Kutyadolgok
Látszólag nincs sok keresnivalója az alábbi témának egy irodalmi-kulturális folyóirat beköszönő jegyzetében, de az már szakállas tapasztalat, hogy a látszatnak hinni nem mindig okos dolog.
A kutyákról lenne szó, azokról a váradi kutyákról, akiknek nincs gazdájuk. A városra jó ideje követendő példaként tekintettek az országban, köszönhetően elsősorban annak a magánjellegű egyesületnek, mely magára vállalta az odafigyelést. A módszer lényege, hogy a befogott kóbor ebeket ivartalanítás után lehetőleg az eredeti környezetükbe helyezték vissza, illetve tartották őket a menhelyen, amíg csak lehetett, nyilván gazdát is keresve a jobb sorsra érdemes állatoknak.
Aztán nemrég változott a helyzet, a magánpénz, a külföldi támogatás kevesebb lett, s természetesen ezzel megnövekszik a város szerepe, felelőssége. Sajnos sokat elárul az új városvezetés mentalitásáról, hogy e felelősséget igazából elhárítani próbálja, méghozzá a legkevésbé humánusan, néhány napos tartás után ugyanis elaltatná a menhelyre kerülő állatokat. Az állatvédő civileknél persze azonnal kiverte a biztosítékot ez a gondolkodás, a helyi hatalom ekkor úgy tett, mintha párbeszédet folytatna, ám a hatalmon lévők tapasztalataim szerint a legritkábban veszik komolyan azt, hogy valódi beleszólást engedjenek a civileknek, még akkor sem, ha utóbbiak jobban értenek az adott területhez.
Márpedig szerintem egy adott közösség, város, ország, társadalom kulturáltságának egyik fokmérője, hogy miként bánik az állatokkal, különösen azokkal a jószágokkal, amelyeknek nem jut az a gondoskodás, ami házi kedvenceinknek. (S akkor még nem beszéltünk a macskákról, akik közt ugyancsak nem kevés él a városban gazda nélkül, de ők nem annyira feltűnőek, ritkábban ugatnak, harapnak, s nem járnak falkában, hacsak nem bolondított magába fent a tetőkön egy észvesztően csinos cica egy derék kandúrcsapatot.)
A helyi társadalom kulturáltságának fokmérője lehet önmagában az is, hogy milyen hatékony a civil szervezetek érdekérvényesítő képessége, miként viszonyul ügyeikhez a média, milyen eszközök vannak arra, akár a törvényesség határait feszegetve, hogy az illetékes vezetőket emberségesebb, európaibb megoldások keresésére ösztönözzék. Biztos vagyok benne, hogy e probléma megoldása nem pénz, hanem szándék kérdése.
Amúgy az erősebbeknek (lásd helyhatóság) a gyengébbekkel (lásd gazdátlan ebek) való bánásmódja, gondolkodásmódja tanulságokkal szolgálhat arra, miképpen is viszonyul a mindenkori többség a maga kisebbségéhez. Miként él vagy él vissza a hatalmával.