A bugyuta ember
Barátaink elemista korú kislánya, illetve hát ovis korához képest immár nagylánya lelkesen újságolja: különdíjjal jutalmazták az iskolaközi mesemondó versenyen. S bizony, kérnem sem kell, hogy ossza meg velem is a produkcióját, már mondja is: A bugyuta ember – felvidéki népmese… Korunk hőse bontakozik ki a történetben, egy olyan ember, aki, amit mondtak neki, mindent elhitt; s amit rábíztak, mindent elfelejtett.
A mese után a sajtót nézzük át, Eszter kedvenc gyermeklapját, a Szivárványt, azt mérlegelve, hogy tudnánk-e mi is olyat rajzolni, mint amilyenek a képek, amiket a gyerekek beküldtek. Még a friss gyerekverseket is átolvassuk, ezeket már többnyire ismert, felnőtt kollégák követték el. Nem teszem szóvá, de szerintem elég közhelyesek, hogy ne mondjam, bugyuták. Tudom, nehéz mesterség jól s jót írni ennek a korosztálynak, ami nem igazán jó, az itt egyáltalán nem működik.
S nagy a felelősség, mert ez a korosztály, – hála az igényes szülőknek, pedagógusoknak – többnyire még rendszeres olvasó, igaz, erről adatom nincs, csak optimista feltételezéseim. De aztán valamikor, alighanem az elemi osztályokból tovább lépve megkezdődik a lemorzsolódás, egészen addig, hogy az érettségi körüli tizenéveseknek már csak a töredéke olvas. Az ifjúsági lapokat többnyire már kivégezte a net, hagyományos nyomtatott sajtóterméket pedig kevesen vesznek kézbe. Egy másfél évtizede, 1998-ban a Bihari Naplónál készített felmérésünk szerint az akkori napilap olvasóinak 13 százaléka volt 20 évesnél fiatalabb, s további 20 százalék 21 és 35 év közötti. Ma már aligha képzelhető el, hogy minden hetedik tinédzser rendszeresen napilapot forgatna, s feltehetően a világhálón sem ilyen oldalakat böngész.
Még fontosabb kérdés, hogy a meseolvasó, mesemondó Eszter és az ő kortársai lesznek-e majd irodalmat, mai irodalmat olvasók, hogyan lehet fenntartani az érdeklődésüket. Mennyit segítenek, illetve rontanak a helyzeten a kötelező olvasmányok? Mikor, milyen olvasnivalót érdemes a kezükbe adni? Persze, ha maga a szülő és/vagy a pedagógus sem rendszeres könyv-, illetve szépirodalom fogyasztó, akkor nincs miről beszélnünk. Úgymond első generációs olvasó nem sűrűn terem. Pedig aki sokat olvas, az kisebb valószínűséggel lesz bugyuta ember, – szólal meg bennem az olcsó bölcsesség. De amíg a legkisebbekben ott a lehetőség, hogy olvasó, könyves emberek legyenek, hitessük el magunkkal, hogy legalább értük, a bennük rejlő lehetőségért érdemes csinálni.