Ünnepi capriccio egy kiskocsmában
A Körös-parti kiskocsmában, mely egy spanyol macsó nevét viseli, a törzsvendégek zöme hajléktalan, alkalmi munkából tengődő megkopott ember, lerobbant kisnyugdíjas, egy italért testi örömet szolgáltató kortalan fehérnép, vagy foghíjas barna bőrű fuvaros.
A söntés feletti poszteren nagy fejű csimpánz ül sörösüveggel a kezében, és úgy néz az apró füstös kocsma vendégeinek a szemébe, mintha hipnotizálással akarná rávenni őket a sörivásra. Ám azokat egy cseppet sem kell ilyesmire kényszeríteni, isznak ők maguktól is, le se tudják tagadni puffadt arcuk és vörös orruk miatt.
Így, Mikulás előtt egy nappal, a déli órákban igen kevesen vannak az ivóban, most osztják a szociális segélyt, órákig kell sorban állni. Estefelé már többen lesznek, hogy feltankolják magukat némi üzemanyaggal, hiszen akkorra odakint nagyon lehűl a levegő, reggelre mínusz 6 fokot jósolnak.
Egyelőre csak egy átutazó fiatalember, egy remegő kezű öregasszony és két középkorú halász sörözget az abrosz nélküli vasasztalok mellett.
A fiatalember egy újság apróhirdetéseit böngészi, miközben az öregasszony instant kávéport szór a poharában csillogó rumba, és görbe mutatóujjával, amely régen látott szappant és körömvágót, jól összekeveri őket, leszopogatja az ujját, majd lehunyt szemmel, élvezettel belekortyol az italba.
– Rohadjon meg az egész városvezetés – morogja rekedten a fekete szakállas férfi a szemben ülő baseballsapkás asztaltársának, és nagyot húz a sörösüvegből. – Mindig a szegény emberen csattan az ostor. Csak tudnám, miért kellett a Köröst ennyire eltéríteni, lelassítani. Régen napi 3-4 kiló halat is fogtam, paducot, márnát, kárászt, pontyot, keszegféléket. Most meg állhat az ember reggeltől estig a parton vagy a vízben, alig akad három-négy hal a horgára.
– Persze – mondja a baseballsapkás bólogatva –, mert mind a Tiszába meg a Dunába úsznak fel a legjobb példányok. És nem értem, miért van az, hogy amikor nálunk tilalom van, a bolgároknak szabad halászni. Hiszen egy Duna van, és a halak pont akkor úsznak fel benne. Én ülök a román parton és baszom a legyet, azok meg ott szemben kapdossák ki a hatalmas pontyokat.
– Ugyanez van a magyar határ mentén, a Tiszán is.
– És a romániai halászegyesületeknek van pofájuk ilyen nagy pénzt bezsebelni az engedélyért – mondja nekikeseredve a szakállas, majd odakiált a mocskos pultnál könyöklő keményarcú nőnek: – Luminiţa drága, lesz szíves még egy sört, az megnyugtat. Mert fő a nyugalom – mondja bölcsen, miközben viharosan kivágódik az ajtó és ordítva rohan be egy hatévesforma kölyök, utána pedig sipítva a nagyanyja.
– Fogják meg a bitangot, kapják el az irháját. Rám fogta a konyhakést a kis büdös, hogy törje ki a nyavalya. Meg akart szúrni. Az ember mindent megad neki, aztán ez a hála.
A kis büdös zihálva és harcra készen áll a sarokasztal mögött, és összeszorított szájjal, szikrázó fekete szemmel néz az öregasszonyra, aki lihegve huppan le az asztal melletti alacsony székre.
– Egy sört adjon, Luminiţa naccsád, hogy lenyugodjak – mondja az öreglány, és beletörli az orrát a szoknyája aljába, majd a gyerek fejére sóz. – Tudd meg, hogy megmondalak az anyádnak! Majd meglátod, te kis szaros, hogy nem hoz neked ajándékot a Mikulás, csak egy nagy virgácsot, amivel jól elveri a seggedet, de úgy, hogy soha többet nem leszel rossz, mert a Mikulás nagyon erős ám – teszi hozzá, és ebben a pillanatban maga a Mikulás lép be a kocsmába, mint egy hatalmas piros hegy, és ettől elakadnak a hangok és megállnak a sörösüvegek a kézben. A nagydarab ember piros süvegét hátratolja izzadt homlokáról, és magában átkozza a laptulajdonost, aki az összes utcai újságárust ebbe a rohadt Mikulás-maskarába öltöztette a téli ünnepekre, majd rádöbbenve jelmeze fontos szerepére, igazi Mikuláshoz méltó szigorral hajol a lurkó fölé és basszus hangján ráförmed.
– Na mi van, mi a hézag, fiacskám? Hadd halljam, milyen rossz fát tettél a tűzre, he? A megszeppent gyerek egy másodperc alatt az asztal alá bújik, onnan pislog fel a nagydarab emberre, de az utánanyúl. Hatalmas üvöltés tölti be a kocsmát, amitől a poharak összekoccannak a pulton és Luminiţa kiejti szájából a füstölgő cigarettát.
– A bitang úristenedet, te kis ördögfajzat, megharaptad a kezemet. Mi vagy te, kutya?
– Hagyják már békén azt a fiút – szól oda a fekete szakállas –, hiszen olyan kicsi, hogy még azt se tudja, miért van a világon. Mit fenyegetik? Nem csoda, ha kést ragad és harap ijedtében. Jöjjön ide, télapó, van itt még egy hely, rendeljen egy sört, az majd megnyugtatja!
Miközben a télapó iszogatja a habzó italt, a nagyi az asztal alá intézi a beszédét:
– Nem baj, fiam, megsiratsz te még engem, meglátod. Lennél te még jó és kedves unokám, de már késő lesz – siránkozik fejhangon. – Holnap felülök a repülőre és elmegyek a messzi Izraelbe, a Szentföldre. Azt hallottam, hogy akit ott temetnek el, feltámad, és esküszöm, én feltámadok és visszajövök ide fiatalon és erősen, hogy jobb életet éljek. Rád se fogok bagózni. Le se köplek. Ha felvet a sok pénz engemet, akkor sem fogok adni neked belőle egy fityinget sem, mert nem érdemled meg.
Hogy a gyerek mit gondol erről az eszmefuttatásról, nem lehet tudni, továbbra is összeszorított szájjal gubbaszt az asztal alatt és dühös tekintettel méregeti a jelenlévőket. Nem érdekli, kap-e ajándékot vagy sem. De csodák mindig történnek, még egy ilyen füstös, lerobbant kiskocsmában is, mert ismét nyílik az ajtó, és egy fehér ruhás szárnyas angyal próbál átvergődni a bejáraton, hatalmas bekeretezett képpel a hóna alatt, majd amikor végre sikerül bejutnia, rákiált a megrémült nagyira.
– Az isten verje meg magát, mama, már megint a kocsmában ül és piál! Legalább tette volna a lakáskulcsot a lábtörlő alá. Tudja, hogy két órakor át kell öltöznöm, hogy átadhassam ezt a kosztümöt a váltásnak. Egyáltalán hol hagyta a fiamat?
Ekkor az asztal alól előugrik a gyerek, átöleli az angyal derekát és felszabadult örömkiáltás tölti be az ivót:
– Anyucikám, de jó, hogy itt vagy!
– Kicsikém, drágaságom, nézd csak, milyen gyönyörű ajándékot hoztam neked! A jó öreg Mikulás küldi – mondja fáradt arccal az angyal, és felmutatja a képet, amely a kis ördögfajzatot ábrázolja életnagyságban.