2013. október 17 | Kovács Emőke | Irodalom

Eső

hatórányi vonatút és
szétmállott minden szép
bennem
ilyen kicsinyes az összeszorult
szívem
még az ablakon lepergő
esőcseppek fájdalmát is érzi
s reszket belé
úgy fáj
aztán tompa nem akarással megérkezni
és tudom
hogy nincs otthon kenyér
rám nehezedik a magány fehér
csendje
én meg állandóan elveszek benne
mint az összetapogatott üvegen
az ujjbegyek ránca

ez a szerelem olyan
mint szappanbuborék tánca
a szélben