Kulturális folyóirat és portál

002_R6II3974-Enhanced-NR

2024. augusztus 14 | Várad | Kultúra

Egyensúly, harmónia és fenntarthatóság a színházban

A nagyváradi Szigligeti Színház idei évada erre a három szóra épül fel, ezzel tükrözve a klasszikus és a kortárs, a régi és az új, az idős és a fiatal találkozását, áll az évadhirdető sajtótájékoztatóról szóló közleményben.

Czvikker Katalin főigazgató közölte: a 2023/2024-es évadban a színház társulatai 321 előadást játszottak, ebből 206-ot Nagyváradon, 95-öt az ország egyéb régióiban, illetve vidéken, és 20-at külföldön. Az idei évadban 27 vendégelőadásnak adott otthont színházunk fesztiválok és előadáscserék során. Az előadások létrehozása mellett jelentős fejlesztések fejeződtek be: felújították a vasfüggönyt, a trégerek és a forgószínpad szerkezetének teljes karbantartási egységét, fejlesztették a már létező hívó rendszert, illetve végéhez közeledik a tűzvédelmi engedély megszerzéséhez szükséges munkálatok jelentős része (tetőtér fémszerkezetének festése tűzálló festékkel, a tűzriasztó rendszer kibővítése az első és második emeleten, valamint a padlástérben), lecserélték és automatizálták a hang- és fényvezérlő helyiségek ablakát a tűzvédelmi szempontoknak megfelelően. Sor került az egész épület nagytakarítására, illetve fény- és hangtechnikai eszközök beszerzésére úgy a nagyszínpadi, mint a kiszállásokon játszott előadások jobb minőségének biztosítására.

Nyáron is felléptek

A színház dolgozói nyáron sem pihentek, a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljára Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét vitték el június 21-én, 24-én pedig a Szigligeti Társulat Csinibabája nyitotta a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Nagyerdei Szabadtéri Színpadának nyári évadát. A XIX. Magyar Táncfesztiválra meghívták a Nagyvárad Táncegyüttes A Schmürz című mozgásszínházi őrületként feltüntetett előadást Győrbe, ott június 23-án léptek fel. Június 24–28. között a Lilliput Társulat bábtábort tartott Biharon az Afterschool meghívására, ott 50 gyerek napjait színesítették kézműveskedéssel, bábkészítéssel, drámajátékokkal, népi játékokkal, sporttal és nagy beszélgetésekkel. A július 1–4. közötti napok szintén táborozással teltek, a Lilliput Társulat, a Nagyvárad Táncegyüttes és a Tüskevár gyerekszereplői, illetve a Szigligeti Önkéntesek Csoportja (SzÖCskék) számára, a projekt lezárásaként. Az előadás ebben az évadban is repertoáron marad. A Nyári Színházi Esték Hajdúszoboszlón program keretén belül július 25-éna Lilliput Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes koprodukcióját láthatta az érdeklődő publikum. A Gyulai Várszínházban két előadással szerepeltek, ezek A padlás (július 30.) és a Csárdáskirálynő (augusztus 3.). Augusztus 4–9. között a Lilliput Társulat ismét bábtáborozott Esztergomban idén már a 24. alkalommal, Horányi László meghívására.

Augusztusban a Szentendrei Teátrummal koprodukcióban létrehozott stúdióelőadás, az Állítsátok meg Arturo Uit! című Brech-darabot Balogh Attila rendezésében, augusztus 14-én és 15-én, 20.30 órától tekinthet meg a közönség a Szentendrén, a Teátrum és Nyár 2024. művészeti fesztiválon. A Nagyvárad Táncegyüttes szeretett VANmeSE című zenés előadását augusztus 28-án 18 órától láthatják Nagyszalontán, Nagy László Zsolt és Törteli Nadin. Az új évad első előadásaként augusztus 31-én, 19 órától a Gianina Cărbunariu rendezésében elkészült Magyarosaurus Dacus című előadást tekintheti meg a váradi publikum a Szigligeti Színház nagytermében.

