Fenséges félelem Lakatos Gabriella látomásaiban
Marosvásárhelyen született, jelenleg a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola tanára. Lakatos Gabriella szorosan kötődik az analóg grafikai eljárások hagyományaihoz, annak ellenére, hogy az X nemzedékhez tartozó „digitális bevándorlókat az elektronikus kép varázsa mozgatja a szabadság nomádizmusában”. Őt nem; a számítógépes printek helyett inkább írisznyomású metszettel, az autonóm színes grafika médiumával hoz egyedülálló mintát a madártávlaton túli magasságból. Grafikáinak dúcait linóleumból metszette, és nyomtatását színnyomó eljárással készítette úgy, hogy a színezés során a nyomóformáról hengerkészlettel a papír felületére egyszerre több színt nyomtatott és finom, szivárványszerű átmenettel a színtónusokat egymásba kötötte, innen ered az írisznyomás elnevezés.[1] E hajdani keleti eljárást a kínai fametszeteken láthattuk, ahol a mesterek kefékkel érték el az irizáló hatást. Gabriella metszeteit hagyományos kísérleteknek nevezhetnénk, ha mimetikusan ábrázolnának, ám az itt látható művek a művészi képzelet szárnyán röpítik a nézőt a színmezők világába, melyeket jobb híján tájaknak nevezek. Pedig amivel találkozunk, csak a természet jelenségei vagy monumentális részletei, a legtöbbször homályos hangulati impressziók, a horizont fölötti felhőkön túlról. Lakatos Gabriella nézőpontját űrkabinból képzelt fikciók jelentik, melyek a mindennapi megszokott szemszögünkön túli látványban részesítik a befogadót.
Címei meditációra szólítják fel a nézőt, a képtér nagyobb felületén az eget látjuk, mely nem olyan, mint amilyennek ismerjük. Lehet a világon kívüli űrkép, lehet, hogy csak a repülő ablakából látszó felkelő nap vöröse verődik a felhőtakaróra, de az is lehet, hogy ezek egy-egy sci-fi filmből kiragadott framek vagy egy baljós természeti katasztrófa előérzetei? A látvány mibenlétében azért vagyok bizonytalan, mert a szerző a címek általánosságában rám, a nézőre hagyja az értelmezés szabadságát. Ez a posztmodern lépés teret ad az állókép szabad interpretációjának, ami másként nagyon is függ a múltbeli élményeinktől, emlékezetünktől vagy a tudományos jövőképünktől. Így olvasatomban Gabriella A másvilág dantei látomás-művészetét idézi egy másik időfikcióban, amikor a világfa és a kozmológiai tér alapkoordinátája fejre áll, itt fent lesz a lent, a tűzvörös ég alatt némi középátmenettel a csendes sötétség borít be mindent.
Az Ébredést sem egy mindennapi jelenségként tárja elénk, inkább csillagzuhatagként, melynek titkát a sötétség és a világosság közti átmenet pillanatában lebbenti fel a néző előtt. Amikor hajnalban a varjak ébrednek, nagy zajjal, gyorsan elvonulnak, ezután észleljük a csend átmeneti állapotát, ezt egy másik lapján, képzeletemben a homályos ablaküveg szűrőjén keresztül láttatja, a hó és a zúzmara borította fenyőcsemetékkel, téli vidéken. Ha a szerző azt állítja a kép címében, hogy Köd, akkor igazolást kapunk a távolban leereszkedett felhő által elmosott, kivehetetlen kontúrok mélységéről. A Sötétség délben cím önkéntelenül fagyos északi tájak felé tereli figyelmünket. De vizuális sétánk egyre nyugtalanítóbbá válik, és az Ég képek láttán Vulcanus haragját mint egy égig érő lávakitörés vagy a napkitörés nyomát követjük érdeklődéssel.
Lakatos Gabriella kísérletező alkatú grafikus, a metszeteken kívül többféle interdiszciplináris műfajban kipróbálta magát. Ezek technikai alapja többször a vízzel oldódó festék. Az ezredfordulón, „hódolatként” az Áron fia körüli teendőknek, főzés, mosogatás közben mosogatószivaccsal és temperával készített 6 × 8 méteres monumentális portrét, s ezt a Mercurnak nevezett volt állami áruház rideg átmeneti romtermében installálta. Gabriella elmondása szerint a helyet azért választotta, mert a „fényes évek” időszakában a Ceauşescu-portrék álltak ott. Ráadásul kirakatrendezőként arra kötelezték, hogy kommunista jelszavakkal díszítse a „szocialista oltár” környezetét. Így a papír modulokból összerakott művel (Hommage, 2000) egyrészt az akkori kisfiára, másrészt a körülményekre emlékezve, a meleg színű portrét a földre teregette, s ezt a tér kontextusában vegyes érzelemmel fogadjuk, hiszen a hideg, kietlen szoba nem egy „játszótér” látványát nyújtja, és a manír, mellyel a diktátor volt kiszínezve, a mosolygó kisgyerek kifejezését zárójelbe teszi. Ezek az artefactumok, akár a tájai, festőien fenségesek, s a félelem mellett a végtelen csendjét is sugallják, mély drámát rejtenek magukban. Ilyen a tapétamintára festett Menyasszony, vőlegény harci díszben című, 2017-ben készített alkotás is: feszült csendjében tragédia lappang. Lakatos Gabriella műveiben fanyar, keserű drámát észlelünk akkor is, ha a talált, nem konvencionális helyeit rendezi installációvá. Például 2016-ban az Isten hozott kedves vendég című falvédőjét egy mezőszemerei istállóban állította ki, s a falvédő előtt kihúzott damilszálak megakadályozták, hogy az emberek közeledjenek az asztalhoz. Alkotói kísérleteiben előszeretettel használja a kontraszt feszültségteremtő erejét. Hiteles, kiemelkedő tehetségét az öt évvel ezelőtti Székely Grafikai Biennálén díjazta a nemzetközi zsűri.
[1] http://www.kislexikon.hu/irisznyomas.html#ixzz5dXBsPaUa
Megjelent a Várad 2019/5. számában)
