Abból aztán ne!
Abból aztán ne!
felérne két ember között kirobbanó pestisjárvánnyal ha valóságért mennénk kicsim a világba amennyiben meggyőződésünk lenne hogy mindaz létező ami létezőként adja el vagy létként gyúrja le torkunkon magát ilyen kútból tilos innunk dögökkel telített melyeket kedves csalódottak hagytak nekünk pusztuljunk csak mi is ha már magukon nem segíthetnek hadd higgyük hogy saját lelkünk ivása nem ment meg újra elfogyasztása illúzió s csak ez a forrás csakis a hűsnek tűnő miazma-víz nyakalása a való
Kiindulok
őszinte leszek nem vagy alig tudok valamit rólad s ezt majdnem orvosi értelemben gondolom kevés értelmi vagyonom van a kromoszómáidról szinte semmi sincs tárolva arról hogy melyik neuronod miért épp azt gondolja rólam amin rajtakaptam mennyire tartod elégnek ami közös és kettőnk között hol kezdődik a kevés hogy kényszer határőrként csak a lábhoz tett fegyver éppeni pihenőhelyének tekinted vagy a határok életre halálra védhető-védendőek nézd egyetlen én valóban hiszek a személyesen szent tudatlanságban vallom a majdani minél többért a mostani egyre kevesebbet-elvet bevallom ha bevallhatom hogy kicsi ami van de abból máris építhetek
Falakra!
csodálom nyomás alatt lévő meg-meglóduló türelemmel ahogy veszett kutya bámul harapás előtt még egy szempillantásig a nyugalomra szóval elképedek hogy számodra csak az valóság amit egy másik valóság körülbástyáz megerősít s ahogy minden emlék érzés múltra jövőre vonatkozó sejtés csak e végvárrendszer védelmében kap értelmet ámulok igen a tökéletes rendszeren s minden egyes alkalommal ezzel szembesülve kérdem magamtól ez ugye olyan kellene legyen mintha tőled érdeklődnék hogy amennyiben támadás alá kerül s minden síkon végigverik a bőség zavarában hova meddig menekül melyik erősséget választja a kismillió közül s a keresésben bármikor lehetségesen elveszve melyik csipkés oromzat alatt még a kapukon átjutás előtt érheti végzete a realitást
De más
ismertem egy lányt aki szerelmes volt a vágyaiba nem nem azért mert jobbak voltak mint mások hasonló képződményei neki elég volt hogy szépek voltak legalább is számára és persze mert mind sajátok látta is becsülettel őket gyönyörűeknek és tapasztalta hogy alapfokon privát szintjén ez elég is mit ad isten van valóság amely kellően gyenge hogy vágyaihoz igazodik vagy úgy tesz tudja a fene de meggyőzően teszi nos közte és közted az a különbség hogy bár saját képedre formált az általad birtokolt világ igen az a darab amelyet már teljesen magadhoz-magadévá ragadtad te képes vagy hogy ne csak a realitást görbítgesd formádra de közben a sóvárgást is valósítsad
Facies
még a legborzalmasabb álomban az álomszerűen lélegzet nélkül hagyó az abszolút hatalmú és vélhetően bénító gonoszságban is van valami emberi kicsim ha veszed a fáradságot s tíz körömmel csontig szántasz az arcába nézd vére szintjén már szánandó s ha szisszenve hátralépett ébred máris benned az irgalmas nővér (csak végleg erőre kapni ne engedd: felkiáltójel) s vélheted akár egy egész pillanatig hogy simogatnivaló
Post-konceptuális
jó rendben követni fogjuk mit nyomdokain menni inkább átvenni másolni az valóságot amennyiben a realitás is ezt akarja és persze hogy érdeke kifizetődik mindenki számára aki másolódiákként él és nem lát ki kis asztalán az egyetlen gyertya fényköréből ők vannak többen így a túlélésért őket kell majmolni igen velük együtt hinni kell hitüket is de azért kedves kis élethűség-inzsellérem ugye egymás között csak kettőnk birodalmán úrrá teszünk egy új törvényt egy mindennél szentebb jelen-jövőideált azt hogy mi magunknak állítunk fel és élünk tisztán velük-általuk egyszóval magunknak találunk fel új parancsoló tényeket
Nobile!
