Misztikus esők
Fordító:
Kovács Jolánka
Vörös bazsarózsákat szedtünk az éjjel te meg én
a zavaros vizű Bistrica partján.
Sziromeső szitált fehéren az égből,
nyughatatlan lelkek kezeiből hullott alá.
A fűben néhai szerelmesek suttogása rezzent,
lódobogás verte fel az út csendjét,
akár Hikmet Nazim költeményeiben.
Misztikus esőcseppek peregtek arcunkon,
szemedben szikrácskák gyúltak, lelkem balzsamozva,
s forró leheleted talán egy átkozott sugallat
varázsolta skarlát harmatcsöppekké
ajkaim élő parazsán.
Úgy tűnt, minden valószerűtlen, csak az éjszaka nem,
meg ahogyan sírtunk, s ez a kegyelem sem.
Már tudom, létezel is, nem is.
Hogy szelíd halálom lila hajnala vagy,
s ott derengsz letűnt ifjúságod sajgó alkonyán,
a teremtés korában elfojtott sikoly-hang,
elillant éden-álma egy angyalnak,
ki vágyai súlya alatt kábán, erőtlenül,
vállaimon végre megpihenni kíván.