Ady és Arany, alias Böhm Aranka
A Lédának írt Elbocsátó szép üzenet 1912. május 16-i megjelenése után Ady a fővárosi Városmajor szanatóriumban zabolátlanul dobja oda magát minden kínálkozó örömnek. A szabaddá vált Ady körül rajzanak az asszonyok, köztük van az aradi Bisztriczky Józsefné – leánykori nevén Csutak Médi –, akit a hozzá írt verseiben Adának nevez.
S miközben már elkezdődött levelezése Boncza Bertával, későbbi feleségével, Csinszkával, új meg új kalandokat keres. Az Ada-verseket követték az Arany-versek: ihletőjük Böhm Aranka, Karinthy későbbi felesége volt.
Azt nem lehet tudni, hogyan ismerkedett meg Ady Böhm Arankával, de hogy a leány a költő révén már egész fiatalon kapcsolatba került az irodalommal, erre való utalásokat Németh Andor önéletrajzában is találunk. E szerint Böhm Aranka 1912-ben nem egyszer látogatta meg Ady Endrét a budapesti szállásán különböző iskolakönyvekkel és írásokkal. Nem is annyira a betegeskedő férfi személye tartotta izgalomban, hanem a hozzá írt versek. „Hetykén és kihívó fiatalságával húzta, gyötörte Adyt, aztán egy darabig nem jelentkezett. Várta Ady verseit, látni akarta őket a Nyugatban, és valóban, a költő egyik versét a másik után írta, amelyekben mind azt üzente neki, hogy látni kívánja. Klasszikus múzsaszerepbe került tehát, de nem a hagyományos, passzív, önalávető, hanem a »femme fatale«-szerű, a férfin hatalmát gyakorolni igyekvő múzsa szerepébe…” Ady „Arany-verseit” olvasva jól körülírható képet kaphatunk kapcsolatukról, amelyben a költő Arankát Fekete Aranynak nevezi.
De ki is volt Böhm Aranka?
Böhm Aranka 1893-ban született Ipolyságon. Apai ágon újvidéki, anyai ágon ipolysági zsidó kereskedőcsaládból származott. Apja, Böhm Ignác zsák-, zsineg- és ponyvakereskedő volt, s 1892-ben vette feleségül Mangold Herminát. Aranka bátyja, Tibor szintén kereskedő lett, majd később átvette apjuk zsinegboltját.
A középiskola elvégzése után, Böhm Aranka 1913-ban pszichoanalízissel kapcsolatos orvosi tanulmányokat kezdett a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem orvosi karán, azonban csak jóval később, 1932-ben szerezte meg az orvosi diplomát. Egyes kortársak visszaemlékezése szerint, talán az öregedéstől és az egzisztenciális biztonság elvesztésétől való félelme miatt tette le az utolsó szigorlatát és doktorált pszichiátriából.
„Tizennyolc évednek csodája”
Böhm Aranka előszeretettel hivatkozott mindig arra, hogy hozzá már Ady Endre is írt verseket. Valóban: az 1913-ban kiadott A magunk szerelme kötetében az Ifjú karok kikötőjében című ciklus 11 versét bizonyíthatóan hozzá írta a költő, ráadásul a ciklusnak címet adó vers dedikációja is neki szól: „Aranynak küldöm szégyenkezve”. Arany, a gimnazista Böhm Aranka az akkor már neves és elismert költő ismeretségébe férkőzve azonnal Múzsává is vált.
Az elbocsátó vers utáni szerelmek – Ada, Arany – másfajta versekre ihletik a költőt, mint Léda – amint azt jogosan állapította meg Vezér Erzsébet. Már címük is jelzi, hogy az öregedő férfi (Ady harmincöt esztendős ekkor!) félszegsége fogja le bennük a szenvedély erejét. Még a Léda-verseknél is sokkal személytelenebbek: még sokkal inkább a költő önszerelme ihlette őket, mint A szépítő öregségben: „Annyi és annyi feledt csók után / S Halállal küzdve, alkudva, ha est tér / És mindig várni, vágyni Tégedet, / Te Élet anya, Te gyermek, Te testvér. / Ezt a szerelmet kitől kaphatod, / Ezt az összes szerelmet? / Simogasd meg ritkuló hajamat, / Sírj egy kicsit, kis, zavart Éva-gyermek. // Felejtem a jövő sír-fogadót / S elfelejtem, ami ért a világban, / Mert utoljára van még valamim: / Sárga, vidám, nagy szemeidben láttam. / Ujjongj, kislyányom: Halál-tél havaz / S itt állok fehér hitben, / Vágyban és mindent Neked áldozón: / Öreg vagyok s szebb, mint egy ifju Isten.”
