Altatódal
Szívem törött űrhajó
Jaj, tűnni volna jó!
Szállni, szállni,
Meg sem állni,
Túl hegyen és tengeren,
S ott előtted megállni…
És megkérdezni
Valahányszor bántottál,
Miért tetted?
Jó volt neked?
És válaszolnád csöndesen:
Sosem szerettelek.
És akkor már
Nem uralja szívemet
Undok parazita félelem…
Csak zavartan hebegek:
Tudom, én nem is…
Nem is úgy értettem…
Akkor kezed elejti a napot,
S én éji denevérré változom,
Amely csak a fényt kereste,
De barlangjában kárhozott.
És akkor feltűnik körülöttem
Az éji jajgatás…
És nincs menekvés…
Nincs megállás!
Nincsen, mit remélni…
Nincsen, hova bújni!
Metsző szemed elől
Nincsen, hova futni!
Úgyis utolér a gúnyos kacagás
Elönti az agyam
A kegyetlen kalapács hangja,
Mely egyre csak üt… és üt!
Veri a ritmust a szívemnek
Hogy soha, de soha
Nem szerettek.