Juhász Gyula, Máramarossziget, Nagyvárad
Múzeumi gyűjteményünk tanulmányozásakor kezembe került egy kedves történet. Juhász Gyuláról szól, egy emlékről, melyet Dr. Pogány Sándor vetett papírra. Olvasásakor bepillantást kaptam Juhász Gyula máramarosszigeti tanári éveibe. Olyan történet ez, amit nem hagyhatok bezárva a sötét, speciális állagmegőrző dobozban. Talán egy olyan pillanatot örökít meg, amelyről kevesen tudnak. Pogány Sándorról sok adatot nem találtam, csak annyit, hogy 1956-ban a szatmári Maxim Gorkij irodalmi kör tagja volt, de tény, hogy tanára volt Juhász Gyula Máramarosszigeten. A történetből az is kiderül, hogy egyik kedvenc tanítványa volt Juhász Gyulának, sőt 1913 májusában meglátogatta a költőt a Rókus kórházban annak budapesti öngyilkossági kísérlete után. Ekkor Pogány is Budapesten élt.
Juhász Gyula 1906. június 6-án tett tanári vizsgát, és ugyanabban az évben kezdte pályafutását a máramarosszigeti piarista gimnáziumban. Nem állt távol tőle a piarista oktatási felfogás, mivel 1893-tól 1902-ig a szegedi piarista gimnázium diákja volt. 1899 augusztusa és 1900 májusa között piarista novícius Vácott. Vallásossága és meghitt elmélkedései, ábrándozásai késztették arra, hogy a papi hivatást válassza, de hamar rájött, hogy bíráló szabad szelleme és talán a szerelemről vallott felfogása sem engedheti papi hivatásának kibontakoztatására. Máramarosszigeten magyar nyelvet és latint tanított, s az iskola diákjai végtelenül kedves, csendes tanárként tartották számon. Ez az eldugott vidék nem volt jó hatással a költőre. Nagyvárosokra, komolyabb lehetőségekre gondolva, sokszor sétált vagy ücsörgött egyedül az Iza partján. Itt nem volt társasága, költészetének pedig nem volt visszhangja. A gimnáziumban a gyerekek kacaja, öröme tarthatta benne a lelket, de sem sokáig. Idegbaja talán itt kezdődik; örökös fejfájással, depresszióval küzdött, és az öngyilkosság gondolata is felmerült már benne. Pedig ha tudta volna, hogy Budapesten már a nagyok közé sorolják… Első verseskötete 1907-ben Szegeden látott napvilágot.
Aztán jött a megoldás, 1908-ban Nagyváradra kerül a premontrei gimnáziumba, helyettes tanárnak. A vér városa, a Pece-parti Párizs jó hatással van a költőre. A Holnap irodalmi társaság egyik alapítója, Babitscsal és Adyval együtt országos hírnévre tesz szert. Itt ismeri meg Sárvári Anna színésznőt, ekkor kezdődik a reménytelen szerelem. Juhász Gyula költői géniusza megkérdőjelezhetetlen. Életének további alakulása már egy másik történet… Mindig visszatérő depressziója folyamatosan romlott. 1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. Ekkor újra a Rókusban találta magát, de immár lőtt sebbel. A golyót nem távolították el, élete végéig a testében maradt.
1937. április 6-án, Szegeden veronállal vetett véget életének.
„(…) Az ágyra nézek. Álmodom. / Nagyon fáradt vagyok. / Ki fekszik ott, az ágyamon? / Egy nyíltszemű halott! // Mit akar? Vére még tüzel / És szeme még ragyog, / Láztól piros még homloka! / Most látom: én vagyok!” (Juhász Gyula: Én is meghaltam, 1907)
