az emlékek megfizethetetlenek
kedves Tigris, amint látod, emlékszem még,
bár nem vagyok meggyőződve, hogy te is, sőt
nem is valószínű. akkoriban még alig voltál nyolcvan,
a minap hallom egy közös ismerőstől: lassan a százhúszat
súrolod. én meg a vízhólyagokat a jobb markom bütykein. nem
éppen így képzeltem el akkor, de azért elmondhatom, nem
lettem a szakma prostituáltja. legalábbis nem a sajátomé. ez mégiscsak dicséretes, nem!? éppen ballagunk, te meg magad alatt vagy. furcsa helyzet, ahol csak
lányok
jártak addig. bakker, el sem hiszem. ennyi kisestélyi és felvágott. te meg———
—————-
majdnem magad alá okádsz. beleköpsz a levesembe. az utolsó
pillanatban vonszollak ki. nem emlékszem kivel. nem egyedül. volt
az a kőpalánkos lépcső, tudod, akkoriban még a kupec működött ott,
mára valami puccos vendéglő: a kiszolgálás csodálatos, azt mondják, a lányok is elragadóak, és még egy ájendzsís automatát is beszereltek. bőgni kezdesz,
a vállamon
támasztod a fejed. kopaszodsz. nemigen hallani, mit motyogsz, hogy a nagymama és a mustáros kenyér. azt sem tudom röhögjek-e vagy veled bőgjek. némi
hajlandóságot
mindkettőre éreznék. aztán kiderül, hogy a nagymama éppen haldoklik.
a mustáros
kenyerekről… azokról meg egy szó sem esett soha, miközben azt kérdezted:
„tanárnő,
hogy mondják németül, hogy prelátás faszálító?” na de most szevasz ember,
légy jó, remélem azért a testnevelés jobban hoz… és… és olvass sokat,
ha éppen antikokat azért nem is, de legalább ezt… ezt a könyvet ember,
az emlékek
megfizethetetlenek, én meg lassan családos vagyok, na mégegyszer légy jó és
szevasz.