Malacpersely

Életem folyamán
Mi szépet, jót, csodásat,
Értékeset, kedveset találtam,

Egy malacperselybe rejtettem
Szent és eredeti hittel,
Hogy azt majd mind Neki adom.

Nesze. Ajándék.

Kiszórom elé,
És melléjük kuporodván hagyom,
Hogy szelíd s pompás fénnyel
Ragyogjanak,
Gyönyörködtessenek.

Befektetek.

Alapot öntök,
Sőt,
Az egyre torlódó kincsből
Egymagam felépítem
A mi csodálatos világunkat:

A legkülöncebb,
Legkáprázatosabb,
Szürreális, lakályos
Légvárat.

Vállaltam volna.
Egyes-egyedül.

Puszta kezemmel.
Már oly sok gyűlt…

Hát létezhet ennél
Nagyszerűbb életmű?

Már több perselyt vásároltam.
Mind teli…

Állnak egy hodályban
Egymásra halmozva,
A vigyoruk riasztó,
Gúnyosan
Borzasztó.

Porosak.
Egyre több a régimódi.
Félő, újakat már nem veszek.

Zavar.

Hogy az évek telnek.

Homlokot ráncolva
Elnézem őket
Egyre tágabbra nyílt szemmel,
Szétnyíló szájjal,
Felszakadni készül
A tiltakozó,
Artikulálatlan hang.

S így,
Némán, biztosan
Fogalmazódik:
A kétely,
A csalódás,
A felismerés,
A vérfagyasztó rémület,

Hogy még mindig egyedül…

Így leszek
Napról
Napra
Egyre feketébb
S csöndesebb.