A Szalay család Várad zenei életében
Emődi János: Szalay János (1851–1932) a Királyi Postánál volt alkalmazásban Sopronban, 1900-ban hivatalból Váradra helyezték, itt ment majd nyugdíjba mint postai távirda-főtanácsos. Gyermekei közül László (1881–1945) mint postaigazgató fejezte be életét ugyanitt, húga, Stefánia (1886–1964) zongoratanárnő lett, öccse, Elemér (1896–1947) pedig jogi doktorátusa után zeneszerzési diplomát is szerzett. Az utóbbi két testvér fontos szerepet játszott a nagyváradi zeneoktatásban és általában a helyi zenei életben.
Tuduka Oszkár:Kérlek, ismertesd Szalay Stefánia zongoraművésznő pályáját!
E. J.: Stefánia gyermekként Sopronban, majd Pozsonyban kezdte a zongoratanulmányait, utóbbi helyen Hyrtl Józsefnél, akinél korábban Bartók is tanult. További három év váradi zeneoktatás után az 1903/4. tanévben a Budapesti Zenedébe járt, majd befejezésül beiratkozott az akadémiára. Itt három évet Thomán Istvánnál tanult, a negyediket – saját kérésére – Bartók Bélánál, pedagógiát Chován Kálmánnál. Erre az időszakra nagy szeretettel emlékezett a kéziratban maradt visszaemlékezéseiben. Többek között elsorolja a Bartóknál tanult zongoradarabokat (Tót népdalok, Pour les enfants). Bartók igen nagy hatással volt rá, az iránta való elkötelezettsége egész életében megmaradt. Ő volt az első olyan tanítványa, aki kitüntetéssel végezte el az akadémiát.
T. O.: Bartók többször is koncertezett Nagyváradon?
E. J.: Volt tanáraihoz Stefániát és családját hosszú évekig tartó barátság fűzte. Leánya, a „kis Stefi” is Thománnál tanult 1929–31 között, náluk is lakott. Bartók váradi koncertjeit is Stefánia szervezte, népzenegyűjtő útjainak előkészítésében is közreműködött. Itteni vendégszereplései alkalmával Bartók mindig felkereste őket családi otthonukban.
T. O.: Milyen célokat követett zongoratanári munkásságában Szalay Stefánia?
E. J.: A budapesti tanévek végén Stefánia visszautasította a Fodor-Konzervatórium által felajánlott zenetanári állást, és visszajött Váradra, 1909 őszén már meg is nyitotta saját zeneiskoláját. Az iskola első évi Tájékoztatója megállapítja, hogy az iskola célja a dilettantizmusmentes, alapos zeneoktatás, hogy a tehetséges és szorgalmas diákok bátran mehessenek vizsgázni Budapestre. Ezt az ígéretét az iskola be is tartotta.
A tanításon kívül a lakásán hetente egyszer kamarazenei estéket is szervezett meghívott zenészekkel és vendégekkel. Ezeken a rendezvényeken maga is gyakran fellépett.
T. O.: Hogyan alakult Szalay Stefánia további sorsa?
E. J.: 1912 őszén Stefánia férjhez ment Fischer Ervinhez, aki ekkor végezte el a zeneakadémiát, Szendy Árpád kiváló diákjaként. Házasságkötési tanújuk Beleznay Antal zeneszerző, karnagy volt. Az iskola vezetését hamarosan Fischer Ervin vette át. Az iskola tananyaga teljesen azonos volt a fővárosival. Ezenkívül sikerrel alkalmazták a két-három diák együttes oktatását. Az évzáró hangversenyek mellett évente több nyilvános és házikoncertet is tartottak, hogy a diákok szokják meg a fellépést. Iskolájukban kezdettől fogva más tanerőket is foglalkoztattak, ezek száma évente három és hét között váltakozott, és valamennyien diplomások voltak.
Fischer Ervin nemcsak eredményes tanításával, hanem igen sikeres koncertjeivel is ismertté vált, főleg Beethoven zongoraversenyeinek kiváló előadójaként ünnepelték, a sok megmaradt zenekritika mind elismerően szól róla. Az első világháború folyamán 1915–18 között katonai szolgálatot teljesített, a mostoha körülmények és a rossz táplálkozás miatt gyomorfekélyt kapott, ennek szövődménye következtében 1924-ben meghalt, négy gyermeket hagyva árván.
