A megzavart rend szabályai
Belefeledkezve
A gondolatok csak futnak egyre bent, néha megtorpannak, nem tetszik nekik az előző hangulat, inkább pihennének vagy játszanának, sietve beszélgetnének, gúnyolódnának, majd elcsendesednek, megnyugszanak, újra hívogatnak, tevékeny táncot járnak, majd mintha vízben úszkálnának, fröcskölik a gondolatcseppeket, csodálkoznak, majd ásítoznak, élvezik, hogy elfáradtak, elaléltak, majd újból életre kelnek, viháncolnak, egy magasabb dimenzióba törekednek, mindent megpróbálnak, néha késlekednek, de végül elérve céljukat, új energiával töltődve újból futásnak erednek.
Ősz van, ilyenkor levelek hullnak a fáról, gondolatlevelek peregnek, talán elhagyják az agysejtek részhalmazát, bűvészmutatványba kezdenek, majd fogadkoznak, hogy nem ismétlik önmagukat, felhagynak az idegtépéssel és reménykedésbe csapnak át. Utol kéne érni őket, vagy versenyt futni velük, látni, hogyan szeretkeznek az idővel, hódolatomat kimutatni irántuk, hagyni, bomlasszák agyvelőmet, érzelmi hangulatokat ébresszenek, vagy mégse, talán jobb, ha feladom, energiaállapotom még töltésre vár.
Nagyvárad, 2012. szeptember 18.
Furcsa gondolatok
Ma már tudom, hogy a komplexitás a végtelenbe tör, ez nem rendetlenség, ez olyan káosz, amelyben több különböző rend érvényesül. Eszesnek felnőni annyit jelent, mint keskeny ösvényen gyalogolni az értelem világa és a többi ember világa közti senki földjén. A tehetség egyfajta, szinte titkos belső működésből fakadó alkotókészség.
Azt feszegetni, hogy vajon mi történik a fantáziaátalakulásokban, az átalakulási pontok közelében tanulmányozni a gondolatok viselkedését, ott, ahol a gondolat egyik állapotból a másikba lép át a létezés birodalmában és egyedüli határként tűnik fel, intellektuális rejtvénynek fogható fel.
A rendezettség felé haladva döntésre kell jutniuk ezeknek a gondolatoknak, mint a mágnesnek vagy erre, vagy arra kell mutatnia. A választás szabad, de az agy minden egyes piciny darabjának ugyanazt kell választania, tehát a választás folyamatában valamiképpen információt kell közölniük egymással.
Ezt a kommunikációt legokosabb fraktálszerű modellként elképzelni, amelyben mindenféle nagyságú gondolatnak helye van. Ebben az épülő világban a szépség részben az univerzalitásból fakad, és legmegdöbbentőbb tény elfogadni, hogy a gondolatok valamennyien ugyanazokat a szabályokat követik.
szeptember 20.
Emlékek
Az emlékek mindig az elmúlásban léteznek, az elmúlt pillanatokhoz kötöttek. A szép részek az illanó pillanatot akarják rögzíteni, az élet teljes dallamainak kívánságait késleltetik, az életzene saját magára való reflektálását segítik elő, úgy tűnhet, mintha egy pillanatig minket hallgatnának, tudva azt, hogy minden emlék egy darabka mibelőlünk, egy töredék tükröző felülete.
Sejtetik a harmónia parányi elmozdulásait, a változó hangszínt, bepillantást adva az előzményekbe és a folytatásba. Mégis egy emlék csak kontextusában létezik, ha kiragadjuk és elszigeteljük az egésztől, akkor megölhetjük az általunk szépnek látott egészet, a kívánságot, hogy maradjon még.
Végül már csak ringatóznak, kizárólag csak a maradandó részekből állnak össze, a nemes borzongás pillanatait idézik, mint egy feltartóztathatatlan folyamat, amelynek fizikai megvalósulása bennünk megy végbe, és mint húzóerő mutatja az utat.
szeptember 28.
A tökéletesség hibái
A gyémántok először tökéletesen szabályosnak tűnnek, de valójában megmagyarázhatatlan töréseket rejtenek magukban. Egy mű követheti „a megzavart rend” elvét, ahogy Ligeti mondja, új szabályt adhatsz, s azt megszegheted. A nem átlátható rend rendetlenségnek tűnhet, feltevődik a kérdés: a tökéletes rend vajon tökéletesen harmonikus? Az irracionális variánsok mindig ügyesen zavarják meg a rendet
A törvényszerűségeket általános érvényűnek kell tekinteni, a hibák viszont mindig egyéniek, a tökéletesség pedig isteni.
A művészet számára az energiapotenciál az, ami létfontosságú.
szeptember 30.
Színes zaj
Mintha torzított gitárok hangja hatna, összetett frekvenciák hullámverése, melyben csak elmerülni lehet, az élet velejárója, mint egy zenei kísérlet alapanyaga. Fehér zajjá összeállt vad sodrások bódulata váltja ki az érzelmi hatások sokaságát, elmosódott határok hallgatása pedig azt sugallja, mintha az élet belenyúlna a művészetbe, vagy maga az élet is művészet volna.
Minden, ami egyfajta távolságtartást, ironikus helyzetet teremt a hétköznapi életben a kívülről nézőnek, a dolgok és a zaj üzenetét magyarázza.
Egy torzított hangszer zaja olyasmire mutat rá, ami kívül esik álmaink határán, és magyarázatot ad arra, miért nyűgöz le minket minden, amit nem befolyásolhatunk.
október 3.