Évadzáró ünnep és díjátadó gála a Szigligeti Színházban
A hagyományos társulati díjátadóval zárta hivatalosan a 2022/2023-as évadot június 18-án a nagyváradi Szigligeti Színház. Az elmúlt héten a Miniévad keretében nézhette meg vagy újra közönségük az elmúlt évadban bemutatott előadások többségét, a záróesemény pedig a Csinibaba című zenés-táncos produkció volt, amely teltház előtt, nagy sikerrel zajlott.
Az előadás végeztével a díjátadó gála következett, amely a legszorgalmasabb önkéntes, Bodi Gréta Nóra kitüntetésével kezdődött, aki egész évados önzetlen segítségéért egy tortát vehetett át. A váradi színjátszás egykori nagyja, Varga Vilmos nevét viselő díjat a színművész özvegye, Kiss Törék Ildikó ítélte oda és adta át a Szigligeti Társulat színművészének, Tóth Tündének. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a Nagyvárad Táncegyüttest tüntette ki díszoklevéllel annak 20 éves fennállása alkalmából, ezt dr. Fleisz János történész, az EMKE Partium régióért felelős alelnöke adta át.
Aranybérlettel, vagyis a következő évadok összes előadására szóló bemutatóbérlettel jutalmazzák minden évadzárón valamelyik hűséges nézőt, aki bérletvásárlásával évről évre támogatja az intézményt. Az idei Aranybérletes Nagy Zoltán tanár és kedves felesége, akik 50 esztendeje hűséges bérletesek.
Az intézmény dolgozóinak szavazatai alapján a háttérszemélyzet valamelyik tagjának odaítélt Nosz Botond-díjat (korábban Kulissza-díj) ezúttal Dallos Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes zenésze és ügyelője vehette át, a színpadi kisegítő személyzetnek járó Aranyszilva-díj pedig idén a Szigligeti Színház jelmez- és kelléktárának munkatársaihoz, Domide Laurához, Kerekes Emmához (Babi), Nagy Angélához, Sarkadi Évához, Székely Emeséhez és Deák Erzsébethez került.
A 35 éven aluli művészek valamelyikének a művészeti vezetőség által odaítélt Földes Kati-díjat idén Tőtős Ádám vehette kézhez.
Következett a szakmai díjak, vagyis Nívódíjak átadása, melyeket, mint minden évben, most is zsűri ítélt oda. A Szigligeti Társulat díjairól Stuber Andrea kritikus, Kelemen Roland dramaturg, a Színház folyóirat munkatársa és Bessenyei Gedő István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti vezetője döntött. Színészi nívódíjban részesült Trabalka Cecília, Tóth Tünde, Scurtu Dávid és Balogh Attila.
A Nagyvárad Táncegyüttes előadásait Szalay Tamás táncdramaturg, a Magyar Táncművészek Szövetségének ügyvezető titkára és Péli Nagy Kata, a Táncművészet folyóirat főszerkesztője nézte. Döntésük alapján az évad legjobb néptáncosa Drimba Máté lett, a legjobb kortárs táncos pedig Kerekes Dalma.
A Lilliput Társulat előadásait Gálovits Zoltán dramaturg, a Puck Bábszínház magyar társulatának vezetője értékelte, aki Nívódíjat ítélt oda Oláh Anikó Katalin és Csepei Róbert bábművészeknek.
Az évad Közönségdíjára több mint 400 néző adta le voksát az elmúlt időszakban a Szigligeti Színház honlapján, illetve a Miniévad alatt rendelkezésre bocsátott szavazólapokon. A legtöbb szavazatot Tasnádi-Sáhy Noémi gyűjtötte, így ő lett az évad Közönségdíjasa.
Életműdíjban részesült több mint 40 évet felölelő pályafutásának elismeréseképpen Fábián Enikő színművész, akit szerető közönsége hosszas tapssal jutalmazott. Laudációját Hajdu Géza színművész írta és olvasta fel.
Bár az évad hivatalosan lezárult, a munka nem áll meg: a Szigligeti Társulat június 25-én már a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján játssza a Figaro házassága, avagy egy őrült nap című Beaumarchais-komédiát Botos Bálint rendezésében, emellett a nyár folyamán megkezdődnek, illetve folytatódnak a Tüskevár és A padlás című musicalek munkálatai is, amelyeket a következő évad elején mutatnak be a társulatok. A bérletértékesítés július folyamán kezdődik majd meg.