Amfetaminszerda
Utadon a bolygók ismeretlenek.
Hasonlít színük arra a régire,
néhány száz fényévvel ezelőtt,
ahol eljött érted egy szürke mágus
vagy farkas, pipája füstjén túl
nem láttál még, meg kellett
rugdosson kicsit, hogy elindulj.
Már nem törődsz vele, ha egyes
állomások félrevezettek vagy
félrevezetted te magad, börtönödből
milyen hosszú is volt a szökés
és hiábavaló az aprólékos tervezés.
Öregebb lettél, de egyre inkább újszülött.
Nincs benned semmi, csak a Szerda,
ami megegyezik a hetek számával,
de ki nem számolod, vadállat vagy,
és egyedül. Pedig hogy féltél tőle.
Viharban csendes résztvevővé lettél.
Mintha nem értenének, de valójában
te nem érted magad, nagy a feszültség,
ha megszállsz egy magánsivatagban.
Álmaidban még mindig a tengerre látsz
és nők várnak hegyi ösvényeken,
marokra fogva hajat, szoknyát,
zavarba hozva a tengeri szeleket,
de már ebben sem keresel logikát.
E bolygók más viszonyban állnak
a tűzzel és neked tovább kell menned.
Két hideg hold között – tompa
utcalámpák – bevár a nyár.
Szótlanul nyújtasz kezet, olcsó
sört, nem kérded hová. Jön amíg jön.
Pontosan úgy látod a világvégét
mint a Szerdát. Két másik nap között
egy halk sóhaj, aztán a folytatás.
2012. július