Az ítélet lovai
1.
Kilövell vérsugara napnak,
Bezúzódik arca holdnak,
Jegesedik lángja csillagoknak,
Széttépődik szála levegőnek,
Ropog gerince szeleknek,
Bomlik teste felhőknek,
Eltörik iránytűje madaraknak,
Megskalpolódik ága fáknak,
Féktelenül haragja köveknek,
Szétszóródik köpenydarabja Földnek,
Elsötétül tükre tengereknek,
Kifordul gyomra mélységeknek.
2.
Hiszen tart a fehér és vörös vágtázás, fekete és fakó vágtázás,
Vágyakat felszippantó orrtágulás,
Özönvizes prüsszögés,
Elfehérítő fogvillanás,
Mennydörgéses horkanás,
Vibrálva hasító nyerítés,
Dühtől büszke fejvetés,
Felborzoló sörénylobogás,
Felgörbült hátú, szédítő pörgés,
Önkívületi, felborító tompordobálás,
Tüzes ostorú farkcsapkodás,
Arcodra kemény árnyat tapasztó ágaskodás.
3.
Mert most idejük van álmok letarolóinak akarat-pusztákban,
Agyzsugorítók oázisainak elme-sivatagokban,
Emberiség-csökevény falkáknak árok-mély éjjelekben,
Csendek árverezőinek kiabálásokban,
Bűntelen gáncsolóknak céltalan rohanásokban,
Igazak szavainak némaság-présekben,
Fetrengve vihogóknak sírás-zuhatagokban,
Mágnes-kezűeknek volt-nincs egészekben,
Félrecsúszó nyelvűeknek hazugság-fellegvárakban,
Szemérmetlen enyelgőknek tudathasadásokban,
Bordák közti késeknek csordultig fényekben,
Megcsinált okosoknak ígéret-fotelekben.
4.
De mielőtt végleg beletörődnél,
És már imabunkert sem keresnél,
Unatkozó angyalodra bámulnál,
Tetszhalálodról is lemondanál,
Hajszálaidnak békét hagynál,
Félelmedre ráüvöltenél,
E pozdorjázó sodrás elé kiállnál,
Gondolatokat átszitálnál,
Csupán magad helyett felelnél,
Majd alkonykoporsódban elterülnél,
Emlékezned kellene még,
Melyik kor torz tükre robban benned szét!