Szavak az ótvarban
Krákágyil1, és persze nu, págágyi!2. Számomra ez a kommunizmus nyelvi emléke. A rendszerváltáskor nyolcéves voltam, és azt a nyolc évet is a legvidámabb barakkban töltöttem, Budapesten, nekem mindenki elfelejtett szólni, hogy éppen diktatúra van. Úgy emlékszem, hogy volt egy darab oroszórám, a magánlegendárium szerint onnan a krákágyil. A Nu, págágyi! az meg egy rajzfilm, amit a félig orosz haverom értett, én meg nem.
Az orosztanárt átképezték angolra, mindig egy fejezettel járt előttem a Project English című tankönyvben. Abból egyébként a couch poteto3 kifejezés maradt meg kábé a második leckéből. Még szerencse, hogy ott volt Dezső bácsi (három hónap alatt középfokúzott finnből és tudta visszafelé a miatyánkot oroszul), hozzá jártam különórára. Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni!, ez volt az magyar–angol idézetgyűjtemény címe, amiből a házi feladatot adta. A real Canadian knows how to make love in a canoe.4
Voltam kisdobos, az unokatestvérem kötötte fel a nyakkendőt, emlékszem valami körjátékokra az őrsfoglalkozásról, de az őrs nevét nem tudom felidézni: Misi mókus, Donald kacsa, Hupikék törpikék…
Van még egy fontos szó, a szerez, amit mindenki csinált, csak az én nagypapám nem volt hajlandó, pedig egy nagy állami önkiszolgáló éttermet vezetett, és a nagymamám nem bánta volna, ha a tervtúlteljesítés egy része náluk, nálunk landol. Az étterem egyébként maga volt a mennyország, a száraz kenyérmorzsát mindig kivihettem a galamboknak a belső udvarra, és kaptam gesztenyepürét tejszínhabbal (nagyapámtól), ha hajlandó voltam benézni a Kupó Mari köpenye alá, hogy van-e rajta bugyi. Mint később kiderült, ő is benézegetett, nem tudni, kapott-e érte valakitől pürét.
Ja és egy név: Barnus, így hívtuk anyám barna Trabantját, aminek a hátsó ülésén nagyjából felnőttem, és amivel anyám minden hétvégén el tudott vinni kirándulni egy gyógytornászfizetésből és némi maszekból (#kádárjános, #gulyáskommunizmus). Lakott benne egér is, és gomba nőtt az ülés alatt…
Nyolcvankilenc még Pestről is Románia, valahol megyek be egy szobába, és meglátom a képet. Most, ahogy ezt írom, keresgélem a neten, de nem találom, az emlékezetemben nincs is arc, csak véres, lyukas ruhadarabok. Meg hogy a felnőttek azt mondják, Csaucseszku, és lehet, még azt is: szeku.
A taxisblokád is megvan kilencvenből, hogy anyám késve jön értem az iskolába, meg hogy a belügyminiszter bácsi annyira részeg volt, majdnem kiesett az Országház ablakán.
Az óra alatt és a csalamádés hamburger nem az enyém, bár ismerek pár így vagy úgy kiégett ötvenest a Moszkva tér generációból.
Az első Erdély-emlékben nincs semmi Csaucseszku: benzinszagú zötyögés, Korond, szekérrel borvízért, orda, puliszka, Medve-tó. Kilencvenkettő vagy kilencvenhárom.
Jóval később, kétezer után, még Pesten, vásárhelyi kollégákhoz köthető:
– Cum te cheamă, pui de dac?
– Attila.5
Offtopic: ugyanabból az időből, szintén Pesten élő erdélyi lány: Joacă-te cu micuțul!6
Tizedik éve élek itt, ami a kommunizmus nyelvéből enyém lett, az talán csak a multilateral dezvoltat. Nem enyém, de megfigyeltem: a mágikus többes szám harmadik személy: elvették az áramot, levágták a vechimét, megadták a fűtést. Ja, nem tudom, mikor hallottam először: a puliszka nem robban. Ez talán offtopic, talán nem, de azért: și cu pula-n pisdă, și cu sufletu-n rai!7
Ami még van (talán) a rendszerváltáshoz, az nem szó, hanem egy kép: a távhő vastag csöve, ami a lakásunktól a parkhoz vezető utcában átszeli a járdát. A babakocsival mindig ki kellett kerülni az úttesten, éppen a kanyar előtt, ahol a szakadt BMW-s tahók az utolsó nagy gázfröccsöt tapossák.
1. Krokodil.
2. No, megállj csak!
3. „Kanapé krumpli”, állandóan a tévé előtt tespedő ember.
4. Egy igazi kanadai tudja, hogyan kell kenuban szeretkezni.
5. – Hogy hívnak, dákivadék? – Attila.
6. Játssz a kicsivel!
7. A magyar közösülni és ártatlannak is maradni mondás román megfelelője.
A szerző író, szerkesztő, rendező, a Várad folyóirat munkatársa.