2012. október 15 | Nagypál István | Irodalom

Bochnia Prelude

nem tudom, mi mozgatja itt a fákat, talán
az ecsetem. megfolyik a sáros talaj is
alattam, elkennem, mint vásznon a szenet.
ha kinézek az ablakon, nem fákat,

hanem sűrű erdőket látok. az utakat vonat-
sínek keresztezik, míg egy patak csorog
el alattuk. annyi szín van erre, nem is tudom,
esetleg Bochnia a fantáziám része,

amiből valóban a színeket észlelem csupán,
a hangokat és a mozgásokat nem.
gyakran kérdezed, jól érzem-e magam.
megvakultam és nem fekete-köd,

hanem váratlan és kellemes tájak után
kapkodok, nem tapogatom le a színeket
gyermekesen. mert nincs félnivalóm,
egyszerűen ülök és gondolkodok.