T. O.: Közismert volt abban az időben Szalay Elemér neve, aki nemcsak kiváló pedagógus, hanem jeles zeneszerző is volt.
E. J.: Stefánia öccse, dr. Szalay Elemér 1922-től lett zeneiskolájuk állandó tanára. Tíz évvel volt fiatalabb nővérénél. A váradi Jogakadémián tanult (1913–17), az utolsó évet Kolozsváron végezte (1917–18) megszerezve az államtudományi doktorátust. Majd a budapesti Zeneművészeti Főiskolán Hans Koesslernél tanult zeneszerzést, és művészi diplomát nyert. Közben 1916–18 között a keleti fronton katonáskodott, és súlyosan megsebesült. Váradon Stefánia iskolájában összhangzattant, zenetörténetet, zeneszerzést oktatott 1922-től 1930-ig. Majd saját zeneiskolát nyit. Kettejük tanintézete a második világháború kitöréséig vezető szerepet játszott a zeneoktatásban. Elemér kiváló orgonista is volt, 1922-től haláláig, 1947-ig a római katolikus székesegyházban, valamint a Kossuth (ma Independenţei) utcai neológ Cion templomban volt állandó orgonista, de meghívottként játszott református templomokban is, valamint több más városban, például Budapesten, a koronázótemplomban. A kórusokban gyakran énekelt, igen szép basszus hangja volt. Zeneszerzéssel már fiatal korában foglalkozott, elsősorban miséi és kórusművei váltak közkinccsé. Műveit nem nyomtatta ki. A háború alatt s után sok elveszett belőlük, csak tizenötnek a kéziratos kottája maradt meg. Moduláció című zeneelméleti segédtankönyvét és általában zeneszerzői munkásságát néhai Rydzik Gyöngyi zenetanárnő tanulmányozta és dolgozta fel. A negyvenes években díszelnöke volt a váradi Filharmonikusok Társaságának. Zenei tárgyú cikkeket írt. Közreműködése révén jött létre a Budapesti Filharmónia első (és utolsó) váradi vendégszereplése, Dohnányi vezetésével.
T. O.: Hogyan alakult a zeneiskola sorsa 1940 után?
E. J.: Mivel mindketten köztiszteletnek örvendtek Váradon, 1941-ben sikerült a hatóságoknál kivívni egy városi zeneiskola létesítését, ennek Elemér a haláláig igazgatója volt, Stefánia pedig vezető tanerőként működött tovább. Az iskola tizenhárom felsőfokú képzettségű tanerőt foglalkoztatott, így biztosítva volt a tanítás minősége, sikere. Az iskolának több tanszéke volt: zongora, hegedű, ének, cselló, gordon, zeneelmélet és zeneszerzés. A diákok összlétszáma az 1942/43-as tanévben háromszáz volt. Az iskola hamar népszerűvé vált, tekintélyének köszönhetően 1945-ben a konzervatóriumi címet is megkapta, s ezt megtartotta 1953-ig, ekkor tanév közepén, egy fentről jött rendelettel lefokozták „Népi Zeneiskolává”. Stefánia ez után is az iskola tanára maradt, és tovább tanított a régi kiváló tanárok nagy része is: Antal Ilona, Papp Magda, Czeglédi Ilona, Kriszta Ilona, Belme Magda, Kürty István, Boda Oszkár. A tanítás színvonala jó volt még jó pár évig. Szalay Stefánia a tanítás mellett sokszor lépett dobogóra egyedül vagy a kollégákkal együtt. Emlékezetesek maradtak fellépései a két Szalay Elemér-emlékhangversenyen, valamint a Bartók-emlékkoncerten. Továbbra is ápolta Bartók szellemét, s műveit terjesztette. A Filharmóniával is többször koncertezett. 1959-ben, tanári működésének ötvenedik évfordulóján Budapesten aranydiplomával jutalmazták. Érdemes tanárként az akkor létesített Zenei Középiskola tanára lett, és ott még három évet tanított. Szaniszló utcai házára, ahol 1926-tól haláláig lakott és zenére oktatott, az utókor emléktáblát helyezett.
T. O.: Kérlek, említs meg néhány kiemelkedő tehetséget, akik zenekari előadóművészek, tanárok lettek.
E. J.: Az említett három zenetanár működése alatt az iskolából számtalan diák lett gazdagabb a zene nyújtotta élvezettel, a legtehetségesebbek közül pedig sokan lettek szintén tanárok, zenekari zenészek, előadóművészek: Morvay Zsuzsa, Kardos Magda, Kenéz Lili, Radó Böske, Molnár Boriska, dr. Cziffra András, Wotiszky Emma, Weisz Reskó, Wechszler Ilona, Belme Magda, Czeglédy Ilona, Halmos László zeneszerző, Halmos György zongoraművész, Thurzó Sándor zenetudós, Rácz Pál hegedűművész, Gábry György zenetörténész (híres könyve a Hangszertörténet), Sárközy László, Hamza György és mások, kiknek a sorsa ismeretlen maradt. Úgy hozta a sors, hogy közülük alig maradtak itthon Váradon, szétszóródtak az országban és a nagyvilágban.