Adatok a XVI. századi (Máramaros)Szigetről (2.)
Tavaly júniusban közölte lapunkban a Szatmár városi szabócéh XVI. századi szabályzatáról szóló tanulmányt a Kaposvári Egyetem nyugalmazott főiskolai tanára és a Szent István Egyetem Kaposvári Campusának adjunktusa. Dr. Fülöp László és dr. Barkóczy László újabb érdekes középkori iratot elemzett elsősorban a benne szereplő nevek szempontjából. Egy máramarosszigeti írástudó deákul írt jegyzetei maradtak fenn, s azokban birtokának, ingatlanainak gyarapítását jegyezte fel, köztük többtucatnyi névvel.
Mivel a XVI. századi Magyarországon a családnevek véglegesen nem állandósultak, rögzültek, sok esetben nem is öröklődtek, az itt szereplők közül több is megkérdőjelezhető. Elképzelhető, hogy csupán az illető foglalkozását jelölték, például: Deák, Bányász, Nyerges, Kovács stb. Öröklődésük bizonyítására ez az egy dokumentum nem adhat választ. Igazolja mindezt az itt szereplő két testvér, Benedekdiák Albert és Mátyás esete is. Mivel az összetett szóból álló vezetéknevüket egybeírták, azt feltételezhetjük, hogy eredetileg az apjuk keresztneve volt a Benedek, akinek a foglalkozása valóban diák volt. Hasonló a hét Litteratus esete is, akiknél a valódi családnév helyettesítésével találkozunk, vagy a két Szász, akik csak a városban élő németek voltak, de nem ez volt az eredeti nevük. Egy dolgot azonban biztosan állíthatunk: a XVI. század elején-közepén élt szigeti lakosok majd száz százaléka magyar eredetű nevet (ha nem is családnevet) viselt. Idegen vagy bizonytalan a 106 főből (mivel négynek a családnevét nem ismerjük): Cserepnye8, Gajdán, Hachys és Juga. A Somlye valószínűleg elírás vagy félreolvasás, ennek esetében a Semlye~Semje < Semjén névvel lehet dolgunk. Még egy névre fel kell figyelnünk, ez a László. Ebben a században keresztnévként sem szokott még előfordulni, így szinte lehetetlen, hogy rögzült családnévvé vált volna. Általában elmondható, hogy a magyar etimonú családnevek legtöbbje keresztnévi (azon belül is becézett névalakú), helynévi (származási hely megjelölése) vagy foglalkozásnévi eredetű.
Mindezek után vizsgáljuk meg a regiszterben szereplő férfiak keresztnevét, melyek közül válogattak kereszteléskor a szüleik, milyen nevek voltak a leggyakoribbak vagy éppen a legritkábbak az akkori Magyarország északkeleti részén. Volt‑e idegen nyelvi (német, román, rutén) hatás azok választásakor? A nevek betűrendben a következők; az utánuk álló számok az előfordulásukat mutatják: Ádám 1, Albert 1, Ambrus 5, András 4, Antal 4, Balázs 4, Bálint 3, Barnabás 1, Benedek 2, Bertalan 3, Domonkos 3, Farkas 1, Ferenc 2, Gáspár 2, Gergely 4, György 7, Imre 2, István 5, Jakab 2, János 11, Kristóf 1, Lázár 1, Márton 5, Máté 4, Mátyás 4, Mihály 8, Miklós 4, Pál 4, Simon 3, Tamás 7.
