2012. október 22 | Molnár Zsolt | Irodalom

Hajnalvérrel

Hová tart ez a sodrás? Erre nem voltál még.
Itt egyszerre lehangol s felzaklat a nincsen.
Számûzött emlékek bolyonganak, vak az ég.
Talán sósavba mártotta térképét az Isten.

Arcodra csillaghamut szállingóztat a gyász,
Hogy maszkod miatt felismerni lényed ne tudd.
Védd meg közönyöd, ha beléd szorult a fohász!
Avagy miért-is harcodban erõd arra sem jut?

De ölel az alkony, mintha sírba ölelne,
S szakadékként a hajnalvért magába issza.
Átmos a mélység csillámló, hûvös vizekben,
Hogy dacból a holnap fertõjében is légy tiszta.