Bezárul, eltűnik a világ (Bányavakság)
Milyen a bányavak ember? Talán tétova, reményvesztett, ritkán mosolygó, kis életét a markában szorongatja, vágyódik valami után, de nem bírja megfogalmazni céljait. Ha mégis, csak csalással és cselszövéssel építgeti azt az utat, ami az elképzelt boldogságához vezetne. Az egyenes út mindig túl hosszúnak tűnik, a kitartást felváltja a türelmetlenség és bizalmatlanság.
Talán legtöbbször részeg, ilyenkor elengedi magát, kacag, habzsol, hisz, himnuszt énekel és éjszaka hazaérve a kanapén elalszik ülve. Eldől. Kidől.
És milyen bányavakságban élni? Szomorú? Kényelmes? Tragikus? Komikus? Talán mindezek egyszerre. Nehéz lenne megmondani, hogy egy névtelen település kisembereinek életében hogyan rétegződnek ezekre a kérdésekre a válaszok. Mert szinte biztos, hogy ők maguk sem tudják, mi romlott el és kinek a hibája.
Székely Csaba Bányavakság című drámája a fenti kérdéseket egészíti ki, egy adott ponton akár úgy is érezhetjük, válaszokat találunk. Már amennyire a dráma világa megengedi a válaszokat.
Beültem a nézőtérre és akaratlanul elmosolyodtam. Mintha egy giccsművészeti múzeum kiállításának előcsarnokába lépnék: ismerős kép a kezdéskor falként funkcionáló pannón. És igen, Welcome to Transilvania!
Lassan szétnyílik a falfüggöny, az elénk táruló tér nagyjából ugyanolyan hatású, mint a már látott pannó. A kis szobakonyha szűk, ócska, kopott. Mégis az volt az érzésem, mintha a szomszédba léptem volna át egy kávéra. Ismerős a tapéta, a bútorok, a varrottasok, a szív alakú párna, az ágyterítő, a szarvasfej, a hitvány kihúzható kanapé, a moketta. És az emberek is ismerősek, nehezen indul a reggelük, káromkodnak, egymást szidják, de az apró rutinok összekötik: a kávéfőzés, a borotválkozás, a pálinkatöltés. Ince (Szakács László) és Iringó (Nagy Dorottya) perpatvarából megismerjük az alapszituációt, egy olyan falu helyzetét, ami nem is olyan rég még községnek számított. Mára egyre nagyobb az öngyilkosságok száma, és az emberek hiánya abban mérhető, hogy lassan nincs, akivel inni. A polgármester-választás előtt álló Incének versenybe kell szállnia Izsákkal (Ördög Miklós Levente), akivel ki nem állhatják egymást. Ince korrupt, képes a csalásra, rendőrt hívat a városból, hogy leleplezze Izsák vélt vagy valós törvénytelen ügyeit, ezzel letaszítva őt az esélyesek listájáról. Izsák nacionalista és csökönyös. A múlt sérelmeit intenzíven újraéli, ha magyarságról esik szó, átkozódik és akár ölni is tudna nemzete védelmének érdekében. A két női szereplő saját börtönében szenved, Iringó a múltban elkövetett bűnei miatt, Izabella (Czikó Julianna), Ince lánya, a jelenben egyre csetlő-botló lépései miatt. És megérkezik ebbe a közösségbe a rendőr, Florin (Bányai Kelemen Barna). Jelenléte központivá válik, lassan kezdenek köréje szerveződni az események. A rábízott feladatot akaratlanul is túlteljesíti: elkezd nyomozni Izsák piszkos ügyei után, és feltárja Ince és Iringó rút titkait. Nagyon becsapós és törékeny szabályai vannak egy olyan játéknak, amit Ince elkezdett játszani Florinnal. Már az elején nyilvánvalóvá válik: valaki sérülni fog.
A hatalomért folyó harc jó esély arra, hogy ebben a pénztelen, elnéptelenedett faluban kitörhessen az ember a saját korlátai közül. De ez a harc tragédiába torkollik, ha nem tiszták az eszközeink.
Ezek az emberek ijesztően magányosak, életük olyanná vált, mint a konyhában lévő kanapé: fakóvá és elhasználttá. Talán a vágy pislákol még bennük, hogy ebből kitörjenek, de nincs erejük megtenni. Ugyanott topognak, ahol a cselekmény elején megismertük őket. A múltban elkövetett hibák súlya ül az arcukon, és bármennyire szeretnék kitágítani életterüket, nem megy.
Sőt, kézzelfoghatóan bezárul, eltűnik az a világ, amihez olyan görcsösen kapaszkodtak.