A feljegyzésben szereplő 110 férfi közül 108 kapott a magyar lakosság körében használt keresztnevet. Ez az arány nagyon jónak mondható, a változatosságot bizonyítja, hogy minden második-harmadik (2,77) egyén más, eltérő néven élt a városban. Ezáltal a megkülönböztetésük könnyű volt, sokuknak nem is kellett használniuk családnevüket az azonosításukhoz. A hat leggyakoribb keresztnév a következő: János, György, Tamás, András, Márton és István. Ezek közül a János emelkedik ki tizenegyes előfordulásával, amely teljesen megegyezik az akkori hazai, más vidékeken élő férfiak mutatóival. Kimondottan ritka névnek számít ebben a korban az Imre két előfordulással, ugyanis Szent Imre kultusza csak később terjedt el más magyar nyelvterületeken. A dokumentumban két olyan keresztnév szerepel, amelyik nem illik bele ebbe a sorba: a Bárdfalván élő vagy onnan elszármazó Dan és a Rodra testvéreké, akiket nemesként említ a lejegyző deák. Családnevük (Kis) leírása szerint magyarok, ha valóban családnevet takar e megnevezésük, ugyanis jelölhette alacsony termetüket vagy a fiatal korukat is a jelentése. Azonban a keresztnevük a magyar névrendszerben teljesen idegen, számunkra ismeretlen9. Becenevet csupán egyet olvashatunk, Varga Tamás fiát, Gyurkát (?), amelyet olyan pontatlanul írt le, hogy olvasata nagyon bizonytalan.
A férfiak megnevezése után a viszonylag kevés számú lány és asszony (főként özvegy) neve következik. Csak 14 fő nevét olvashatjuk ugyan ebben a feljegyzésben, mégis feltétlenül ki kell emelnünk, hogy ez a szám jelentős. Ugyanis az ebből a korból fennmaradt dokumentumokban említett női nevek száma nagyon kevés, vagy éppen egy sem maradt az utókorra. Ezek a nők annak köszönhetik nevük leírását, hogy vagy családtagok voltak, vagy valamely adásvételnél szomszéd tulajdonosok. Mivel nevüket nem tudjuk rendszerbe foglalni, utólagos megjegyzésekkel ellátva soroljuk föl őket: Ágota (az anyai nagyanyja); Anna (a deák nővére, Íjgyártó Bálint felesége); Dorottya (édesanyja testvére, Huszty Márton felesége); Dorottya (Szász Mihály özvegye); Erzsébet (Mihály deák özvegye); Katalin (Deák János özvegye); Katalin (Betegh családnevű, földszomszéd); Magdolna (Vikárius családnevű, földszomszéd); Margit (Huszty Márton testvére, Kerekes Mihály özvegye); Márta (Szabó nevű, Litteratus Miklós leánya); Orsolya (földet vásárolt tőle); Orsolya (György deák testvére); Zsófia (az édesanyja); Zsófia (Visky Simon leánya).
A feljegyzés második része a már fentebb említett földvásárlásokkal, újabb örökségekkel, földcserékkel, elzálogosításokkal kapcsolatos. Ezeket olyan részletesen és bonyolultan írja le a szerző, hogy jelen írásban nem érdemes vele foglalkozni. Ennek a fejezetnek a legnagyobb erénye az, hogy több falu, folyó, patak és főként akkor használt határrész nevét örökítette meg számunkra. A város‑ és folyónevek nem változtak, a kisebb települések neve viszont igen, ezért azok azonosítása fél évezred elteltével nem mindig sikerült. A pontosításnál főként Lelkes György Magyar helységnév-azonosító szótárát10 hívtuk segítségül, azonban még így is maradtak kérdőjelek és bizonytalanságok. Ezek közül az említett kisebb települések közül mára néhány ki is halhatott, nevet válthatott, vagy beleolvadt egy mellette található faluba. A határrésznevek egy része teljesen eltűnhetett, elfelejtődött az évtizedek, évszázadok során. Hisz néha elég volt egy nagyobb földterület összeszántása, egy mocsaras rét lecsapolása, és sorolhatnánk tovább az okokat. Egy érdekességet feltétlenül meg kell jegyeznünk: szó esik szántóföldekről, rétekről, kertekről, kaszálókról, viszont erdőkről és szőlőkről – ez utóbbi talán nem is termett meg azon a vidéken – egyszer sem ír a deák.