nem tudom miért ábrándult ki Goethe a hóból és így a fehér színéből is nekünk csíkiaknak több jogunk lenne erre bármilyen értelemben de Herr Wolfgang szerint az csak tetteti a tisztaságot mi tagadás megijedtem kicsit ettől hisz Johann kivette ezzel kezünkből a nem létező költői kenyeret most miféle fenés hasonlattal éljünk ha valami tényleg bármely színező-szennyező körülmény ellenére szűzies és tiszta-őszinte mondom erre gyere kicsit közelebb kincsem ide a fénybe elém egy pillanat hadd lássam találó-e használható-e és mennyire ha leírom hogy életem vontatott évről-évre réteggel befedi és melegen tartja termőképessé teszi minden tavaszát a lassan szállingózó Noémi
+Rögzött
az lehet hogy nem különösebben könnyű az élete annak ki főállásban nagyokat álmodó de lehet rajta segíteni csak kell egy társ aki ébredés után mindig tudja az elkezdett műszakot folytatni s ki bírja kellő bizalmad hogy míg te kényszerűn nyitott szemmel s csak félig figyelve maszekolod azért makacs törvénytelenséggel realitás és reális embertörvény becsapással ugyanazon kedvenc struktúrát otthon rejtve és teljes bedobással formázza a teljes értékű végtelenig ugyanazon munkadarabot
…Mint száz
több minden van odakinn mint amennyire értelmi retinánk elég nézd csak kicsim magyarázatként teljesen és szorosan lehunyom a testem s feltűnik máris a kérdés hány száz ember vagy is te és hogy lehet hogy minden nyelvi vallási korbeli zavar egymással veszekedés nélkül mindenik egyedien de ugyanaz
Família
én kincsem már nem hiszek a babonákban azt hiszem soha nem is hittem de vallom hogy vannak és társra is találnak bennem egy rejtetten is fullaszó-nagy mindenvárással a mindig létezőek igen ha épp kézen fogsz családot alapítanak az ügyeletes csodák
Be-kizárva
ahogy piros bögréd asztalra
teszed, rám nézel, s veled
együtt, csak tekintettel kérdez
egy számomra oly kedves világ,
miként mindig marad felső
ajkadon egy csepp kávé, mert
mohón iszol, szinte egész arccal,
s teszi ezt ugyanúgy, ugyanakkor,
behunyt szemmel minden, mit képviselsz,
úgy érzem én mindennek szívó
hatását, kedves, te vagy az, ki
pillanatnyi éberálmoddal nap nap
után valami új tartalomra fel- és
ráébresztesz, úgy, hogy közben –
hála neked! – a realitástól elrekesztesz
Te, belefogsz
látom, szépem,
csak szemeddel viszel
könnyedén a hegyre, hadd
találkozzak enyém-tiéd istenekkel,
elmarad a fű, avar is mely befedi, a hó
gyepsima, a kerek és penge sziklák egyre
istenibbek, csak lenti lélek-illatok figyelnek,
ne feledjem, honnan hoztál, hová viszel, kik közé,
ismerkedni, mert oda tartoznék, vagy éppen eledelnek
Csobb
volt hangom,
nem baj, most neked,
a tied fontosabb, nekem is
jobb, elhiheted, nincs irigység,
ízét sem érzem, hisz alapjában,
így szárazon is forrás a nevem, mi
értelme, ha éppen, vagy végképp apadok,
hogy másnak kívánjam: fakulva-barnuljon benne
szintén a friss szökőár, legyen, csak, mert bennem nincs
már nyomás, belőle is minden, mi feltörhet mindössze porgejzír, sár
Szét-összézel
ölhetnél engem
úgy, hogy tovább,
egyre messzebbre érjen
el életem, vidám és bizakodó
mosoly legyen a kért, s csak így
kapott tetszhalál, érezzem, láncolat,
műved része vagyok, s csak azért létezem,
hogy kikapcsolással javíts mindig, s mert másképp
nem lehet, teremtsd bennem megszüntetéssel a kerek,
keményebb acélmagot, mely rozsdamentes gyökerén traverz-
szárat ereszt, s táplálkozik drótleveleken: kreáld nikkel-újjá életem?
Akkor, rendben!
messiást
vártam, nem
A MESSIÁST,
csak egy később
halandó megváltót,
ki szabadidejében menteget
engem, mert hogy azután mi
lesz, arra időhiányban nem gondolok,
de persze félem a „mi lesz azutánt”, ki
nem teszi, de vagyunk egy páran kik addig
is keresünk egy velünk együtt kávézó, minket-
élet-újrateremtőt, s míg üres csészékként halkan
zörrennek kertben a virágok, igen, itt ül mellettem
a kiválasztott, elmereng, sejtem valami mindenhatót
vár ő is, majd oldalt néz, látom tekintetében: ahogy én
neked, úgy, a nagy szembenézésig megteszed te is nekem
Hőnix
megrázza
magát, vagy,
kedves, te segítsz
neki tisztálkodni, gondolom,
így az alig elcsitult lángból, a még
forró hamuból nehezebb, de persze
kellő az ébredés, kintről, a félig nyílt
ablakon igent bólogatva benéz az orgonaillatú
szél, megremeg, lerázza tehát magát a furcsa toll,
úgy tűnik ez egy főnix bármely részénél már csak így
szokás, s még néha szikraesőt terítve a papírra, mehet is
tovább, mi több, kényszerít rá, makacs-fogmorzsolással újrázhat az írás
Gyere!
hanyatt feküdni,
ha te is lepihensz
mellettem, hagyni az
égabroszt kéken terülni,
eszcájg nélkül, egyetlen nagy,
közös tányérral és gondolkodni,
persze ha te is épp azt műveled, adni-
lopni, és hagyni: végy kedvedre belőlem
…bizonyisten nem adtam sok esélyt annak,
hogy ezt, pont itt, ennyire sívóan emberi Oltmellékre
szorultan is büntetlenül lehet tenni, persze ha nem hangosan teszed