2013. június 5 | Madár János | Irodalom

Csak az ember magányos

Az ég kék zománcai leperegtek.
Átüt a fény tiszta tükrén a rozsda.
Felhők sötétítik el szemeinket. Nap
– – – hunyorog lázas homlokunkra.
Alszik a fém. A gépektől csöndes város.
Csak az ember sír, árnyékát elfedi.
Csak az ember – – – magányos.