2011. július 18 | Számadó Ernő | Irodalom

A legszebb hajnalon

Tápászkodik a tavaszi szellő,
Selyemkendő a bárányos ég,
Láncvirágos réteken a hajnal
Tükrös, ezer tocsogóba lép,
Fény és zene harsan át a lápon,
A sáslevél herseg, mint a kés,
A virágtól roskadozó erdő
Fényözönben izzó színverés.

Fecske csapong, rigó tilikózik,
Lombról lombra zeng-zuhog a fény,
Csipkés bodza leng a könnyű szélben,
Lepke játszik mézes tenyerén.
A nap felé hófehér virágot
Nyújtogat a vadcseresznye-ág,
Lila vízbe szomorufűz bontja
Hosszuszálu, aranyzöld haját.

…Soha nem fájt ennyire a szívem,
Soha nem volt ilyen kék az ég,
Mellettem a galagonya bokron
Fészket raknak a fülemülék,
Éntőlem már elmulott a május,
Az én szívem csupa, csupa vér,
Itt temet el a bánat, amerre
Virágok közt kanyarog az Ér…