2011. augusztus 25 | Markó Béla | Irodalom

Analógia

A fák fölött csak röpköd egy veréb,
s száll benne egy apró csontváz fehéren,
fel-felbukkan a tollak sűrűjében,
és figyelem a szikrázó zenét,

amit a tücskök szórnak szerteszét,
s míg erre-arra hullámzik a szélben,
járkálok fel-alá a cirpelésben,
és keresem rejtett szerkezetét,

ahonnan a temérdek tollpihe,
mi rengeteg, s mi végül semmi se,
kinő, s ahonnan szétáramlik minden,

a szó, a szín, az illat, a zene,
és próbálok megbékélni vele,
hogy egy tücsöknél is kisebb az Isten.