brassó utca
a fenének se hiányzott a hólé
ez az éjsötét latyak – a tavasz lábvize
egy sört kívántam míg csúszkált alattam
a mogorva járda ragacsos köve
a franc se tudja mért jártam ott akkor
a tavasz ez a bumfordi traktor
végigszántotta az egész várost
nyomában sár latyak és szerelem lett
és összedőlt egy ház is…
…a brassó utcában –
ki tudja mért de megrogyott egy éjjel
vagy két hétig állt így szétrepedve
csak bámultam falán a kétarasznyi rést
munkába menet reggelente
úgy képzeltem: ha laknak még a házban
a háziasszony a milói vénusz lehet:
egy csonka férj törtgránit gyerekek
a konyhapulton megkövült ebéd
így intenek az ablakból feléd
vagy felém a letört kőkezek
de rosszul mondom
nem tavasz – ez tél volt
habár az évszak nem fontos tudom
de a latyak olyan volt akár a hólé
egy télbe kanyargó tavaszi úton
és nem volt hideg és nem volt meleg sem
és a nap sütött de mintha ködön át
és tudtam az a csonka-szép asszony
reggel kezetlenlábasba bújtatja fiát
és ebédre kavicsokat ropogtatnak
míg a ház falán lefut a repedés
és tudom: nem túl fontos most az évszak
hisz minden elmúlik – na és?
a fenének se kellett az a latyak
nem tudom mért jártam ott éppen
szombat volt és tavasznak rémlett
a télelő kora délután vagy délben
megálltam ott és nem láttam a házat:
múlt éjjel váratlan összedőlt
és én átkoztam a félkegyelmű istent
és szidtam tavaszt és télelőt
ki tudja mi volt ez a váratlan harag
és mi szántott végig a városon
hogy nyomában sár latyak és szerelem lett
meg egy ormótlan rakás tégla és glett
míg egy kőcsalád az utcán átoson