A bölcs és a gőgös dialógusa – versek
A bölcs és a gőgös dialógusa
Öregem, fantasztikus világot építettem,
s hagyhatom itt nemsoká.
Én is, drága barátom.
Hány ismerőst, idegent elkápráztattam.
Nekem is volt benne részem, bőven.
Jó ég! Mennyien jöttek tanácsért…
Én se tudnám összeszámolni őket.
Keveseknek segítettem, de remélem
azért így is üdvözülök.
Én sokaknak tettem jót, de nem
tudom, hova tovább; nem én döntök.
Szóval, fantasztikus világot teremtettem,
milliárdokat kerestem a bizniszekkel.
Én is magamnak köszönhetek mindent,
igaz én csupán könyveket írtam.
Vidéki városi
László színjeles, fővárosi eminens,
nyaranta utazik falusi nagymamájához.
Ott piheni ki a kemény tanévet:
matematika- és fizikaversenyek
győztese, ráfér egy kis lazítás.
Szemben laknak a kőműves gyermekei:
Jocó félévvel fiatalabb Lászlónál,
Fecó kettővel több,
a nyúlánk Karcsi vele egykorú.
László összehaverkodván a szomszéd
srácokkal, bepillanthat az esti hússütések,
disznótor, kocsmabalhék világába,
míg a három fivér illetékestől hall
a tévéből, moziból ismert
flancos autókról, gigászi áruházakról,
és a városi flegma csitrikről.
Összebarátkoznak; fürdőbe, moziba,
mindenhová együtt járnak.
Egyik este Lászlót fenyítik a helyiek, süketnek is zavaró idegen beszéde.
Ám a fivérek kimentik barátjukat.
László gimnáziumban tanul tovább,
Karcsi és Jocó szakiskolába megy,
Fecóra az utolsó inas év vár.
László ámulattal beszél szüleinek
új ismerőseiről, akik ily fiatalon
meglett felnőttek, mindenhez értenek,
s már most úgy nyúlnak vezetékhez,
rozoga asztalhoz, mint mesteriparos.
A három testvér is szeretettel emlegeti
jó munkás apjuknak és
bolttakarító anyjuknak a városi Lászlót,
Csak dicsérik, dicsérik, noha maguk
között huncutul összesúgnak:
Klassz csávó, bár elég nagy tirpák,
tök tájszólással beszé’.
Állati hűsítők
Kellene valami más,
amire mondhatnák:
Eddig hasonló se volt!
Tápláló hűsítő, üdítő;
vége lenne a szénsavas
mérgek korának.
Egyszerre táplálkozni
s inni.
Mindig újra vágynád
új, s izgalmas
zamatát.
Vagy tízféléből
választhatsz.
A kínálat elénk tárul:
Marhavér-szörp,
pézsmabelsőség-turmix,
és a titokzatos,
zavaros színű
hüllő-vitaminbomba.
Állatoknak tiltva,
(kannibalizmus).
Embereknek kötelező
(gyógyszer).
Így lettem a tópart
és a vágóhíd
állandó
kuncsaftja.
Sárgaveszedelem
Falunapokon csodálták sebességét,
érdeklődést keltett messziről jövőkben.
Rangos urak sebtében repülőre tették,
tartott messzi táj felé, alig eszmélhetett.
Asszony, gyermek sem tudta,
hová viszik, noha sejtették.
Jani álmában sem gondolta volna,
nem vett részt még hasonlón.
/Többen összesúgtak: verseny közeleg/.
Magyart csak őt nevezték, húsz év óta.
Ily hirtelen, csodagyerek nem
érkezett a világból.
Rajtszáma tizenhármas, körülötte német,
angol, kínai és ismeretlen nemzetek.
Némelyük arca tévéből ismerős,
látta őket versenyeket nyerni.
Dörren a pisztoly, Jani, később eszmél,
a többiek bőven előtte,
Aztán felpörög, lába repíti, mint
künn a hegyen, mezőn, erdőségen.
Hangáradat, tapsvihar, s benne ő,
a természet ifjú szarvasa.
Maga után hagy sportmezes oszlopokat,
egyedül a sárga gyorsabb nála.
Ámbár Jani repül, ahogy a hóbortos
Bíró Tibi is mondta:
„Te Jani, nem futsz, hanem röpülsz…”
A sárga még mindig előtte.
Jani a Magyar himnusznál eszmél.
Legalább tízmillió sír a világban, noha a
röpülés második helyre lett csak elég.
Kína nyert, az apró kis kínai.
Épp mint a porcelánkereskedő a csarnokban.
Igen, ő az, a tarcali sárgaárus.
Népes családja integet felé,
Jani felismeri Lee-t, Shang-ot és Hjue-t.
Megakarták venni a tacskóját.
De Jani nem adta. Tán ezért e bosszú?
Leshették Jani indulását, s a leggyorsabb utána.
Kellett megtagadni a tacskót.
Legközelebb ad neki házat, tárgyakat,
mindent, csak az egyebet nem:
gyermeket s asszonyt.