A II. szibériai füzetből. A sámán látogatása
A sámán látogatása
A tegnap újra eljött
a hajlott hátú sámán,
néztem kifestett arcát,
reggeli verőfényben.
Hátrasétáltunk kedves,
szeretett berkenyémhez
restelkedve kérlelt,
árulnám el a titkom.
Masenyka tolmácsolta
szilánkos, tört beszédét,
noha értettem én is
a manysi szavakat.
„Miféle titkot?? – néztem
döbbenten rá. – Nem értem!”
„Hát hogy hogyan űzted ki
önmagadból a démont?
A betegség démonát,
amelyik szinte elvitt.
Amire ő – sápadt el –
képtelen volt! Nem érti.
És azóta, higgyem el,
oda a tekintélye.
Szívesen megtanulná.
Érdekli a varázslat,
s az is, hogyan csinálják
mindezt az idegenek.
Miféle praktikákkal,
talán a varázsdoboz –
célzott a rádiómra –
volt segítségemre?”
Nem tudtam, mit is mondjak.
Nevetni nem nevettem.
Az ultraszeptilünkről
dadogtam akadozva.
A fehér pasztillákról,
melyek mindig segítnek.
Kétkedve nézett, láttam,
nem hiszi, amit mondok.
„Mivel tud többet az a
te istened, áruld el?
Velem szóba állna-e
az a fehér pasztilla?
Mivel nyerhetném meg
a pártfogását, mondjad?”
Kedvetlen elfordultam.
„Hinni kell, fohászkodni!” –
magyarázta Masenyka.
Sértetten, szomorúan
ballagott el a sámán.
A különös vers önkéntelenül is sokat elárul arról, hogy hogyan is éltek a Bogdanov család, a vogul törzszsel, vándorolva a tajgában. A törzs saját életét élte, a sámán ebben a körben igazi vezető volt, mindenki által tisztelt és félt varázsló. „Később kimondottan jó, baráti kapcsolatba kerültek – mesélte Léna nagymama. – Nagyon tetszett neki nagyapád zsebórája, sokat hallgatta, ámultan figyelve a másodpercmutató kerengését a számlapon, de azt, hogy ez időmérő szerkezet, egyszerűen képtelen volt felfogni. Mert minek is kellene mérni az időt?” Még furcsábban viszonyult a rádióhoz, nem értette, hogy a dobozból hogyan is beszélhetnek, de azután a rádióval is megbarátkozott s szívesen hallgatta a zenei közvetítéseket, különösen Mozart bűvölte el. Néhány versben ez a bizarr momentum is megjelenik. – Tatjána Bogdanova