A szakma szeretete
A tapasztalt, s egy kissé már koros hóhért akasztani vitték. Korrupció miatt ítélték el, mert mint kiderült, éveken keresztül pénzt fogadott el a halálra ítéltek hozzátartozóitól, akiket tapintatos, fájdalommentes és kegyeletteljes ítélet-végrehajtás ígéretével késztetett fizetésre. Ezért most ő került a bitófa alá.
Kivégzésével a hóhértanoncot bízták meg, aki mind ez idáig igyekezett ellesni mesterétől a szakma titkait, s most úgy érezte, elérkezett az ő ideje.
Hátrakötötte mesterének kezeit, fekete kendővel bekötötte szemét, a hurkot pedig a nyakára helyezte. Indult volna a karhoz, amelynek meghúzásával megnyílik a padló az elítélt talpa alatt, ám ekkor a mester rászólt:
– Látok – mondta, miközben kihúzta jobb kezét a kötésből. – Csuklóimat lazán kötötted össze, a kendő félrecsúszott a szememről, a kötél is csálén áll a nyakamon. Pocsék munka.
A hóhértanonc megszeppent. Kétségbeesetten nézett mesterére, majd a padsorok felé, ahol a kivégzést ellenőrző hivatalos személyiségek ültek. Mintha rosszallást látott volna arcukon megjelenni.
– Akkor most… – hebegte nagy zavarában.
Az idős hóhér szabaddá tett kezével leoldotta a kötést a szeméről, levette a hurkot a nyakáról.
– Na, még egyszer és utoljára megmutatom, hogy kell. Gyere! – mondta, és helyet cserélt inasával.
Kimért, begyakorlott mozdulatokkal dolgozott. Lassú, de alapos munkát végzett. A szemfedő kendőt oly szorosra húzta, hogy a hóhérinas felszisszent. Hátul nemcsak a csuklóit kötözte össze három erős csomóval, de még a karjait is rögzítette a testéhez. Ezután az inas álla alá illesztette a kötelet úgy, hogy a hurok megfeszült a tarkóján. Amikor mindezzel végzett, odalépett a padlónyitó karhoz és meghúzta. A hóhérinas lába alatt megnyílt a csapóajtó, teste megrándult, lábaival még rúgkapált egyet, aztán csak lógott élettelenül a kötélen.
Az idős hóhér a szemtanúk felé fordult, majd illedelmesen kétszer is meghajolt. Akik figyelték, láthatták azt is, hogy a szakma szeretete csillog a szemében.