2016. június 13 | Krómer Ágnes | Irodalom

Élet fehér köpeny nélkül

Már nem szaladgálok köpőcsészével,
tébécés nyállal telit nem viszek sehova.
Pelenkacsere sem vár rám sehol,
sem eleven nyers hús, felfekvés,
félig holt emberek mély tekintete.
Nem állt meg az élet ott nélkülem.
Most vödröt viszek, hypózom, megyek.
Senki nem szól, beszartam, gyere!
Fekáliamentes már kis kezem,
senki vére rá már nem tapad.
Az élet egy gyöngyöző patak,
csak sodor, én meg hagyom.
Halottakat álmomban se látok.
Továbbra is rejtem, ha fájok.