2017. március 17 | Kemenes Henriette | Irodalom

Vas

Magam fölött állok.
Egy nyirkos tűzlétráról nézem,
hogy ünnepnapra esett az életem.
Olajos kóbor kutyák siklanak
a súlyos vasszagban,
és valaki rákulcsol
egy sárga Ford hűlt helyére.
Délután három, de már rég késő,
sercegve indulnak be
az optimista reflektorok.
Mű a fény is, ami megvilágítja
az érfalakról sűrűn málló vakolatot.
Ma egy kötőtűre szúrt,
rozsdás szívzörej vagyok és
indigó számba, mint egy Negro,
belefullad a ragacsos ég is.
Hazamegyek.