Huszonöt óra színház – beszámoló a Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiváljáról
Június 17-25. között rendezték meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának 28. kiadását. A nagymultú eseménysorozat idei versenyprogramjában Balogh Tibor kritikus válogatása nyomán tizenhárom határon túli társulat előadása szerepelt, ugyanakkor a színművészeti főiskolák minifesztiváljára, kiállításokra, könyvbemutatóra, valamint szakmai beszélgetésekre is sor került.
Két évvel ezelőtt jártam először Kisvárdán, már akkor meglepett, milyen otthonos ez a számtalanszor temetett és ugyanannyiszor újjászületett színházi találkozó. Azt hiszem pont ez a családias légkör, valamint a művészet szeretete képes életben tartani egy színházi ünnepet egy olyan Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban, amely továbbra sem rendelkezik megfelelő célirányos infrastruktúrával, jóllehet idénre kívül-belül megújult a Művészetek Háza (a fesztivál ezen kívül még két játéktérrel, a nyári színpadként működő szabadtéri Várszínházzal, valamint egy iskola előcsarnokában kialakított stúdióval rendelkezik).
A fesztivál erős arculattal van jelen a magyar színházi palettán, hiszen, eltekintve az előbb taglalt hiányosságoktól, lehetőséget teremt a magyarországi és határon túli szakmai fórumok találkozására, részletes panorámaképet mutatva az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és délvidéki színjátszásról. Ebből a szempontból az idei válogatás (kevés kivétellel) jó kondíciójú, kísérletező kedvű társulatok képét mutatta, akik izgalmas szempontok felől közelítettek klasszikus és kortárs alapszövegekhez egyaránt.
A versenyprogramban szereplő előadások közül háromról nem tudok érdemben beszélni: a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Sirályát nem láttam (későn érkeztem). A Csíki Játékszín Imposztoráról szünetben eljöttem, mert Kövesdy István Spiró-feldolgozása vontatottnak és sótlannak hatott, annak ellenére, hogy Veress Albert színiigazgatója üde színfolja volt az előadásnak, Czintos József szerepeltetése pedig mindamellett, hogy méltó megkoronázása egy gazdag életpályának, sok értelmezési lehetőséget játékba hozott. A Kassai Thália Színház Mizantrópja pedig erősen szövegcentrikus előadás, amelynek befogadását gyakorlatilag ellehetetlenítették az elégtelen infrastrukturális feltételek. A Rákóczi Stúdió visszhangzó csarnokában nem hallottuk a párbeszédeket, így éppen Czajlik József rendezésének lényege, Petri György költői fordításának előtérbe helyezése került zárójelbe.
A kronologikus sorrendet figyelmen kívül hagyva, itt említeném meg a Tomcsa Sándor Színház Brahms és a macskák című előadását is, amely már a műsorfüzetben jelezte, hogy egy színpadi kísérletről – a műfajmegjelölés szerint próbáról van szó. Az értelmezési keretet tehát egy színházi próba alaphelyzete teremti meg, amely színész, szerep, szereplő, valamint valóság, fikció és őrültség viszonyára kérdez rá álfikciós jelenetek vagy kiszólások gyakori beiktatásával. Mindezen interakciók azonban pusztán formalizmusként vannak jelen a színen, súlytalanok és öncélúak maradnak, sőt, kínos percekbe torkollanak, amikor a színészek a közönséget kérdezik színházzal kapcsolatos gondolataikról. A vetítés által megkettőzött nézőpont, valamint groteszkbe és abszurdba hajló díszletelemek látomásossága elmarad, a főszereplő Zolika őrültségének története pedig követhetetlenné és értelmezhetetlenné válik.
A nagyváradi Szigligeti Társulat Az eset című kortárs drámával volt jelen a kisvárdai seregszemlén. A Szíjártó Tímea-Aletta által írt és Sardar Tagirovsky által színpadra alkalmazott dráma egy peremvidék tipikus élethelyzeteit és karaktereit idézi meg. Tagirovsky érdeme, hogy egy rendhagyó próbafolyamat során, a szöveg buktatóit kikerülve, olyan játéklehetőségeket teremtett színészeinek, amelyekben a társulat egésze, és egyenként mindenki a lehető legelőnyösebb arcát mutathatta. A gyermektelen család tragédiáját elmesélő történet a humort sem nélkülözte, amelynek forrásául az erősen erodált nyelvezet, valamint a rendező által beemelt improvizációs jelenetek szolgáltak.
