a titokban végbement csoda
„Az udvar kövére egy méh mozdulatlan árnyékot vetett.”
Jorge Luis Borges
idegen érkezik a városba.
körüldongjuk-lessük lábai nyomát
találgatjuk a mozdulatot ami hagyta
betûznénk belõle honnét-hovát.
s persze az anyagot – mint ível
a friss mozdulatra. hamufehér
maltere hogy mutál-mímel.
a csontszáraz homok kitölti
a talp közepébe fúrt sebet.
valaki elejt egy szeget.
a körmök alatt ultramain gépolaj.
koros színésznõ a vonalba sikolt:
Máriám! Marim! szirénák.
fényküszöb. moraj.
jelek melyek hajszál híján
ugyan: nem írják meg a történetet.
épp nem pattan el egy kapszula cián.
valaki összegyûr egy kenyérjegyet.
a teraszra lép mint hajdan egy õr
csuklaján számok – pergamen bõr –
talán telefoné. vagy valami más
valaki sziklák közt motoszkál: ás.
a nyomok közepén elomolnak
a kis véres homokbástyák némán. hidegen
(ma nincs íze a bornak –
csap pultra valaki)
nyomában kutyák pityergõ prostik