Álom az őszi erdőn

Napfényes füzfák, festői tölgyek,
Rozsdás bokrok, hallgatag nádak,
Szinekbefutó akkordjai egy
Nagycsendü őszi muzsikának.

Hallgatom a hervadás zenéjét
A halkneszü őszi fák alatt,
Mig bibor párákat szőnek körém
Langyos tükrü, álmos láptavak.

Néha egy-egy makk koppan a földön…
Vagy a fák szive dobban félve,
Ha rágondolnak a zuzvirágos,
Zivataros, kegyetlen télre…?

Én fütyölve megyek a tél felé,
Nincs tavaszosabb legény nálam,
Énfelőlem hullhatnak a havak,
Virágoktól roskad a vállam.

Hegyet épitek virágkévékből,
Azon áll majd holnemvolt váram,
Aranyos tornyai csak nevetik,
Hogy e földön ősz és halál van.

Érted meg suhanó álmot küldök,
Szárnya alatt levél lesz: – Gyere!
Ha igazán szeretsz, nem nyelhet el
Az Óperenciák tengere.

Várlak…! A vágyak bibor holdja süt,
Ránk hull a mesék lila árnya,
Hogy a legszebb kapun jöhess hozzám:
Rózsát fonok a szivárványra.