Szintén Sardar Tagirovsky rendezte a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Úrhatnám polgár című előadását. A szilveszter este bemutatott Molière-komédia nagyszerűsége részben a különböző stílusrétegek különböző médiumokban (zene, díszlet, jelmez, játékmód) történő elegáns egybejátszatásában, részben a színészek egységesen kiemelkedő teljesítményében, részben pedig a rendezői koncepcióban keresendő. Tagirovsky ugyanis Jourdain úr történetében egyszerre beszél az ember becsvágy természetéről, valamint arról, hogy milyen mértékben köthet az alkotó kompromisszumot egy zenés szórakoztató előadás kapcsán. Ilyen értelemben a válaszadás mindvégig következetes marad, tanulságként pedig a tetszelgés elutasítása fogalmazódik meg. Az alakítások közül kiemelkedik a főszereplő Pálffy Tibor, valamint Derzsi Dezső vívómestere, aki fehérre festett élő szobor gyanánt, rezornőrként van jelen mindvégig a színen (emberfeletti teljesítmény), és csak a felvonások végén mozdul meg. A végjáték monumentális látomás a szélsőségekig burjánzó látszat bukásáról: Jourdain úr és az általa képviselt ízléstelenség felett győz a görög-római hagyományt idéző vívómester-szobor. Nem véletlen, hogy a versenyprogramba foglalt előadásaiért Sardar Tagirovsky kapta a legjobb rendezőnek járó díjat.
A kisvárdai fesztivál idei díszvendége a kolozsvári igazgatóságának 25. évfordulóját ünneplő Tompa Gábor volt, akinek a bukaresti Nottara Színházban rendezett Eugene Ionesco Az új lakó című előadását versenyen kívül láthatta a nagyérdemű. A cselekmény egy beköltözés pillanatait örökíti meg, amely azonban szimbolikus jelentésekkel rendelkezik, s tulajdonképpen az új lakó élethelyzete az emlékezés, a hátunkon cipelt múlt, valamint az idegenségérzet metafórájaként értelmezhető. Az idegenségre játszik rá, hogy a darab főszereplője egy spanyol anyanyelvű színész (Francisco Alfonsín), aki egy adott pillanatban legalább három nyelven kommunikál. Az a fajta időtlenség, amelyet Helmut Stürmet díszlete, a zene, valamint a koreográfia kölcsönöz az előadásnak líraivá emeli a címszereplő egyszerű történetét.
Érthetetlen számomra, hogy milyen érvek mentén emelték be a versenyprogramba a Hairt. Kérdéses ugyanis, hogy mennyire képviseli éppen ez az előadás a progresszív hangú temesvári színházat, mint ahogy az is kérdéses, hogy mennyire sikerült a rendezőnek (Puskás Zoltán) megtalálnia Bukowski és Berger történetének kapcsolódási pontjait a ma emberével. Bár többször elhangzott a szakmai beszélgetésen, hogy a szabadságvágy és szabadságkeresés általános és örökérvényű értékét kívánták színre vinni az alkotók, mégis úgy tűnt, hogy mindez csak másodlagos akkor, amikor az egyébként jó hangi adottságokkal rendelkező színészek arra összpontosítanak, hogy el tudják énekelni a dalokat. Ha az Úrhatnám polgár arra ösztönzött, hogy a szórakoztató műfajokról gondolkozzunk, akkor a Hair kapcsán az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy lehet-e érvényes üzenete egy olyan műfajnak szűkebb hazánkban, amelynek nincsenek meg sem a megfelelő infrastrukturális feltételei (a musicalek sajátja a látvány), sem pedig a magasfokú zenei képzettséggel rendelkező színészek.
