Mai ruhában (Bánk bán)
Bemutatták a Bánk bánt Sepsiszentgyörgyön. Mátray László játssza a címszerepet, Nemes Levente Tiborcot, Gajzágó Zsuzsa Gertrudist, Pál-Ferenczi Gyöngyi Melindát, Kolcsár József Ottót, Pálffy Tibor Biberachot, Szakács László Petur Bánt stb. Az előadás fő jellegzetessége, hogy mai – nem pedig valami történelmi mítosz, múltunkkal kapcsolatos rögeszme visszakérődzése. Bocsárdi László nem nemzeti drámát rendezett, hanem nemzeti tragédiát – ahogy az ma kinéz. Az általános emberi tragédia komponense. Katona József művéből elővezette azokat az értékeket, amelyek nemcsak a magyarok, de bárki számára fontosak. És amiért a minden ízében klasszikus mű, tehát egy-per-egyben mai. Amiért sikerrel játszották ezt a darabot Vietnamban is; és fordítva, a magyarokkal kapcsolatos rögeszmék útján haladva megbukott vele a nagy Max Reinhard is.
A Bánk bán színrevitele óriási kihívás – emberi és erkölcsi kihívás. A színrevivőnek meg kell szabadulnia minden kolonctól, minden sztereotípiától, amely a darab kapcsán beindul benne. Meg kell tisztulnia tőlük. Ha nem jut el idáig, garantált a bukás. Sikerült-e ez Bocsárdi Lászlónak? Nagyrészt igen. De sikerülhet-e egyáltalán teljes mértékben? A sepsiszentgyörgyi előadás láttán reménykedhetünk: még van rá esély.
Maia Morgenstern, aki pár évvel ezelőtt Zsámbékon, bár egy árva szót sem tudott nyelvünkön, hajlandó volt megtanulni a szöveget magyarul s eljátszani a rábízott szerepet, Gertrudist. A művésznő arra a kérdésre, hogy elképzelhető egyáltalán ez a darab román színpadon is, azt válaszolta: hogyne, hiszen shakespeare-i nagyságrendű mű, egyetemes emberi történet. Ő Gertrudisban többek között az idegenbe szakadt és magára hagyott nő gondjait, reflexeit, gesztusait látta – ami ha nem is menti fel, de emberivé teszi, hitelesíti, kivonja őt a született idegen szörny kategóriájából. Esetleg a hatalmi ártalom áldozata ő is, akárcsak a többiek. Azt az előadást is Bocsárdi László rendezte.
Döbbenten hallottam, hogy a sepsiszentgyörgyi Bánk bán nem mehetett a Nemzetiségi Színházi Kollokviumra, Gyergyószentmiklósra, mert akkora a díszlete, hogy nem fér be a hajdani szakszervezeti kultúrház meglehetősen terjedelmes színpadára. De hol van ott díszlet? – már megbocsásson Bartha József díszlettervező, én a sepsiszentgyörgyi Bánk bán bemutatóján semmi díszletet sem láttam. Csupán üres teret, az is díszlet, de van egy óriási előnye: nem vonja el a figyelmet a játszó személyekről. Több üres tér volt: az egyik a színpadon, a másik a deszkával letakart nézőtéri ülések fölött; a háttér pedig óriási vetítővászon, előtte lépcsőzetes dobogók, olykor föléje belógatják a tetővilágítást; jobb oldalt a nézőtérre benyúló színen egy nagy fehér asztal van, baloldalt egy emelvény a zenésznek, és Bánknak, amikor mikrofonba fog beszélni. Egyébként a tér tele van mikrofonállvánnyal és mikrofonnal. Egy lerobbant stúdió benyomását kelti. Ez a nézőtér fölé benyúló színpad lehetett az akadály, többek között. Ez az, ami nem jöhet össze kiszálláson. Talán arra számítottak, hogy különvonatok viszik majd a nézőt Sepsiszentgyörgyre.
A lerobbant stúdióra egyébként érdemes odafigyelni. Lehetőséget teremt a szereplőknek arra, hogy időnként megmutassák magukat a nagyvilágnak. Magukat, illetve azt, ahogyan álcázzák magukat. A sepsiszentgyörgyi Bánk bán szereplői hol mikrofonnal a kezükben, hol pedig a nélkül szerepelnek. És mikor adják önmagukat? Mindkét esetben. A különbség a hogyanban van elrejtve.
Számomra Petur bán megjelenítője, Szakács László volt a kemence, ahonnan elindulhattam az előadás megértése felé. Hogy megértettem-e, az még nem egészen biztos, de elindultam… Szakács Peturja jól öltözött üzletember, fehér ingben, fekete öltönyben. Ott ült a nézőtéren, két sorral előttem, mint a szponzorok. Aztán felment a deszkákra – közszerepelni. E szereplés közben olykor kivetkőzött önmagából – négykézláb keresett egy mikrofont, és talált. Egy használható mikrofont! Hogy mit mondott? Amit Petur… Ezután már egyáltalán nem feltűnő a többi bán, bánné, királyné korhű mai öltözéke, viselkedése. Mindent a mai, azonnali haszon, hatalom kormányoz. Számukra a szent korona nem jelent semmit, megőrzött régiség, legfeljebb alkalmi használati tárgy. Gertrudis akkor teszi a fejére, amikor gyilkolni készül; Bánk pedig azután veszi kézbe, miután gyilkolt. Igaz, hogy ő nagyon nagy szeretettel, tisztelettel, szomorúsággal, féltő gonddal helyezi el a szent koronát az említett fehér asztalon. Ott, ahol azelőtt az udvari lakoma ételei voltak, aztán a Biberachnak szórt Judás-pénz, majd a buliba ártatlanul becsöppent kisgyermek, Soma, Bánk jobb sorsra érdemes fia feküdt. De mit változtat ez a helyzeten? Bánkot is felőrölte, lefokozta, bűnözővé tette az a világ, amelyet kormányzott.
Azért hagyományos színházat is láthattunk ezen az előadáson, például a Bánk és Tiborc kettősét a második részben. Eleinte a Mátray—Bánk is a „Hazám, hazám” magas lóról kezeli a Nemes—Tiborcot, aztán alább száll, kezdi érteni, hogy miről van szó, s végül kialakul egy igazi kettős – a becsapottak, kifosztottak tényleges párbeszéde. Ha ez már az első részben létrejött volna! – de ne legyünk telhetetlenek. Éppen az a tragikus, hogy ez mindig későn jön össze. Doberdo és Isonzo után például, amelyre az előadás közben dúdolt katonanóták utalnak.
Nagyon nehéz helyzetben van Kolcsár József, neki nem kegyelmeztek. Ő ugyanis történelmi mezben, püspöki köntösben kell hogy játssza Ottót, a királyi nőcsábászt. De eltekint a köntöstől. Akárcsak partnere, Pál-Frenczi Gyöngyi, a mágnásfeleség, Melinda, aki a drága ruhában is egyszerű nő. El tudja utasítani a nem kívánt partnert, függetlenül attól, hogy az milyen beosztású; és ütlegeli Bánkot, amikor az igazságtalan, az ártatlan gyermeket átkozza…
Bocsárdi László rendezése fontos lépés a Bánk bán emberi megszólaltatása, visszaszerzése felé.