A tulajdonnevek közül utoljára ezeket a földrajzi neveket mutatjuk be még akkor is, ha abban az olvasóink, a szakértők, a ma ott élő lakosok esetleg pontatlanságot vélnek felfedezni. Ezek a következők:
Települések: Alsóróna (Ron), Bárdfalva (Barthffalwa), Beszterce (említés szintjén), Eorymwapa (Őrimvapa; bizonytalan), Fejérfalva~Bélafalva (Feyrffalwa), Felsőapsa, Hotháza (Hothaza, bizonytalan), Huszt (Hwzth; említés szintjén), Kabolapatak (Kobalapathka); másképp: Lupapataka (Lwpapathaka), Kálinfalva (Kalynffalwa), Kökénymező (Keokynmezeo, Keokÿnmezew in Wagonelazza; Kökényes?), Láz~Lázi, Bácsiláz (Laaz), (Poson; említés szintjén), Somosfalva (Somosffalwa), Sziget~Máramarossziget (Zigeth, Zÿgeth), Szőlős (Zeoleos; talán Nagyszőlős, említés szintjén).
Folyók, patakok: Iza, Kazó (Kazo), Lupa (?), Máramaros (Maramaros), Tisza (Tibiscus).
Határrésznevek (mikrotoponímiák): Bachÿnelazza (rét, nem azonosítható), Csetadombja (Chetadombÿa), Eszterág (Ezteragh; jelentése: gólya), Gerezzegh (?), Hobiza (Hobyza, föld), Hosszúliget (Hozzwlÿgeth rét?), Ibrisz (Ibrÿz), Kajtár (Kaÿtar, rét), Kormani~Kormanos (föld), Likasdomb (Lÿkasdomb), Mikláza (Mÿklazza, rét), Mocsár (Mochar, föld), (Ozolvan, rét), Teoltisz (Theolthys, föld), Turcÿad (rét).
Befejezésül szeretnénk összefoglalni azokat a lényeges jellemzőket, amelyek a szigeti Szabó György deák latin nyelvű feljegyzésének a legnagyobb erényei. Ezt a nyelvemléket már sokan felhasználták különböző tanulmányokban, doktori disszertációban, azonban mindenki más-más szempontból. Arról nincs tudomásunk, hogy a benne szereplő tulajdonneveket fogták volna vallatóra és elemezték volna. Pedig viszonylag rövid terjedelme ellenére sok nevet tartalmaz. A személynevek közül a 110 férfinév azért értékes, mert legtöbbjük teljes, kételemű, tehát mind a családneveket, mind a keresztneveket lehet rendszerezni. A női név kevés ugyan, azonban kimondottan ritkaságnak számít ebből a korból. Ugyanígy kuriózum a helynevek között olvasható dűlők korabeli megörökítése is. És mivel az özvegyeknél a házastársak neve is szerepel, valójában nem 23 évet ölel föl, hanem annál többet, hisz ők jóval 1540 előtt születtek. S végül ez a névanyag mind azt bizonyítja, hogy Sziget városa a középkorban színtiszta magyar település volt.
Jegyzetek
- Talán valamelyik szláv (keleti szlovák vagy nyugati ukrán) nyelv Cserepnya < Čerepaňa családnevének hangalaki magyarosodása (két nyílt szótagos tendencia és hangrendbeli igazodás). Gajdán < a török gayda „duda”; az ‑an ~ án képzős alakja bekerült mind a román, mind a szlovák és ukrán nyelvbe. A Juga < Iuga lehet a román Gheorghe (György) egyházi személynév becézett formája. (Az adatokért köszönet Szopos András Bukarestben oktató kollégánknak.)
- A faluban a középkorban eredetileg magyar kisnemesi családok éltek, köztük Kis nevű is. Azonban a település román lakta lett, ezért kaphattak a gyermekeik román vagy más idegen keresztnevet: Dan < Dániel és Rodra(m) lehet a szláv Radovan becézése.
- Lelkes György: Magyar helységnév-azonosító szótár. Argumentum. 2011.
Dr. Fülöp László CSc ny. főiskolai tanár, Kaposvári Egyetem
Dr. Barkóczy László adjunktus, Szent István Egyetem, Kaposvári Campus
(Megjelent a Várad 2022./4. számában)