Megosztom
A Darkó-csíny
Hetvenes, nyolcvanas évek Pece Party Párizsában jó volt az élet. Legalábbis nekünk, tizenéveseknek. Fiatalok voltunk (jó kis állapot), bohók, szemtelenek, és persze szerelmesek. A táj színes. Voltak benne szép szál színészek, színésznők, újságírók, vízilabdások és focisták, utcabolondok (Libás, Cucu, Ali Baba, Sós néni) és Zudor.
Zudor Jancsi, aki egy külön kategória volt, olyan szellemi cserebogár. Habár a korkülönbség akkoriban nagynak tűnt, mindig meg lehetett szólítani. Lehetett vele marháskodni, lehetett vele beszélgetni. Turpisságra is kész volt. Fiatal színész, Darkó István Forrás-könyvének bemutatójára készült az irodalomkedvelők társasága. István, vagyis Pista nagy feszültségben volt. Akkoriban egy könyvnek még volt súlya, jelentősége. Nos, a Fő utcán bódorogva, akkoriban hol máshol, jön Zudor: csináljunk egy tréfát! – mondja Nos? Figyelj, délután van Pista könyvbemutatója, menjünk, vegyünk a könyvből vagy tízet, és adjuk be az Antikváriumba. Megvárjuk a villamosmegállónál, mikor jön a bemutatóra, mellészegődünk, valahogy bevisszük az antikváriumba és egy jót röhögünk. Nagyszerű terv volt. Csak egy hiba volt benne, kettőnknek annyi pénzünk sem volt, hogy egy példányt megvegyünk… Sokszor, mikor Váradon járok, az egykor volt antikvárium előtt elmosolyodok. Eszembe jut Darkó, Isten nyugosztalja, Zudor, Isten éltesse… és eszembe jut magam-magam, van már pénzem sörre is… de sokszor úgy érzem, minek.