Nyáry Krisztián: „Emberi sorsokról mesélek”
NYÁRY KRISZTIÁN irodalomtörténész, könyvkiadó, az Így szerettek ők (1. és 2. kötet) című „irodalmi szerelmeskönyvek” és más nagysikerű művek szerzője volt a Várad folyóirat Törzsasztal sorozata új évadának első vendége. Nyáry legalább olyan érdekesen mesél is, mint ahogyan írja könyveit. Beszélgetőtársa Kőrössi P. József volt.
Az általa művelt műfajt szórakoztató ismeretterjesztésnek nevezi, nem tartja magát irodalomtörténésznek. Olvasmányosan ad ismereteket, mondja el a szellemes vagy épp megrendítő históriákat azoknak, akik nem hivatásszerűen foglalkoznak irodalommal. Éppen ezért nem szakmai metanyelvet használ, amit csak kevesen értenek. Az egész úgy kezdődött, hogy az ismerőseit, barátait akarta szórakoztatni írókról, költőkről és azok szerelmeiről, múzsáiról, szerelmi háromszögeiről szóló történetekkel. A Facebook-oldalán közzétett bejegyzések iránt mind többen és többen érdeklődtek. Egy székelyudvarhelyi könyvtáros megírta neki, hogy egy-egy Nyáry-poszt után többen kölcsönzik ki a bejegyzésben szereplő alkotó könyveit, a történetek fölkeltik az emberek figyelmét. „Emberi sorsokról mesélek, olyan emberekről, akik történetesen írók is lehetnek” – mondta a Törzsasztal vendége az Illyés Gyula könyvesboltban rendezett találkozón. Az iskolákban kevés idő marad irodalomórán az érdekességekre, furcsaságokra. Tanár legyen a talpán, aki megtalálja ezeket, és időt is tud szánni ilyesmiknek a továbbadására. Sokkal többet adhat egy-egy irodalmi szöveg, ha tudjuk, annak szerzője épp milyen élethelyzetben alkotott. Ezért érdemes figyelni az életmű és életrajz közötti összefüggésekre.
Hogy bulvár-e vagy sem? Nyáry Krisztián azt válaszolta: nem az a blikkszerű bulvár. Esetleg értelmiségi bulvárnak nevezhető e műfaj. Ami a legfontosabb különbség a bulvár és a szórakoztató ismeretterjesztés között: csakis igaz történetek elmesélésére törekszik. A lényeg: a megismerhető igazságot elmondani. Naplókból, levelekből építkezik. Jobb és érdekesebb, ha sok forrás van, hogy ki lehessen tapogatni azt, ami leginkább valószínű lehetett. Az érzelmek rekonstruálása nem a tudomány dolga. Azzal viszont lehet foglalkozni, hogy mit mutat a valószínűség. Az Így szerettek ők első kötetének óriási népszerűsége lett, ezért óhatatlanul következett a folytatás. Lehetett volna harmadik könyv is, ám Nyáry megfogalmazása szerint: „Nem akartam a saját ötletem rabszolgájává válni.”
Megosztott a Törzsasztal közönségével néhány történetet is. Például Tersánszky Józsi Jenőről, aki hőseihez hasonlatos bohókás, vagabundusz figura volt. Akinek sajátos morálja volt – anélkül, hogy megbüntette volna saját magát, vagy anélkül, hogy visszavonult volna a világtól. Nem alkudott meg semmilyen politikai rendszerrel. A német származású Tersánszky zsidó felesége megvédése miatt revolverrel a zsebében várta a nácikat. A Misi mókus kalandjai pedig nem más, mint egy frappáns, bűbájos antikommunista mese.
A félszeg, gátlásos Kölcsey Ferencnek a Szemere Pál iránti „szerelmetes” rajongásáról, leveleiről is beszélt Nyári Krisztián. Szemere, aki nagy nőcsábász hírében állott, teljesen az ellentéte volt Kölcseynek. Valószínűleg nem volt közöttük megélt szerelmi kapcsolat. Amikor Nyáry közzétette ezt a történetet, keletkezett egy „okos vita” és egy „buta vita”. Mégsem bánta meg, hogy evvel is foglalkozott. Arról is szólt: Kölcseynek rendkívül értékes az életműve, ám nem látszik ki az életműve a Himnusz mögül. A vers a huszadik század közepéig immanensen fejlődött és vált nemzeti himnusszá, ennek is érdekes a története.
Mesélt továbbá a Szabó Lőrinc, valamint Babits Mihály és Török Sophie alkotta szerelmi háromszögről (a hölgy, polgári nevén Tanner Ilona Szabó Lőrinc menyasszonya volt, mielőtt férjhez ment Babitshoz).
Szó volt a többi Nyáry-kötetről is: a Festői szerelmekről, a Merész magyarokról, az Igazi hősökről. Hogy mennyire boldogok vagy boldogtalanok a hősei? A magánéleti történet és a történelmi kataklizma minden esetben összefügg, befolyásolja, meghatározza az emberek sorsát. Megrendítő például Batthyány Gyula festőművész tragédiája, az ellene szőtt összeesküvésvád és annak következményei az ötvenes években. Lotz Károly festőművészt és nevelt leányát pedig különleges és odaadó kapocs fűzte össze sok éven át. Egy másik piktor, Márffy Ödön is szóba került a Csinszkával kötött házassága apropóján.
Kőrössi P. József is megosztott egy érdekes történetet a közönséggel. Újra kiadta Csinszkának az 1935-ben megjelent verseskötetét. A reprint megjelenése után valaki megajándékozta egy eredeti, 1935-ös példánnyal, amelyet Csinszka Tabéry Gézának, egyik régi szerelmének dedikált. A kötetben két levél is volt: az egyik Csinszka Tabéryhoz szóló levele, a másik pedig Márffy Ödöné, aki már özvegyként nagylelkűen elküldte Boncza Berta egykori szerelmének a neki szánt könyvet és levelet.
Az Igazi hősök egyik érdekes alakja Halassy Olivér vízilabdázó olimpiai- és Európa-bajnok, úszó Európa-bajnok, akinek gyermekkorában egy baleset miatt amputálni kellett a bal lábát, s akinek életútja jó példája annak, hogyan lehet reménytelen helyzetből fölemelkedni, s aki élete során sokaknak segített.
Nyáry Krisztián megemlítette: amikor a Facebookon megjelenik egy-egy írása valamely művészről, általában hamar jelentkeznek a rokonok, leszármazottak, és kiegészítik a történetet, kerekebbé, színesebbé, még hitelesebbé téve azt. Egyszer kapott negatív, elutasító visszajelzést, mégpedig Ottlik Géza hagyatékának kezelőjétől. Ottlik egy időben naponta írt levelezőlapot egy Londonban élő szerelmének, aki nem a felesége volt. Ezek a levelezőlapok naplószerűek voltak, sokszor kifejtette irodalommal, pályatársakkal, közélettel kapcsolatos gondolatait az író. A levelezőlapok felhasználásával összeállított írás közzétételét azonban nem hagyta jóvá a hagyaték kezelője, aki szigorúan és szó szerint értelmezte Ottlik Géza végrendeletének azon kitételét, miszerint tőle csak az kerülhet nyilvánosságra, amit ő maga juttatott el a nyomdáig.
