2012. október 22 | Molnár Zsolt | Irodalom

Zsákmányolás

Itt az út mentén olyan könnyű, s olyan nehéz.
Ha nem győzettél le, miért e megalázás?
És miért e beletörődés? És e nemfelejtés?
Mire való a nagy szemle, ez a sokkolás?

Viszi magával zsákmányait, viszi, viszi.
Félsz odakapni, hiszen abból kéztörés lesz.
A látóhatár folyamatosan veti ki.
Hogy viselheted el ezt a kényszerűséget?

Szépség, jóság, öröm, álom, hit harctalanul
estek el. Nem fáradsz-e vonszoltatásukba?
Bámulod a barbárságot vigasztalanul,
Nem tudva azt, hogy ezután mire is juthatsz.

Mégse legyőzetés ez, hanem tanulsz feladni.
Bizony, érted nincs könyörület sem alázat,
S ragaszkodás nélkül, ősbizalmat sejteni,
Hogy az idő bitangsága mindig csak látszat.