A ciklus nyitó darabjának – Öreg legény szerelme – első versszakából azt is megtudjuk, hogy Arany volt a kezdeményező, az önkéntes Múzsa: „Tizennyolc évednek csodáját, / Aranyos, szép lyány-ifjuságod, / Titkaid és a várt titkokat / Ajkaiddal miért kinálod?” Néhány szakasszal arrébb: „Ma megbódulok friss testedtől, / Mint tubarózsa illatától, / Ma szeretlek és fájdalmasan / Rejtenélek el a világtól. // De ha holnap ifjabbat látsz majd, / Erősebbet, szebbet, delibbet, / Te, forró, kedves, kivánkozó, / Megmaradsz-e hűnek, szelídnek? // Én nem hívlak, Te akarsz jönni, / Ma még könnyű, szokott a bánat, / Tán nem ölne meg a bucsuzás / Ma még irgalommal kívánlak…”
A Mert senki jobban című költemény néhány sorában így vall a költő: „…S mert annyi ajkról, telt nadály, leválván, / Csőröcskédet kivánom egyre jobban, / Úgy kellene, hogy Vénusz a habokban, / Csilló testtel káprázz, mint forró bálvány. // S bár ájulóan gondolok öledre, / Csábító, hívó tündöklésöd vedd le, / Hadd szabaduljon arcom, szemem, vállam…”
A Csupán magamtól búcsúzom versben ellenben már így ír: „…Nem szerettem / Soha Náladnál senkit busongóbban, / Vágyóbban és ismerőbben, / Tenger-rosszban és csermelynyi jóban, / Ahogy vagy és aki vagy. / De, nézd, a napom olyan kevés, / Elérni olyan lehetetlen / S csapongni és tévedni százfelé / Olyan gyönyörüség, / Olyan vitézség, olyan hős-tett. // Arany, ne hidd, hogy búcsuzom Tőled, / Csupán magamtól búcsuzom.”
Böhm Aranka Adyt a Mert túlságosan akarlak költeményben még az alábbi önkínzó vallomásra is készteti: „Szégyenlem, hogy sorsommal / Csípőd ringása bánik: / Túlságosan szeretlek. / S a napok múlnak-múlnak // S beteg szivembe fúlnak / Vágyaim szent-Te-érted. / Jönnek a téli varjak / Feketén a hómezőn: / Most már búcsuzok Tőled: / Túlságosan akarlak.”
A verselemzők az idézett sorokból inkább csak plátói szerelemre következtetnek. Nem így a költő sógornője, Ady Lajosné – olvasható Murányi Gábor tanulmányában –, aki visszaemlékezésében „a fekete hajú, barna bőrű, cigánylány szépségű diákkisasszonyt” azzal vádolta, hogy a költő egy vele együtt töltött éjszaka utáni hajnalon miatta kapott szívrohamot.
Következzék most ugyanebből a ciklusból néhány versidézet, melyek úgyszintén Aranynak szólnak: „…Hogy tegnap még úgy járék vala / Körülötted, mint öreg bátyád, / Nem baj: hiszen asszonnyá teszen / Egy perc, melyben tested kivánják…” (Mikor Szulamit alszik); „…Minden szavad, igérésed hazug / S háborító, dacos, nagy meztelenséged / Őrjít, lázít, / Dühít, s meggyőz, megtör, aláz, csókoltat, /Jaj, szégyenlem, nagyon szeretlek Téged / … / S mindenestül buta-nagyon kivánlak. / És ha százszor lesz világ a világ / S ha ajtómnál asszonyok százan állnak, / Bársonyos sima tested megmarad / Nekem s csak nekem, / Mert imádom mindenekfölött / Bárkámnak fehér Ararátjait, / A vállad, a vállad.” (A vállad, a vállad); „…Egy lyány bujt ki a Bozótból / Fázós, őszi délelőttön, / Bekacagott az arcomba / S meleg mosolyt s őszi rózsát dobott reám. // Nem külömb a többieknél, / De hozták a lelkem sodra, / De hozták a váratlanság / S friss vállait megrángató idegei…” (A bozót leánya); „…Fekete virágot láttál, / Különös volt, tehát letépted, / Bocsásson meg neked a ledér Isten, / Hogyha ez vétek…” (Fekete virágot láttál)