Az új évadról

Novák Eszter, a Szigligeti Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője beszélt a két társulat 2024/2025-ös évadának új előadásairól. A Szigligeti Társulat tervei között egyelőre öt  bemutató szerepel. Az első bemutató Kovács D. Dániel rendezésében Nyikolaj Vasziljevics Gogol ismert komédiája, A revizor lesz, november 3-án. Ezzel párhuzamosan egy stúdióelőadás próbafolyamata is zajlik majd, Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című drámáját Botos Bálint rendezi. Szilveszterkor Földes Imre, Harmath Imre és Ábrahám Pál Viktória című nagyoperettjét láthatja majd a publikum, amely a Szigligeti Társulat, a Nagyvárad Táncegyüttes és a debreceni Csokonai Nemzeti Színház koprodukciója lesz, Novák Eszter rendezésében. Az évad második felében egy kortárs nagyszínpadi dráma magyar nyelvű ősbemutatóját láthatják a nézők Anca Bradu rendezésében. A darab szerzője a Franciaországban élő, kortárs drámaíró, Matei Vișniec, aki franciául írta meg művét Lysistrata, mon amour címmel, ez saját román fordításában Lysistrata, dragostea mea címmel jelent meg. A magyar ősbemutató címe Szerelmem, Lüszisztraté. Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatója William Shakespeare egyik legismertebb komédiája, az Ahogy tetszik lesz Balogh Attila rendezésében. Mindezek mellett tervben van még egy-egy stúdióbemutató Hunyadi István és Tóth Tünde színművészek rendezésében, illetve egy koprodukció a Szentendrei Teátrummal, melyet Kincses Réka ír és rendez, ennek előmunkálatai már idén elkezdődnek workshopok formájában.

A művészeti igazgató beszámolt a Nagyvárad Táncegyüttes terveiről is és elmondta, hogy négy fiatal táncos csatlakozott az együtteshez, ők Ördögh Géza, Papp Zsuzsánna, Tábori Sára és Tekse Patrik. Ördögh Gézát a közönség már láthatta a Holló Jankó, a Népek tengere illetve Csárdáskirálynő és VANmeSE című előadásokban a 2023/2024-es évad második felében. A táncegyüttes két bemutatóval készül. Az évad első felében Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című darabját Györfi Csaba adaptálja stúdiószínpadra egy nonverbális, kortárs táncelőadás formájában, az évad második felében egy nagyszínpadi folklór táncelőadás is készül Kerek egy esztendő címmel.

Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója elmondta, hogy a bábtársulat négy bemutatóval készül, és felújítják Lélek Sándor Tibor 2020-ban bemutatott Piri és a Farkas című előadását. Bartal Kiss Rita rendezésében Lenka és Palkó címmel két mese találkozik, az előadás a kirekesztettségről, a gyerekkori magányról és a mások által nem átlagosnak hitt gyerekek barátságáról és összetartásáról szól. A Dávid és Góliát című bibliai történet mindenki számára ismerős. Dió Zoltán rendezésében a bábjáték üzenete a kicsik és nagyok, gyerekek és felnőttek közötti különbségekre mutat rá, illetve a kicsiknek hitt, de nagy tetteket végrehajtó gyerekeket helyezi középpontba. A következő bemutató, Az én történetem című, egy kérdőjelekkel és az ismeretlennel teli világba kalauzolja a nézőket, ezt a társulat bábművésze, Daróczi István rendezi. Végezetül egy kortárs lengyel meseírónő, Marta Guśniowska a Ha lúd, legyen kövér című meséjét Halasi Dániel rendezi majd, ez a depresszióról, lojalitásról és az életre szóló barátságról szól, illetve arról, hogy sosem vagyunk egyedül, bármilyen kilátástalan legyen a helyzet.

A sajtótájékoztatón Dimény Levente, a Szigligeti Társulat színművésze és az Infinite Dance Festival (IDF) főszervezője is beszélt. Mint elmondta, az IDF-et kétévente rendezi meg a Szigligeti Színház, erre idén a 6. alkalommal kerül sor. Idén a fesztivál október 6-án kezdődik, a megszokottól eltérő október végi kezdés helyett, ugyanis az APTOR által szervezett FestiFall keretén belül tartják meg az idei IDF-et. Fazakas Márta, a HolnapUtán Fesztivál (HUF) főszervezője elmondta, hogy az idei fesztiváltematika a nevelési programokra fekteti majd a hangsúlyt, ezen belül a tantermi előadásokra, iskolákba, -ra, és -nak adaptált projektekre és drámapedagógiai tevékenységekre épül majd.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu