Kihagyott szünetek – versek
Kihagyott szünetek
Kora reggel vezet lefele az aszfalt,
sárban felejtett szavak a járdaszélen –
szürkén és feketén – az órák érrendszerét
szeretném hidakká avatni – a testet
szivárvánnyá – két alvó part között.
(Kihagyott szünetek? Pár igavonó
sáros patákkal – tajtékzó sörénnyel
vonszolja azt a terhet – mintha jó
volna a ruhátlan, könnyű vízió.)
Megtörténhet, hogy beszakad a jég,
apad a forrás, a megszokott itató.
Úgy végezzük, mint két naiv lator
az ígéret után: csontvázból torzó, amulett?
Itt apró perc, a toronyóra Ott.
(szememben száz bögöly, vért szívó tetű,
vagy valami egyéb, gaztett, zöldtestű
húslégy – megbánja, aki tündérlányra
vagy álruhás Istenre fogadott.)
2012. február 29.
Révész
Révész, az annyi, mint annyi.
hullámot számláló kikötő.
Félórányi lebegő
útirány, válaszkereső.
egy part mellől merre indulsz?
a majdnem-gyermekkor hazaint.
Figyelmeztethetsz.
Színe a szónak? –
Egyenlő ének.
Népdal, dióbél, dögvész –
Eseményhalmaz. megértendő,
időnként, néha, megint.
Egy meg egy: kettő. merre az utunk?
a huzat elhúz, elnyújt –
nyugtató, mint a hó. –
kézcsók, az ajkak kelyhe
és miegyéb. csipke, fodor,
álom. kiköt a tenger
a csónak deszkákból ácsolt
rozoga állomásain – bomlik a mozdulat,
csöpög és kiakad – egyszer volt,
hol nem. jövünk még, megyünk.
(az Úrnak is van némi kegyelme)
egyazon csónakban evezünk.
2012. február 26.
Minden második tegnap
Elmész – csak elmész szépen – egy nő – de nem…
mégsem. a (kis)lány ma ajándék.
egynapi utálat, egynapi szerelem.
nem nátha. forró arctetem.
igen, nem. hátha.
Záróra – eltaposom a hangfogót
és nem siratom meg – volna még egy másik
plüssfüggöny? itt lóg a smirgli.
minusz egy fok – tavaszba dől. íme a virág!
ezrelékélet – Krisztus után. hol mi.
Te senki, te semmi, te múzsa vagy.
amazon.
huszonnégy medúza.
szajha és gyűlölt szirén –
agyamba gyújtod a szavakat.
(a tegnapi napló itt maradt).
2012. február 23.
Álomlabirintus
Régi gond az, hogy az ágy pitvarában
égő testet fal a máglyaforma rőzse.
Az a mesebeli szárnyas ló közbe’
agyamba mászna. Eltöri a lábam.
Gloria mundi? Bukott birodalom.
Barack zuhog. A fák lecsendesednek.
Elhullott szirmok közt angyal vagy gyermek
mond égi meséket. Reggelig hagyom
alkotni is. Építhet kockavárat,
de ötkor már a kötelesség vágtat
valami központi házak között.
Ütődött gyümölcs – ennyi volt az álom?
Szöveget szerkesztek Istennek. Bánom
is én – ismét koldusnak öltözött.
2012. február 17.
Azték ház – sínpár
Megadott napon a lila azték ház-
falból hol zápor, hol laza szamba dől.
Olvasom: nemrég talán Texas mellől
magába szippantott valakit a láz-
roham, miután vénáiba áradt
az ürgéktől centekért vásárolt lé –
másodszor csengetek erre – de fáradt,
vagy alszik még ilyenkor Afrodité.
Mi terel ebbe a gondoskodásba
itt, túl ötvenen, az állomás szélén?
Piros pólómon egy kék lepke landol.
Nézz be, őrült, egy másik ruhatárba!
Aztán, hogy mikor ő te, hányszor meg én
ő – jelen-regény – íródik magától.
2012. április 22.