2013. október 17 | Váncsa István | Irodalom

Gyere

gyere
mossuk meg a
hiszen
a TÓ
ban tud ölelni
és a medve benne kanyarog balra
árnyék oszlop repül
a locsogó gömböket sosem
bántani hanem lenni a
gyökér tőzeg gomba hajszálér
simul az égig a valóság
szarának
illata
vagyunk így
a szakáll óceán –
szálljon csússzon csobbanjon ússzon
tele tisztán
meztelen bőr
örömgése könyör-ökké
benne fogadbekebelezcombol talán
eperpiros szálai sussanva sötét
izzik izzadt izzgalma feketény csillogó
bevonatú lágy csorgó töltelékes univerzumot
mezítláb
éneklik
levelekbe rejtőzve bíborgatják egymást
az éget jégszilánkjaitól
a társadalomlepedő por-rázott hullámaitól
gyermek végre békésen
egyetlen állapota a folyamatben lé
málnalmává válásuk
megszagítva bátran a hideg
vízben azzá