Hiába is hangzik el a szeretet himnusza (hit, remény, de legfőképpen a szeretet). Mindenki halad a végzete felé. Aztán a Hamlet és Laertes közötti párbaj, egy gyönyörű koreográfiájú küzdelem tangóra mindent eldönt. Guildenstern és Rosenkrantz is halott, ugyebár. Hamlet nemes szíve sem dobog újra. „A többi néma csend.” Ám a vándorszínészek húzzák tovább a kordét…
Minden premier ünnep. Minden jó játék ünnep. Nehéz időkben méginkább. Remélhetőleg minden jól alakul, és októberben meg lehet tartani a váradi bemutatót a kőszínházban, és a Szigligeti Színház fennállásának 120. évfordulója miatt szervezendő októberi ünnepség díszelőadása lesz a Hamlet.
Hamlet: Sebestyén Hunor
Claudius, valamint Hamlet atyjának szelleme: Dimény Levente
Gertrúd: Tóth Tünde
Polonius, Első sírásó, Osrick: Kardos M. Róbert
Laertes: Szabó Eduárd
Horatio: Hunyadi István
Rosenkrantz (Marcellus): Kocsis Gyula
Guildenstern (Bernardo): Szotyori József
Színészkirálynő: Gajai Ágnes
Első színész, Francisco, Cornelius, Százados: Kiss Tamás
Második színész, Voltimand, Reynaldo, pap: Tőtős Ádám
Zenész: Dombi Dávid
Ophélia, Második sírásó, Fortinbras: Trabalka Cecília
Rendező: Telihay Péter
Díszlettervező: Horváth Jenny
Jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos
Koreográfus: Lőrinc Katalin
Zenei vezető: Trabalka Cecília
Fotó: Vigh László Miklós
