Szöveget kell fordítani, nem szavakat
A jó műfordítás lényegéről, valamint világhírű írókról, például Umberto Ecóról, Milan Kunderáról beszélt az októberi Törzsasztal résztvevőinek BARNA IMRE műfordító, szerkesztő, író. Többek között megtudhattuk, Bob Dylan korunk poétája, továbbá miért és hogyan lett Salinger Zabhegyezőjéből Rozsban a fogó. Vendégünk két saját rövidprózáját is felolvasta.
Először váradi kötődéseiről mesélt Barna Imre az Illyés Gyula könyvesboltban. A nagymamája váradi születésű volt, s bár gyermekkorában települt át a nagyi családja Budapestre, Barna Imre édesanyja egy ideig nyaranta az itteni rokonoknál vakációzott. Baráti szálak, fontos találkozások is fűzik a Körös-parti városhoz. Beszélgetőtársával, Kőrössi P. Józseffel is itt ismerkedett meg. Még ’79-ben vagy ’80-ban véletlenül akadt össze vele az utcán, tőle kérdezte meg, merre van az Ady-kör.
A hatvanas, hetvenes évekbeli ellenzékiségéről is szólt. A ’60-as éveknek nevezett életérzés szerint divat lett fiatalnak lenni. „A politikai rendszer, amiben felnőttünk, infantilizált minket” – hangzott el. Akkoriban a társadalmi élet kis lakásokban zajlott. Jó pár neves irodalmár is látogatta ezeknek a sajátos „szabadegyetemeknek” az eseményeit. A kritikai hangvételű, ellenzékinek számító írások a Napló című kötetben jelentek meg. Kornis Mihály indította el ezt a párhuzamos naplóírási mozgalmat. Olyan volt ez, akár egy mostani internetes blog. Egyébként három szálon futottak a szövegek, három példányban írták le írógépen az anyagokat, s aztán ezeket három kapcsos füzetbe tették. Sokféle anyag bekerült a Naplóba. Egyebek között Nádas Péternek is megtalálható benne egy jelentős írása Helyszínelés címmel. Amúgy nem volt ez titkos napló. Barna Imre szerint nincs is titkos napló. Gyarmati Fannitól, Radnóti özvegyétől eltekintve nem hiszi, hogy bárki is csupán saját magának akarna naplót írni.
Az egyetem elvégzése után egy évig tolmácsolt, azután egyenest az Európa Könyvkiadóhoz került, s ott dolgozott negyven éven át. Első munkahelye volt a kiadó. Fordítói nyelvterülete az olasz és az angol, ám a némettel és franciával is jól elboldogul. Németül elég jól tudott már diákként is, hiszen cseregyerekként járt keletnémet családoknál. Úgy véli, ha egy gyermek megtanul elfogadhatóan egy nyelvet, a többi nyelv már megy könnyebben. Az olasz nyelv elsajátításában sokat segítettek neki a Fellini-filmek és az olasz slágerek. Egyébként volt olyan időszak Magyarországon, amikor az olasz a harmadik leginkább tanított nyelv volt a gimnáziumokban. Barna Imre első fordításaival Lator László költőnél, műfordítónál jelentkezett. Rengeteget köszönhet neki, sokat tanult tőle. Idézte Lator László szavait, s Barna Imre is ezt vallja: „A műfordító dolga: azt fordítsa le, ami a műben van.” Hozzáfűzte: kétféle rossz fordító van. Az egyik az, aki nem látja a dolgokat, nem vesz észre utalásokat, idézeteket. A másik pedig az, aki többet akar belelátni a szövegbe. A műfordítást megtanítani nem lehet, a gyakorlatból tanulható meg.
Szó volt továbbá a formahűségről, a túlirodalmiasított szövegekről és a nyugatosok fordításairól is. Kosztolányi Dezső például bármilyen nyelvből szívesen fordított. Ám az ő műfordításai inkább Kosztolányi-alkotások. Karinthy Frigyes Micimackó-fordításánál az író Mici becenevű nővére végezte el a fordítói munka zömét, ugyanis Karinthy sem angolul, sem németül nem beszélt jól.