Vezér Erzsébet szerint Ady a tizennyolc éves Aranynak, a „legszabadabb kislánynak” írja a ciklus legszebb szerelmes versét – Ifjú karok kikötőjében címmel –, melyben még a Léda-versek szenvedélyéből is izzik valami. A fárosz, tenger, hajó szimbolika is azokhoz közelíti, akárcsak az elragadtatott intonáció („Hurrá, jön az öröm hajója”) vagy a vörös szín („Hajadban a vérvörös rózsa”): „Gyulladj föl karcsu, piros Fároszom, / Fiatal évek büszke toronyrabja, / Lángoló arcod pírban hogy fogadja / Dacos arcú, vén bolyongóját / Földöntúli, titkos, ős tengereknek. // Hol ájult, szent kikötőkben szeretnek / S lecsavarják az Ég rossz lámpáit, / Hol lángolnak napok gyanánt a csókok, / Onnan jött meg a te bódult hajósod. / Szökött, futott, hogy szent, ellopott Éjben / Mesékkel és csókokkal bújjon el // Friss karjaid meleg kikötőjében…”
Ebben a szerelmi lángolásban még egyszer kigyullad a költő képzelete, és a diáklány fejére teszi Léda meggyalázott királynői diadémját: „…Minden más nőt azért csókoltam én, / Hogy buja, nagy virágzásban előtted / Büszkén álljak tudós kertű szivemmel…”
De semmi sincs benne a Léda-zsoltárok alázatából. Kicsit fölényes, kioktató hangja a minduntalan felvillanó kétségekkel („Aromáját számon mért keresed / Exotikus illatú, messzi nőknek?”, „…Titkon, míg vén arcom simogatod / Ifjú lyányság-kincseiddel ne kérkedj…”) sokkal inkább az Elbocsátó, szép üzenettel rokonítja. Ugyancsak arra emlékeztet a vers ritmikája is, a bizonytalan rímelhelyezésű, szabálytalanul váltakozó, lazán ritmizált 11-es és 10-es sorok. A verszenének és a fölényes didaktikus hangnak ez a rokonsága a két versben azt a gyanút kelti bennünk, hogy még mindig a Léda-ügy lezárásához kellett ez a kissé mesterségesen felfokozott szenvedély. Akárhogy van is, az Ifjú karok kikötőjében méltó párja az Elbocsátó, szép üzenetnek – vélekedett Vezér Erzsébet.
Szinte érezte Ady, hogy idilljük nem tart sokáig. Az úgyszintén ehhez a ciklushoz tartozó Holnap talán elküldöm című versének nyitó sorában így vall a költő: „Holnap elküldöm, vagy holnap belehalok.” Majd így folytatja: „Együgyű, éhes, kis, pesti leány, / De az első és legszebb, midőn kigyúl / Lelkemnek asszony-olajos mécsese / És egyszerre űzöm és hívom: / … „S elbúsulok én szörnyü sorosomon: / Hát annyi asszony-lutri után / Ez lett az én főnyereményem? / Kell és nem kell, de poklosan tudom, / Hogy van s gyönyörködik kinomban, / Mint szivárvány a jégverés után. / Hasonlitom a többiekhez / És szánva-szánom vén-magamat, / Ki sorsát érte, de ilyen sorsot. / Minden nőt benne szeretgetek / S egy kicsi-kicsi női érdem / Sincs talán benne, avagy benne van / Minden nő az életben és világban: / Együgyű, éhes, kis, pesti leány. // Holnap elküldöm, vagy belehalok.”
Néhány hónappal később a költő hajója „az ifjú karok kikötőjében” felszedte a horgonyt, s a Kis női csukák versében megfogalmazta az elbocsátó üzenetet a „régibb kislyányoknak”, így Aranynak is. Az utóbbit, kit az előbb idézett versben még csak együgyű, éhes, kis, pesti leánynak nevezett, itt már igen kemény szavakkal képzelt arany-halként, kis senki leányként emleget: „Most elbocsátlak, kis női csukák. // Falánk szátokkal hogy bánni nem tudtam, / Nem leszek most már továbbat az útban: / Vizek vannak, ússzatok vizeken. // … / Nekem már mindegy, elbocsátalak, / Te utolsó is, legkisebb szívemnek, / Képzelt arany-hal, kis senki leány. / Várnak a hozzád-méltó halak / S falánk szádon talán megpihennek / Más áldozatok. // Most elbocsátlak, kis női csukák.”