Általában ódzkodom az életrajzi ihletésű daraboktól, mert nagyon könnyen didaktikussá, szájbarágóssá válhatnak, ugyanakkor fennáll a veszélye annak, hogy a cselekmény maga nélkülözi a drámai magot. Kellemes meglepetés volt e tekintetben Mezei Kinga Piaf-estje, amely a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, valamint az Újvidéki Színház koprodukciójában került színre. A Piaf-marche (Piaf-menet) című előadást precíz és elegáns dramaturgia jellemzi: a sanzonkirálynő életének stációit a koreográfiák, a nonverbális és halandzsa-francia interakciók, a drámai és komikus jelenetek váltakozása, valamint az elhangzó több mint húsz dal idézi meg.
Tavalyelőtt nagy felfedezés volt számomra a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata. Akkor egy kortárs szerb darabbal mutatkoztak be Kisvárdán, idén pedig egy hamisítatlan vígjátékkal bizonyították, hogy a drámai szerepek mellett a pörgős ritmusú vígjátéki alakításokban is kiemelkedően teljesítenek. Lev Birinszkij Bolondok tánca című darabjának középpontjában egy, a forradalom ellenére nyugodt orosz kisváros és annak kormányzója áll, aki egy álforradalom kirobbantásával akarja biztosítani saját megélhetését. A korrupció és a szerelmi háromszög az elkerülhetetlen vég felé taszítja a főszereplőt, aki egy váratlan fordulat során mindent elveszít. Az előadás rendezését a marosvásárhelyi Sebestyén Aba jegyzi, aki alaposan kihasználja a helyzet- és jellemkomikum által felkínált lehetőségeket, és arra is figyel, hogy a sziporkázó humorú előadásnak a mában is érvényes társadalomkritikai éle legyen.
Radu Afrim a fesztivál csütörtöki napján látott rendezése emberpróbáló előadás mind a művészeknek, mind a közönségnek. A Bartis Attila azonos című regényéből, valamint a szerző Anyám, Kleopátra című színdarabjából készült A nyugalom monumentális, háromórás alkotás, amely alapvetően két szereplő beteges és ellentmondásos viszonyára épít: a B. Fülöp Erzsébet által alakított megtört színésznő-anya Weér Rebekára, valamint Bányai Kelemen Barna által részletgazdag íróalakjára, Weér Andorra. Kettejük kapcsolatát a fiatal barátnő, Eszter (Kiss Bora) ellenpontozza; ez a kölcsönös egymásra hatás pedig egyfajta bizarr szerelmi háromszög gondolatát hozza játékba. Miközben az előadás az eredeti szövegekből építkezik, bizonyos elemeiben elrugaszkodik tőle, és a realista szöveget alárendeli a tipikusan afrimi látomásosságnak, amelynek szervező elemei a misztikus tér, a hanghatások, a zenei betétek és parafrázisok, valamint a peremlét groteszk figurái. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása erős és emlékezetes színészi jeleneteivel és eredeti víziójával méltán érdemelte ki a kisvárdai fesztivál hét díját, köztük a legjobb előadásnak, a legjobb férfi, női és 35 év alatti színésznek járó díjat is.
A Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház A homokszörny című versenyprodukciója ugyanezt az afrimi világot idézte; ez azonban nem értékelhető parafrázisként, hiszen a fiatal rendező gyakorlatilag reflexió nélkül vesz át elemeket „mesterétől”. Székely Csaba szövege mindennapi élethelyzetek formájában tárgyalja a férfi-női viszonyokat a tőle megszokott humorral átitatva. Nagy Botond rendezői érdeme, hogy megkeresi azokat a pontokat, amelyek segítségével túlléphet a szövegben megjelenített szituációk banalitásán, és egyfajta poétikus világot tud létrehozni. Az erotika, az erőszak és a valóság-fikció összemosása azonban itt nem sikerül maradéktalanul, talán azért, mert túl sok az ötletszerű pillanat, ami miatt az előadásnak is több lezárást tudnék kijelölni – ez pedig tét nélkülivé teszi az utolsó monológot, valamint a hatásvadász esőjelenetet. Mindent egybevetve azonban egy ígéretes tehetség előadását láttuk, aki szemmel láthatóan megtalálta a közös hangot a társulattal, és megkereste azt a látószöget, amelyből új megvilágításba kerülhet a szöveg.