Barna Imre szerint egy fordítás vagy megvalósul vagy nem. Ami az eredeti műben van, annak a fordításban is benne kell lennie. És mindent meg kell érteni a lefordítandó szövegből, ebben sincs pardon. Persze a műfordítónak nem szavakat kell fordítania, hanem szöveget. Van úgy is, hogy egész álló nap ugyanazt az öt mondatot olvassa a fordító, és töpreng rajta. Ugyanakkor nincs teljes ekvivalencia. Kompromisszumok eredménye minden műfordítás.
Hasznos és praktikus az, amikor van élő kapocs az író és fordító között, ha meg lehet kérdezni a szerzőt. Esterházy Péter például sokat tudott segíteni alkotásai németre való fordításánál, hiszen remekül beszélte a nyelvet.
Barna Imre fordította magyarra Umberto Eco regényeit. A világhírű olasz író Baudolino című regényének első fejezete egy olyasféle latin nyelven íródott, amely az épp formálódott, archaikus olasznak felel meg. Az író azt javasolta a fordítónak, hogy az első magyar szövegemléktől menjen vissza még kilencven évet, és képzelje el azt a nyelvemléket. Végül is a fordító Umberto Eco beleegyezésével archaizált képzelt nyelvet alkotott ehhez a fejezethez. A Törzsasztal vendége mesélt arról is, melyik híres író hogyan ellenőrzi a fordítást, kinek van előolvasója, kinek nincs. Heinrich Böll például rettentő szigorú volt a fordításoknál. Günther Grass meg csak legyintett rá. Milan Kunderáról is elmondott egy-két személyes vonatkozású anekdotát. A cseh származású író például sok évi párizsi élet után is vicces hangzású prágai akcentussal beszélte a francia nyelvet. Kundera sokáig volt a saját maga irodalmi ügynöke. Nem szerette, ha tudják, pontosan hol is lakik, ezért ha munkaügyben meglátogatta valaki Párizsban, ahogy Barna Imre is, kacskaringós utakon vitte el a vendéget a lakásához. Az is a róla szóló adomákhoz tartozik, hogy Kunderának lókolbászt és kisüsti pálinkát kellett vinni.
Márainak a Giorgio Pressburger általi olaszországi népszerűsítéséről szintúgy említést tett a Törzsasztal meghívottja. S megjegyezte: Olaszországban mindmáig a Pál utcai fiúk a legnépszerűbb magyar könyv.
Kőrössi P. József az újrafordításokról is kérdezte az est vendégét. Barna Imre elmondta: különbséget kell tenni vers vagy próza újrafordítása között. Regényt az ember nem fordít a fiókjának. Verset akár a fióknak is, kedvtelésből. Viták tömkelege alakulhat ki egy-egy klasszikus fordítás körül is. Aztán a beszélgetők rátértek a Zabhegyezőre. Salinger kultuszregénye Rozsban a fogó címmel jelent meg 2016-ban Barna Imre új fordításában. Mint mondta, a zabhegyező megnevezés a 22. fejezetben bontakozik ki, s erőszakot kellett tenni emaitt a szövegen. Az új fordítás címe az eredetihez hű. A regény megjelenése idején fordulat következett be az amerikai irodalomban a beat-mozgalom hatására. Salinger és még néhány írótársa a szlengből, az utcanyelvből csinált irodalmat. Az első magyar fordítás ezt nem tükrözte, sokat finomított, változtatott. Jack Kerouac Úton című kultregénye is új fordításban jelent meg pár éve – szintén az Európánál.
Az irodalmi est utolsó fő témája Bob Dylan volt. Barna Imre fordította magyarra a verseit, s az életrajzát is megírta. Ez utóbbit harminc éve írta meg, s az idén újból megjelent ez a Dylan-életrajz az Európa Kiadónál. A szerző elmondta: nem írta át az életrajzot, hanem lábjegyzetekkel egészítette ki az új kiadást, amelynek címe: Bob Dylan – dal, szöveg, póz.