Böhm Aranka Ady utáni élete
Az Adyval történt szakítás után, 1914-ben Aranka férjhez ment Kertész Tivadar orvoshoz, egy fia született tőle, Tamás, majd 1920-ban elváltak egymástól.
1920 januárjában, huszonhét évesen találkozott először a nála hat évvel idősebb Karinthy Frigyessel, egy telefonbeszélgetés után. Ekkor Aranka még férjnél volt, Karinthy azonban már túl volt a Judik Etel színésznővel kötött házasságon, melyből egy fia született, Karinthy Gábor. Böhm Aranka és Karinthy 1920. augusztus 14-én házasodott össze. 1921-ben született meg közös fiuk, Karinthy Ferenc, aki becenevén Ciniként is ismert.
Házasságuk a szokványostól teljesen eltérő kapcsolat volt, melyben állandóak voltak a konfliktusok, viharok és a féltékenységi jelenetek, nemritkán a verekedések. A kortársak visszaemlékezéseiből is tudható, hogy állandóan gyötörték, marták egymást, főleg Aranka Frigyest. Mindennaposak voltak a veszekedések, verekedések és könnyes kibékülések.
Házasságuk ideje alatt állandó gondot okozott az örökös pénzhiány, s emiatt Aranka folyamatosan ösztönözte az írót újabb és újabb művek megírására, hogy valamennyire képesek legyenek fedezni óriási kiadásaikat.
Aranka köztudottan hűtlen természetű volt, emiatt Karinthynak oka is lehetett a féltékenységre. Hírbe hozták Zuchmann Béla hegedűművésszel, Tihanyi Lajos festőművésszel, Grätzner József rejtvénykirállyal, hogy csak a legismertebbeket említsük. Előszeretettel válogatott nemcsak az idősebb, már befutott szerzők közül, hanem a fiatalabbak, a kezdők közül is. Ilyen volt például Déry Tibor, akivel viszonya 1928 körül kezdődött és 1931-ig tartott. Déry Ítélet nincs című kötetében emlékezik vissza a nyilvános, a nő által kiprovokált viszonyra, amelyről nagy valószínűséggel férje is tudott. Az író szerint kapcsolatukra leginkább az űzöttség, a kiszolgáltatottság, a folyamatos bizonytalanság volt jellemző, amitől eleinte leginkább Déry szenvedett, majd az évek múltával egyre erősebbé vált Aranka kiszolgáltatottsága, félelme az öregedéstől. Egyre zaklatottabbá és ingatagabbá váló kapcsolatuknak az vetett véget, hogy Karinthy rajtakapta Arankát az első szeretőjével, Zuchmann Béla hegedűművésszel.
Az asszony két öngyilkossági kísérletéről is tudomásunk van. Az elsőt 1927-ben követi el, miután Karinthy egy úrilány ágyában keres szerelmet, vagy menedéket. Ekkor nagy dózisú luminál után nyúlt, de még idejében került a Fasor szanatóriumba. Karinthy hanyatt-homlok rohant a betegágyhoz, s újabb kibékülés következett. Folytatódhatott a megszokott rend, illetve rendetlenség. A második öngyilkossági kísérletet 1934-ben az váltotta ki, hogy az asszonyt elhagyta fiatal szeretője, s Aranka emiatt kiugrott a siófoki Vitéz panzió emeleti ablakából. Medencecsont-törés, májrepedés, epe- és vese-sérülés lett a következmény. Karinthy újra az asszony betegágya mellett termett. Ismét kibékültek.
A gyilkos játék közöttük 18 évig tartott. A házaspár 1938-ban, nem sokkal az író agyműtéte után Siófokon nyaralt. Karinthy szürcsölve itta a kávét, s ebből előbb szóváltás, majd pohártörésig fajuló jelenet keveredett. Az író dühösen felment a szobájába, és egy óra múlva agyvérzésben meghalt. Aranka élete végégig magát vádolta.
1944 márciusában a németek megszállják az országot, és tíz nappal később a zsidókat a sárga csillag viselésére kötelezik.
Böhm Aranka egy dunántúli elmegyógyintézetben vállal állást, remélve, hogy vidéken könnyebben átvészeli a háborút, mint a fővárosban, ahol ismertsége miatt nem lehetett biztonságban. Nem nyújtott menedéket az intézet sem. Böhm Arankát az elsők között hurcolják el a németek, s az auschwitzi halálgyár örökre elnyeli.