A fesztivál versenyprogramját a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hullámtörése zárta. A Lars von Trier kultikus filmje alapján készült alkotást az amerikai Tom Dugdale vitte színre, aki Bess és Jan sorsszerű találkozásának és tragikus házasságának történetének feldolgozásában erősen törekedett a filmszerű képek és jelenetek megalkotására. Erre az egyszerű díszlet, a világítás, valamint a videóvetítés által megkettőzött tér is rájátszott. Az alapanyag színház-szerűségét az időnkénti kiszólások, az önreflexív jelenetek biztosították. A felkavaró történetet, az elzárt közösségek erőszakosságát hitelesen jelenítették meg a szereplők, akik közül Pethő Anikó megkapta a legjobb női szereplőnek járó díjat.
További díjak:
1.Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Életmű-díjat adományoz BOCSÁRDI LÁSZLÓNAK, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgató-rendezőjének.
2.Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Életmű-díjat adományoz FABÓ TIBOR Jászai Mari-díjas színművésznek, a komáromi Jókai Színház tagjának.
3. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának A legjobb előadásért járó Fődíját
A NYUGALOM című előadásért a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata kapta.
4. A dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter által felajánlott díjat, a tanító mulatság élményéért, a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadása kapta.
5. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Rendezői díját
az Úrhatnám polgár és Az eset című előadásokért SARDAR TAGIROVSKY kapta.
6. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Női alakításért járó díját a Hullámtörés című előadásban nyújtott alakításáért PETHŐ ANIKÓ kapta.
7. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Női alakításért járó díját A nyugalom című előadásban nyújtott alakításáért: B. FÜLÖP ERZSÉBET kapta.
8. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Férfi alakításért járó díját A nyugalom című előadásban nyújtott alakításáért BÁNYAI KELEMEN BARNA kapta.
9. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Férfi alakításért járó díját az Úrhatnám polgár című előadásban nyújtott alakításáért PÁLFFY TIBOR kapta.
10. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kisvárdai Várszínház A legjobb díszletért járó közös díját A nyugalom című előadás díszletéért ADRIAN DAMIAN kapta.
11. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kisvárdai Várszínház A legjobb jelmezért járó díját az Úrhatnám polgár című előadás jelmezeiért BAJKÓ BLANKA ALIZ kapta.
12. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kisvárdai Várszínház Zenei díját
az Úrhatnám polgár című előadás zenéjéért BARTÓK GYÖRGY ÉS ALKOTÓTÁRSAI kapták.
13. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kisvárdai Várszínház „A legjobb 35 év alatti színész díjá”-t A nyugalom című előadásban nyújtott alakításáért KISS BORA kapta.
14. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kisvárdai Várszínház által
a legígéretesebb tehetségnek alapított Teplánszky-díjat a Fade-Out című előadásért a MAROSVÁSÁRHELYI ANDRÁS LÓRÁNT TÁRSULAT kapta.
15. Kisvárda Város Polgármesterének Díját
a Piaf-menet című előadásért MEZEI KINGA kapta.
16. A Hallgatói Minifesztivál Diákzsűrijének díjai:
Eredeti színpadi megoldásaiért és a megkomponált látványelemek,valamint a közönséggel való interakcióért a Legjobb Rendező díját Sardar Tagirovsky kapta.
A darab egységességéért, a társulat remek összjátékáért és a térhasználatért a Legjobb Előadás díját ifj.Vidnyánszky Attila rendezésében a LILIOMFI c.darab kapta.
A karakterek hiteles megformálásáért és jelenetekben nyújtott kimagasló teljesítményekért a Legjobb Színészi Játék díját a HALÁL c.darab kapta.
17. Kisvárda város közönségének díját
a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata A NYUGALOM című előadása kapta. A közönségzsűri további díjazottjai: A legjobb férfi főszereplő: Bányai Kelemen Barna A nyugalom; A legjobb női főszereplő: Mezei Kinga a Piaf-menet; A legjobb férfi mellékszereplő: Kozma Attila Az imposztor; A legjobb női mellékszereplő: Rappert-Vencz Stella a Sirály c. előadások szereplői.